Álarc mögé rejtőzve/F1 fanfiction

9.fejezet

Emma

Lugano

2 hetet voltunk a szüleimnél, ezalatt videochaten keresztül megismerkedtek Fer szüleivel, úgy láttam jól kijönnek egymással. A következő 2 hetet Spanyolországban töltöttük. Fernando szülei szuper kedvesek, plusz megismertem a nővérét is aki orvos, és van két lánya, tündériek. Most itt vagyunk Luganoban Svájcban, és már azon kapom magam, hogy mindjárt itt a 2021-es Forma 1 szezon kezdete. Ami persze egyenlő azzal, hogy Fernando javában edz. Vagy a délelőtött, vagy a délutánt eddzi végig, de valamit mindig csinál. Este viszont már csak velem foglalkozik, jelentsen az egy kis sétát a városban, vagy csak annyit, hogy megnézünk egy filmet otthon. Egyszerűen semmi nem ronthatja el ezt a szezon előtti időszakunkat.

Február 11. csütörtök

Mindjárt 14:00 óra, Fernando mostmár haza érhetne. Azt mondta biciklizik pár kilométert, és haza jön. Jó oké, ne idegeskedjünk. Fernando Alonso-ról van szó. Ha valakire, akkor rá lehet mondani, hogy soha nem unatkozik. Zenét hallgatva hajtogatom épp a pólókat, amikor hirtelen csörögni kezdett a telóm. Fernando hív.

Telefonon:

Emma: Szia, mi a helyzet?

Fernando: Szia. Ne ijedj meg légyszi, de történt egy kisebb baj.

Ekkor elég nehéz nem megijedni.

Emma: Mi az mi történt? Jól vagy?

Fernando: Ne aggódj jól vagyok, többnyire. Azért is hívtalak, hogy elmondjam hol vagyok.

Emma: Rendben, mondhatod.

Felírtam a címet, felvettem a cipőmet, és a dzsekimet, bezártam a házat és indultam a kórházba.

Fernando

Egy pillanat volt az egész, mégis tisztán látom magam előtt. Mintha egy lassított felvétel pörögne az agyamban aminek jelenetei kockáról kockára kivetítődnek elém. Őszintén mondom, nem úgy terveztem a mai bringás edzésemet, hogy a kórházban kötök ki.  És persze, ki más, ha nem én intézem el magam a szezon előtt pár héttel? Mondjuk mondhatom, nem ez az első eset, de az első a téli teszteken történt. Na itt lehet el se jutok oda, ami elég nagy hátrány lenne számomra. Miután elvégezték a vizsgálatokat, felhívtam Emma-t. A hívásunk óta 10 perc telt el. Most jelenleg, csukott szemmel fekszem, és elképzelem, kitől mit kapok ezért. Pedig annyiszor mondták, ne bringázzak télen, én persze a magam feje után magyek. Egyszer csak kinyílt az ajtó.

Emma 

Beléptem a szobába, ahol rögtön megláttam Fer-t. Becsuktam az ajtót és odamentem hozzá.

Emma: Szia.

Fernando: Szia.

Emma: Hogy érzed magad?

Fernando: Jól, csak cefetül fáj az arcom.

Leültem egy székre.

Emma: Hogy sikerült ezt összehoznod?

Fernando: Bicikliztem, egy kereszteződésben...én se figyeltem, és aztán arccal előre leestem a bicikliről.

Emma: Az orvos mondott valamit?

Fernando: Majd a vizsgálatok többet mutatnak, de se a karom, se a lábam, se a gerincem nincs eltörve, ami valljuk be mégis csak jó.

Végszóra meg is jelent a doktor.

Orvos: Üdvözlöm hölgyem. Nos elvégeztük a vizsgálatokat, és sajnos nem tudok túl jó híreket mondani.

Emma: Mik az eredmények?

Orvos: A jó hír, belső sérülést nem találtunk, viszont a CT vizsgálat  állkapocs csonttörést mutatott, ami miatt műtéti beavatkozásra lesz szükség. Ezt úgy látjuk, jobb lenne, ha Bern-ben valósulna meg. Az ottani kórházban az erre szakosodott kollégák végeznék el a műtétet.

Csak figyeltem némán, egy ilyen hír mégis csak lesokkolja az embert. Valamit mondott még Fer-nek, majd kiment.

Emma: Ez szörnyű.

Fernando: Nyugi,  lehetett volna rosszabb is.

Emma: Igen igaz, és örülök, hogy tényleg csak ennyi történt, de az, hogy megműtenek, az mégis...

Megfogta a kezem, és mélyen a szemembe nézett.

Fernando: Hidd el nekem, nem lesz semmi baj.