Álarc mögé rejtőzve/F1 fanfiction

12.fejezet

Éjjel 2:00 van. Most értem vissza a barátom házához, adott kulcsot mivel szóltam neki, hogy éjszaka jövök vissza. Lefeküdtem az ágyra és behunytam a szemem. Így, hogy tudom hogy sikerült a beavatkozás és, hogy délután ha megyek mire számítsak, sokkal könnyebb elaludnom. Ha itt kellett volna maradnom, tuti most is ébren lennék.

Reggel 8:53

Ránéztem a telómra. Nem volt semmi értesítésem, ekkor jutott eszembe, hogy nem szóltam senkinek a műtét eredményéről. Mondjuk jelenleg csak Fer szüleit és a csapatot tudom felhívni. Anyuék és Anika most biztos alszanak. Majd délután beszélek velük, most összekell szednem magam. Elmentem lezuhanyozni, utána felöltöztem és lementem a nappaliba, megkeresni a barátomat. Ő nem volt sehol, csak egy cetli. Neki 8-ra kellett menni dolgozni, de leírta mit hol találok. Úgy döntöttem csinálok zabkását reggelire, utána megtervezem délutánig mit teszek.

Fernando

A műtét sikeresen megtörtént, és az orvosok szerint hamar fel fogok épülni. Ez nagyon jó hír nekem, ezzel csökkent az esélye annak, hogy kikell hagyjam a szezonnyitót. De most a gyógyulásomra kell koncentrálni. Kezdve azzal, hogy kibírom ezt a mai napot. Ugyanis az arcomra raktak egy jeges arcmaszkot, ami miatt nem tudok megszólalni. Bár nem is tudnék, mert most is az első érzés amit kitudnék fejezni, az a fájdalom. És sajnos jelenleg a fájdalomcsillapítók sem segítenek, de ne erre gondoljunk, hanem arra, hogy Emma délután bejön hozzám. Az orvos szólt neki szerencsére, hogy hozzon magával papírt és tollat. Remélem nem viselte meg őt ez az eset.

Emma

Délután 14:26

Voltam egy papír boltban és vettem egy kisebb jegyzet füzetet meg tollat. Amíg ott voltam a barátom házában, felhívtam Fer szüleit, és a csapatot is, hogy szóljak nekik az eredményről. Épp a kórház fele sétálok, az igen gyér forgalmú utcán. Megállok a bejárat előtt, felveszem a maszkom, és bemegyek. Elmondom miért jöttem, majd indulok is fel a 4. emeletre. Megállok az ajtó előtt, veszek egy mély levegőt, és kinyitom.

Fernando

Az ajtó nyitódására rögtön felnéztem. Emma állt az ajtóban, aminek nagyon tudok örülni. Bár a mosolygás is fájdalmat okoz jelenleg. Integettem neki amit kissé kuncogva viszonzott. Odajött és leült az egyik székre, majd elővett egy kisfüzetet, és egy tollat.

Emma: Ezt azért hoztam, hogy tudjunk beszélni ezen a mai napon.

Elvettem a füzetet és a tollat, majd ráírtam a nevem és még egy dolgot.

Emma: "Fernando Alonso Diaz, baleseti füzete"?

Bele is írtam, hogy "Igen".

Emma: Oké, de ha mondjuk eltörik a jobb kezed, akkor hogyan használod?

Fernando: "Akkor minek? A kezem lesz eltörve nem az arcom."

Emma: De akkor minek írtad rá, hogy baleseti füzet?

Fernando: "Mert amíg mondjuk nem vagy itt, addig elkell ütnöm az időt. Nem lóghatok egésznap a telómon. Az más ha a twitter üzenetekre válaszolok, mert azt csináltam amikor bejöttél."

Emma: Oh, így már értem. Nos igen ez így logikus.

Gondolkodtam kicsit, mire eszembe jutott mit kéne most írjak.

Fernando: "Amúgy, jól vagy?"

Kicsit meglepetten nézett. Jó tényleg érdekes, hogy pont ÉN kérdezem meg tőle, de ha ő fizikálisan jól is van, nem biztos, hogy mentálisan is.

Emma

Hirtelen nem tudtam mit válaszoljak neki. Őszintén mondva, a műtét végéig csak aggódtam, és most, hogy rákérdezett...elkezdtem sírni.

Emma: Már jobban vagyok, de tegnap délutántól ma éjjelig, nem is tudtam mit hogyan gondoljak. Nagyon féltettelek, és féltem is.

Ekkor szorosan átölelt. Benne volt minden érzése. Most érzékeltem igazán, hogy minden rendben, és biztonságban is vagyunk.