Álarc mögé rejtőzve/F1 fanfiction

10.fejezet

Már úton vagyok. Autóval 3 óra az út Luganoból Bernbe. Otthon felhívtam Fernando szüleit, és az Alpine csapatát, ahol idén versenyzik. Nem szoktam ilyet csinálni vezetés közben, de muszáj vagyok, felhívni anyuékat.

Telefonon:

Sarah: Szia drágám.

Kicsit álmos volt a hangja, ekkor jöttem rá, hogy ott még csak most lesz reggel.

Emma: Szia anya.

Sarah: Minden rendben? Olyan szomorú a hangod. Hol vagy most?

Emma: Most éppen Bern felé vezetek. Fernando-nak...balesete volt.

Sarah: Jó ég! Mi történt vele?...Jó kihangosítom.

Apa is csatlakozott a beszélgetésbe.

Bill: Emma szívem, minden rendben? Mert ha már anyád elkezd aggódni akkor nekem is tudnom kell mi történt.

Emma: Fernando-t baleset érte edzés közben.

Bill: Mi történt? Nem esett nagy baja? És te jól vagy??

Emma: Én jól vagyok, és Fernando-nak sincs komoly baja, de eltört az állkapcsa ami miatt megműtik.

Sarah: A szüleinek már elmondtad?

Emma: Igen, nekik már szóltam.

Bill: Figyelj drágám, mivel vezetsz tegyük le, de ha megtudtál valami új információt hívj minket is, rendben?

Emma: Rendben, sziasztok.

Sarah és Bill: Szia.

Bern

Este 6 körül értem Bern-be. A kórházban azt mondták a szigorú szabályok miatt, egy nap egyszer mehetek be látogatási időben. Annyit megkérdeztem még, hogy amíg műtik Fernando-t addig esetleg bent lehetek-e csak, hogy minél hamarabb megtudjam, hogy sikerült. Mivel éjszaka lesz a műtét, engedélyezték, de miután megtudtam az eredményt elkell hagynom az épületet. Ezt korrektnek gondolom, és bele is egyeztem. Most itt ülök a kocsiban, és várom egy közeli barátom válaszát, aki itt él Bern-ben. Megkérdeztem tőle, hogy addig amíg a városban vagyok, esetleg lehetek-e nála, sokkal könnyebben megtudnám oldani a dolgokat. Pár perc elteltével jött a válasz, miszerint szívesen segít, és megadta a címét. Elmentem hozzá, elújságoltam, miért is vagyok itt, majd mondtam, hogy 8 óra fele bemegyek a kórházba, hogy még egy kicsit tudjak beszélni Fer-rel. Ezidő alatt a világot már be is járta a hír. Nem tudni, hogyan derült ki, de persze mindig vannak valahol elbújva újságírók. Ezután már alap volt, hogy a csapat is kitegye twitterre megerősítve a hírt. Este 8-kor, elindultam a kórházba, elmondták hol van Fer, majd felmentem a harmadik emeletre, és beléptem a szobába. Ott ült az ágyon, de a szemében kisebb félelmet véltem felfedezni.

Fernando

Kicsivel korábban

5 órája vagyok itt Bern-ben. Bevallom, csak Emma-t nyugtatgattam azzal, hogy ne aggódjon nem lesz baj, én azért egy kicsit be vagyok parázva. Mindig is odafigyeltem a testi épségemre, és az egészségemre, itt a járványidőben meg főleg. Éjszaka műtenek, hogy ezzel is hamarabb megkezdődjön a felépülésem. Az orvosok elmondták, hogy Emma a műtét alatt bent lesz, de amikor megtudja, hogy sikerült elkell mennie, annyira mondjuk nem bánom, mert nem szeretném, hogy megfertőződjön bármivel is. Beszéltem már én is a szüleimmel, és a testvéremmel is. És természetesen a közösségi oldalak felhasználói számára már elterjedt a balesetem híre, amit már a csapatom is megerősített. Twitteren már írtak az ismerőseim, azokra majd válaszolok. Ekkor kinyílt az ajtó és bejött Emma.

Emma: Szia.

Fernando: Szia.

Leült mellém és megfogta a kezem.

Emma: Minden oké?

Fernando: Nem tudom igazán. Félek egy kicsit.

Emma: Attól, hogy nem épülsz fel a szezon kezdetig?

Fernando: Meglehet.

Emma: Nézd...tudom mennyire fontos számodra, de ne stresszelj emiatt. A lényeg, hogy majd rendben felépülj. Plusz én ott leszek melletted.

Ezért is szerettem mindig őt. Támogató, segítőkész, és megértő társ. Átöleltem, és megnyugodtam.

Emma: Minden rendben lesz.