Rómeó és Júlia Forma 1 módra | CL16 | BEFEJEZETT

41. Bármire képes

-       Biztos, hogy minden rendben? – éreztem, hogy Lando engem figyel, de még csak arra sem voltam hajlandó, hogy fejemet felé fordítsam. Arcomat kitartóan oldalra fordítva tartottam, miközben a mellettünk elsuhanó utat figyeltem. Olyan volt mintha életemben először jártam volna Monacoban.

-       Az utat figyeld, és ne engem! – szóltam rá egy kissé keményen, és gyorsan ránéztem, majd újra visszafordítottam a fejem az útra, miközben két kezemmel erősen szorítottam a biztonsági övem. Nem élveztem nagyon az autóutat. Nem tudtam eldönteni, hogy ez Lando miatt van, mert még nem érzem magam kellőképpen biztonságba magam mellette, vagy pedig a balesetemnek köszönhetően kialakult bennem egyfajta félelem. Az utóbbira tippeltem. A rémálmomat magam előtt láttam, ahogy előre zuhanok, pont ezért szorítottam az övemet.

-       Pilóta vagyok, Lin! Hidd el, mikor én vezetek, mellettem biztonságban vagy! – kacsintott rám, és jobb kezével megpaskolta a combom, tenyerét pedig végül ott is hagyta. Ránéztem a combomra és a kezére, ami még mindig ott pihent, majd egyenesen rá néztem, de ő már nem figyelt, hanem az utat nézte, de az orra alatt mosolygott. Talán arra számított, hogy elhessegetem a kezét a combomról. Igazából kényelmetlenül érintett a dolog, ráadásul nem is örültem neki, hogy csak egy kézzel fogta a kormányt, de nem mertem elengedni a biztonsági övem, ezért tűrnöm kellett az érintését. Vajon mindig így vezetett mikor együtt kocsikáztunk, hogy keze a combomon volt? És én ezt élvezni is szoktam? Biztos azért merte ezt meglépni, mert ezt szokta csinálni. – Mellettem nem kell félned, én vigyázok rád. – tette még hozzá, és megint felém fordult. Esküszöm én hinni akartam neki. De akkor Charles jutott az eszembe. Vigyázni fogok rád, még akkor is ha utálsz...Soha nem lennék képes hazudni neked. Nem gondolta ezeket a kijelentéseit komolyan. Mi van akkor ha Lando sem? Lehet, hogy tényleg az összes pasi egy kétszínű fasz. Talán Pierrenek van igaza, hogy kikell őket kerülnöm, és akkor nem tudnak bántani. – Tényleg jól vagy? Olyan furán nézel...- a hangja zökkentett vissza a valóságba.

-       Te láttad a balesetemet, igaz? – szólaltam meg, és előre fordítottam a fejem. – Mármint pilóta vagy, szóval te neked is versenyezned kellett akkor. – muszáj rájönnöm, hogy mi is történt pontosan. Hogy Pierrenek igaza – e van abban, hogy Charles okozta. – Pierre azt mondta, hogy te segítettél rajtam. – felé néztem, mert látni akartam a reakcióját. Levette kezét a combomról és megpiszkálta az orrát.

-       Ne emlékeztess rá, kérlek – csóválta a fejét, és oldalra nézett mert épp egy kanyar jött. – Életem legszörnyűbb pillanata volt, mikor megláttalak a lángok között. – erősebben rászorított a kormányra.

-       Tudod, hogy pontosan hogyan történt? – kérdeztem egy kissé idegesen. Engem nem érdekel, hogy hogyan segített. Engem az érdekelt, hogy hogyan történt az egész. – Pierre azt mondja, hogy Charles miatt van. Igaz ez? – faggattam tovább egyre izgatottabban. – Hogy elromlott a biztonsági övem és a fékem is. De hogy romlott el, és mi köze van a fékem meg az övem elromlásához Charlesnak? – kezdtem el töprengeni hangosan.

-       Elméletileg Charles végig hallgatta, mikor mondtad a csapatrádióban, hogy nem jó az öved se a féked, de nem szólt senkinek, hanem hagyta, hogy tovább folytasd a futamot. – felelte, de eszébe sem volt felém néznie. Szóval Charles rádióhívását mindenki hallhatta– Mintha direkt akarta volna, hogy ne állj ki, hanem rossz fékkel folytasd a futamot, ezzel kockára téve a saját életedet. – sorra nyerte a futamokat, ezzel veszélybe sodorva a te világbajnoki címedet. Pierre is tudja, hogy a legjobb barátja miatt történt az egész baleset. Charles műve volt, hogy elromlott a fékem. Ő intézte el, hogy tönkremenjen. Pont azért nem is szólt senkinek, mert akkor kiállítottak volna, és a terve nem valósult volna meg. Ha kiállok, akkor nem történt volna meg a baleset, és hivatalosan is elvettem volna tőle a világbajnoki címet. Ám a terve így sem úgy alakult ahogy ő azt szerette volna, mert nagy sajnálatára életben maradtam. De az emlékeimet elfeledtem. Mi van akkor ha azért érzek megmagyarázhatatlan utálatot iránta, mert a zsigereimben benne van az, hogy tudtam róla, hogy mire készül? Mi van akkor ha rájöttem, csak egyszerűen az amnéziám miatt elfeledkeztem róla?