Rómeó és Júlia Forma 1 módra | CL16 | BEFEJEZETT

45. Lord Perceval és Lady Penelope

-       Charles! – magam sem tudtam, hogy miért ordítottam torkomszakadtából, miközben a boxutcában rohantam, és a futam is kezdetét vette, így az autók motorjának felbőgésétől mást nem igen lehetett hallani. Voltam olyan naiv, hogy azt hittem, hogy mikorra odaérek a Ferrari boxához, Charlest még ott találom. Helyesbítek, annyira naiv voltam, hogy azt hittem, hogy a boxutcában belefutok a fiúba. Ez természetesen nem történt meg. Hogyan is történhetett volna meg, mikor a pilóták már a rajtvonalon álltak futamra készenállva. Nem adtam fel a reményt. Csak futottam és futottam, és a nevét kiabáltam. Egy csomó embernek nekimentem. Egy csomó ember végre megismert és tapsolni kezdett. Azt hitték, hogy a mai futamon már én is autóba szállok és újra versenyzek. Meg sem fordult ilyen a fejemben. Csakis egy dolog lebegett a szemem előtt, az pedig nem volt más mint Charles. Bocsánatot kellett kérnem tőle. Megkellett neki magyaráznom a dolgokat. Nem vártam tőle megbocsájtást. Hogyan is várhattam volna, mikor én voltam az, aki eltaszítottam őt magamtól? Amióta bekerültem a forma egybe nem csináltam mást, csak bántottam őt. Meghazudtoltam, mellőztem, majdnem megöltem. Meg sem érdemlem a bocsánatát. Nem is várom el tőle. Én csak egyszerűen elakarom neki mondani, hogy sajnálom. Megakarom neki köszönni, hogy megmentette az életemet. Mert az tette, amiről ő nem tudott.

Pontot kell tennünk a történetünk végére.

A boxához érve megláttam ahogy épp kihajt az autójával. Gyorsítottam a lépteimen, már majdnem odaértem. Oldalra fordította a fejét, és tekintetünk pont találkozott. Én rámosolyogtam. Ő pedig csak sután rám pillantott, majd gyorsan elfordította tőlem a fejét komoran. Arra nem méltatott, hogy rám nézzen. Tudtam, hogy nem okolhatom őt ezért, hiszen nagyon durva dolgokat vágtam a fejéhez. Konkrétan őt vádoltam meg azzal, hogy a balesetemet okozta. Istenem, miért vagyok én ilyen idióta? Miért azokat az embereket üldözöm el magamtól, akik szeretnek? Azt vágtam a fejéhez, hogy a halálomat akarja, most meg idejövök hozzá és azt várom, hogy úgy viselkedjen velem mintha semmi nem történt volna.

A régi Adeline Gasly ebben a helyzetben megfutamodott volna, és inkább csendben szenvedett volna és nyalogatta volna a sebeit.

Az új Adeline Gasly azonban már nem volt egy hisztis picsa. Eleget szívtam már ebben az évben. Tűrtem Horner szarságait. Hallgattam ahogy elhord mindenféle senkinek. Elhittem, hogy tényleg egy senki vagyok, mikor igenis jó pilóta voltam, és itt volt a helyem a forma egyben! Engedtem, hogy Pierre belepofázzon a szerelmi életemben, és csak azért, hogy ne bántsam meg őt, elhitettem magammal, hogy nem vonzódom Charles iránt. Miért ne szerethetném Charlest? Mert a bátyám legjobb barátja? És, mi van abban? Mert Pierret ez zavarja? Leszarom a saját bátyámat. A saját bátyám hazudott nekem az életemről! Tudta, hogy semmi közöm Landohoz, mégis szó nélkül megtűrte azt a szarkupacot mellettem!

Talán kellett az a baleset az életembe. Ha nem karamboloztam volna, akkor soha nem tudtam volna meg, hogy kinek is vagyok ebben a világban a legfontosabb. És ezt a személyt most visszakell szereznem, de úgy, hogy soha többet ne engedjen el.

-       Ide nem jöhetsz be! – az utamat egy szerelő állta akin piros rövidujjú volt. Egyik szemöldökömet felhúztam, és a derekamra csaptam a kezem. Senki nem tudott engem visszatartani, de ezzel még nem voltak tisztában. – Idegenek nem léphetnek be!

-       Tudod Te, hogy ki vagyok? – kérdeztem.

-       Az itt nem számít! Nem tartozol a Ferrari csapatához. – rántotta meg a vállát egyhangúan.

-       Jóval kezdtél ki, te kis gyökér. – sziszegtem a fogaim között, és kiakartam kerülni. Azt hittem, hogy nem fog jelenetet rendezni és átenged. De szó szerint elkapta a derekam és úgy állított meg.