Rómeó és Júlia Forma 1 módra | CL16 | BEFEJEZETT

27. Adeline démonjai

Nem tudom miért, de úgy érzem becsaptak. Tini bálvány akartam lenni, akire mindenki felnéz. Megakartam mutatni, hogy nőként én is tudok valamit letenni az autók világában.

Bárcsak ne lettem volna olyan ártatlan. Bárcsak bent maradhatnék egész nap a sötétben. Azt akarom, hogy a világ eltűnjön, velem együtt. Vért akarok magam körül látni. Az én véremet, ami szétfolyik a padlón, és soha senki nem tudja eltüntetni onnan, hogy legalább emlékezzenek rám örökre. Bárcsak normális tini lány lettem volna, aki azért harcol, hogy bálkirálynő legyen. Ahelyett, hogy élveztem volna a normális tizenhat évesek életét, én szuper depressziós voltam, mert nem kaptam más csak elutasítást. Elvesztegettem a legszebb éveimet, mert belehajtottam magam egy olyan életbe, amibe valójában nem is akarok tartozni. Belekényszerítettem magam egy olyan világba, ami nem szól másról csak hazugságokról.

Amíg eljött az a nap mikor, meghaltam.

Inni akarok addig, amíg nem fáj. Sírni akarok, addig amíg van könnyem. Ordítani akarok, addig amíg van hangom.

Bárcsak ne lettem volna olyan önimádó, hogy még csak segítséget sem tudok kérni. Egyedül akartam lenni, miközben azt akartam, hogy felfigyeljenek rám. Ó, Istenem, egyedül fogok meghalni! A hírnév mégsem a gyönyörűségről szól?

Szenvedtem. Sosem éreztem még ilyen erős késztetést arra, hogy eltűnjek az élők soraiból. Milyen ironikus nem? Harcoltam azért, hogy az emberek megismerjenek, hogy legyek valaki, hogy beszéljenek rólam, de most örülnék annak, ha csak úgy elnyelne a föld. Annyira egyszerűbb lenne. Mindenkinek.

- Egy cél nélküli senki vagy.- Te voltál az aki ezt tette velem! – Olyan naiv vagy! – a hangja megtéveszt. Elhiteti velem, hogy fontos vagyok a számára. Aztán hátbaszúr. Hallom ahogy kinevet. – Túl gyáva vagy, hogy bárkinek is mondjál valamit! – szó nélkül tűrőm, hogy tönkretegyen. A szívemet akarja széttépni. Világgá akarom kiabálni, hogy fáj. – Túlságosan félted Leclerc életét. Kettőtök miatt szenvedsz – nem engedem, hogy baja essen. Megvédem. Inkább feladom. – Tudjuk, hogy titokban találkozgattok – hazugság. Ellöktem őt magamtól. Mint mindenki mást is. Szükségem van rájuk, de nem engem a közelembe őket – Leclerc miattad fog meghalni. Akarod látni, hogy milyen csúf halált szántunk neki? – nem, itt vagyok én! Engem öljetek meg helyette. – Te fogod őt megölni. Megsérül és belehal a sebeibe – a következő futamot látom a szemem előtt. Hallom Charles recsegő hangját a rádióban. Valami van az autójával. Horner tönkretette a féket a kocsijában, amiről senki nem tudott, így engedték, hogy a fiú versenyezzen. Figyelmeztetni akarom őt, hogy álljon félre, mert nem megy a fék. Nem hallgat rám. Üvöltök. Ő kisodródik, az autója pedig a levegőbe repül, majd fejjel lefelé áll meg. Megöltem. – Tetszik a tudat, hogy te ölted meg? – nem öltem meg, csak megvédtem. Itt vagyok helyette én. Engem öljenek meg. Nem akarok így élni. – Meg akarsz halni? – igen, kérlek. – Nyugodtan kell maradnod. – akkor megszűnik ez a fájdalom? – Tartsd vissza a lélegzeted! – rendben. De meddig? Érzem, hogy fulladok. Nem akarom, hogy segítsenek rajtam. Halált akarok. – Rád találni? Attól nem kell tartanod, mert senki nem törődik veled. Soha senkit nem érdekelt az, hogy mi van veled. Sem a bátyádat, sem a kis Leclerc barátodat. Most is egyedül fogsz megdögleni. – senki nem fog megtalálni. Egy szekrény aljában fog rám találni valaki, az pedig a halál lesz. – Tartsd vissza a levegőt. Mindjárt megfulladsz. Csodás érzés lesz. – hallom ahogy a halál ott suttog a fülembe. Annyira kellemes hangja van. Szemtől szembe akarok lenni vele. – Valami közeledik. – remélem a halál az. Miért nem ránt már magával? Akkor végre semmit nem kellene éreznem.