Rómeó és Júlia Forma 1 módra | CL16 | BEFEJEZETT

11. Leclerc vs Verstappen

Álltalában a legtöbb futam előtt minden pilótának részt kellett vennie egy bizonyos sajtótájékoztatón, ahol az újságírók különféle kérdéseket tehettek fel a futamokról, vagy néha pedig nagyon szerették a határaikat feszegetni és belemenni olyan kérdésekbe is, aminek semmi köze nem volt a forma egyhez, hanem sokkal inkább a pilóták magánéletéhez.

Ezekelőtt a sajtótájékoztatók előtt mindig azért imádkoztam, hogy soha ne olyan pilótával kelljen részt vennem rajta, akivel nagyon kellemetlen szituáció alakulhat ki. Az eddigi sajtótájékoztatókon pedig az égiek meghallgatták az imámat, ugyanis még csak véletlenül sem kerültem a saját bátyám, Carlos, Charles vagy Verstappen közé. Igen, a lényeg az eddig szavan van. Ugyanis az aznap reggeli sajtótájékoztatón az Égiek úgy döntöttek ideje megszívatni engem.

Ella szokásához híven beviharzott az öltözőmbe, végigmért, majd mikor rendben talált rajtam mindent bólintott. Már talpig felöltözve álltam, és vártam az aznapi eligazítást.

-       Negyed óra múlva kezdődik a futam előtti sajtótájékoztatód a fő épületbe – olvasta fel a tabletébe beleírt menetrendemet, - ezúttal Verstappennel és Leclerckel. – tette hozzá, én pedig szerintem abban a pillanatban kihordtam három infarktust lábon.

Még csak arra sem volt időm, hogy ellenkezzek, vagy hogy esetleg megszólaljak. Egyik percben még az öltözőmben álltam, a másik pillanatban pedig egy kanapé közepén ültem, a jobb oldalamon Verstappen ült, míg a bal oldalamon pedig Charles. Az egész helyzet totál abszurd volt, és csak a hülyének nem tűnt fel, hogy mennyire feszült is a helyzet ott a kanapén. Verstappen kényelmesen elhelyezkedett, a kezét pedig mögém dobta fel a kanapé tetejére, erre Charles teljesen megfeszült, majd arca elsötétült, a szemeiből pedig még szikrákat is láttam feltörni. Én kihúztam magam, és próbáltam annyira előre csúszni a kanapén, hogy még csak véletlenül se kelljen hozzáérnem Verstappen kezéhez. Nem tudom, hogy mit élvezett abban, hogy állandóan azt akarta eladni, hogy közöttünk mennyire bizalmi kapcsolat van.

-       Az én kérdésem, Maxhez szól – szólalt meg az egyik újságíró, és ránézett az említett szőkére. Max bólintott, hogy hallgatja – Mindannyian tudjuk, hogy új csapattársad van az idén – és nem is akár milyen csapattárs – egy lány. A forma egyes történelem első lány pilótája, aki valami szerencse módján a Red Bullhoz került. – helyben vagyunk. Az ember azt hinné, hogy lassan az ötödik futamon túl vagyunk, és az emberek végre felfogták, hogy tényleg egy lány is forma egyes versenyző lett. De nem, még mindig témáznak róla. Fárasztó. – Milyen a munka vele? Van valami különbség abban, hogy egy lány? Nehezebb vele együtt dolgozni ez miatt? Szeretsz együtt dolgozni vele? Milyen a kapcsolatotok? – miért nem lehet betiltani az újságíróknak, hogy csak egy kérdést tehessen fel egy személy? Akkor legalább nem tudnának ennyire belemélyülni a dolgokba.

Max megigazította magán a ruháját, majd felemelte az eddig ölében tartott mikrofont. Bárcsak nekem tették volna fel ezeket a kérdéseket.

-       Csodás a kettőnk kapcsolata – köszörülte meg a torkát – Adelinnek idáig nem volt rajtam kívül igaz barátja – lassan oldalra fordította a fejét, hogy tudjon ránézni Charlesra – De azzal, hogy a Red Bullhoz került, végre megkapta a hiányzó darabkát az életébe. Vagyis egy igaz barátot, a személyemben. – egy önelégült mosoly kúszott az arcára, ahogy ezt Charles szemébe mondta.

Charles elfordította a fejét, a lábai pedig remegni kezdtek idegességébe, a kezeit összekulcsolta majd úgy bámult maga elé. Ránéztem. Próbáltam valamit leolvasni az arcára, de egyszerűen képtelen voltam. Soha nem láttam ennyi undort, csalódottságot, és haragot kiülni az arcára. Hogy is láthattam volna, mikor rám nem nézett így soha.