Rómeó és Júlia Forma 1 módra | CL16 | BEFEJEZETT

28. Mindig az első a számára

-       Miért van az, hogy mikor hirtelen eltűnsz az nélkül, hogy mondanál valamit, mindig mellette talállak meg? – értetlenül néztem Charlotte felé, miközben kérdőre vonta Charlest. Mondjuk nálam ő tényleg mindig kiverte a biztosítékot a beteges féltékenykedéseivel. Jó pár éve alkottak egy párt, de már az első hetek után rájöttem, hogy a csajnak valami üldözési mániája lehet, vagy valami. Egyszerűen nem jutott el az agyáig, hogy Charlesnak vannak lány barátai. Jó, csak egy lány barátja volt, de nem tudom, hogy ezen mi olyan hihetetlen. Mit kell többet belelátnia ebbe? – Mikor érem meg azt a napot, mikor végre nem csak a második leszek a számodra, Charles? – próbáltam nem is figyelni a szavaira. Akár mennyire is elakartam vonni a figyelmemet róla, szavai csak lyukat égettek az agyamba.

Mikor érem meg azt a napot, mikor végre nem csak a második leszek a számodra? Ezt a mondatot már elég sokszor hallottam, és általában mindig Charles aktuális barátnőitől. Rendszerint ez a kérdés vezetett aztán oda, hogy pár napon belül szakítottak a fiúval. Mindig én voltam a szakítás oka, úgy, hogy valójában semmiről nem is tehetettem. Csak annyi volt a bűnöm, hogy lány voltam és Charles a barátjaként tekintett rám. A barátnőinek viszont soha nem tetszett, hogy én az életet része vagyok. Féltékenyek voltak rám, ok nélkül. Egyszerűen nem jutott el az agyukig, hogy én nekem meg sem fordul a fejemben, hogy titokban elakarom csábítani a pasijukat. Igazából még csak megmagyarázni sem engedték soha a dolgokat, ugyanis az első pillanattól fogva gyűlöltek. Eddig viszont Charlotte bírta ki Charles mellett a legtovább. Az hittem, hogy talán a fiú most az egyszer megtalálta az igazit. Azt hittem, hogy Charlotte normális, és nincs baja velem. Tévednem kellett. Előttem játszotta a szépet, és a kedveset, miközben a hátam mögött a barátnőinek – akik mellesleg az én barátnőim is voltak még a suliban – kibeszéltél, és elmondott mindenféle szarnak meg kurvának, aki elakarja tőle venni a pasiját. Soha nem mondtam Charlesnak, hogy a kis barátnője mekkora kétszínű picsa. Miért is mondtam volna, mikor egyértelmű volt, hogy Charles szó szerint rajong Charlotteért. Talán eddig még egyik barátnőjét sem szerette annyira mint Charlotteot. Így úgy tettem mintha Charlotte még mindig a barátnőm lenne, és egy idő után úgy tűnt, hogy talán a lány sem kívánja a halálomat. Tévednem kellett. Hiába nem láttam már hónapok óta, minden bizonnyal a féltékenykedés már annyira ellepte az agyát, hogy már nem is rest kimutatni.

Túl rosszkor jelent meg az életembe. A kis démonjaim még mindig ott ültek a vállaimon, és vártak arra, hogy mikor tudnak megint a mélybe rántani. Csak a tökéletes pillanatot kellett megvárniuk, mert túlságosan sebezhető voltam. És ezzel Charles tisztában is volt.

-       Charlotte...- fújta ki mélyen a levegőt Charles, majd megvakarta a tarkóját. – Menj vissza a hotelbe, és mindjárt utánad megyek én is. – nocsak, a kis barátod alig várja, hogy megszabaduljon tőled. Alig várja, hogy lerázzon, és kettesben legyen a barátnőjével. Barátnőjével. Mit szólsz ehhez a szóhoz? Egy lány, aki sokkal fontosabb neki mint te vagy. Nem zavar! Soha nem is zavart, hogy barátnője volt. Nem is volt olyan időszak mikor szingli volt.

-       Ezt nem játszod el velem, Charles! – emelte fel a hangját Charlotte. Ahogy felemelte a hangját úgy kezdett a szívverésem is felgyorsulni. Nagyon rossz helyen éreztem magam ott. Tudtam, hogy nem akarok ott lenni, de nem tudtam elmenekülni. Beleragadtam kettejük közé. – Hetek óta nem találkoztunk! Napról napra arra sem voltál hajlandó, hogy felhívj. Aztán mikor én úgy döntök, hogy meglátogatlak, ha már te nem vagy hajlandó haza jönni hozzám, magamra hagysz, csak azért, hogy ezzel a kis idegesítő békával lehess! – eszébe sem volt már eljátszani azt, hogy kedvel. Sőt hivatalosan is megmutatta a valódi arcát. Már nem akarta bemesélni Charlesnak, hogy valójában bír, és semmi baja nincs azzal, hogy a lány barátja vagyok.