Rómeó és Júlia Forma 1 módra | CL16 | BEFEJEZETT

12. Az új legjobb barát

Az egész incidens után, senkivel nem akartam beszélni. Egyedül mentem vissza a hotelszobámba, és úgy döntöttem, hogy a könnyeimbe folytom magam. Az összes cuccomat ledobtam a szőnyegre, én pedig beledőltem az ágyamba, ruhástól, fejemet pedig a párnámba szorítottam, és ott bőgtem...napokig. Eddig nem tudtam, hogy tud valaki ennyit sírni, sőt azt sem tudtam, hogy nekem honnan van ennyi könnyem. A legszomorúbb pedig az volt, hogy senki nem keresett. Észre sem vették volna, ha meghalok a sírásomba.

Két teljes napot töltöttem a hotelszobámba, egyedül. Két teljes napom lehetett volna arra, hogy kialudjam magam. És én mit csináltam? Csak bőgtem, és vártam, hogy valaki felkeressen, és megkérdezze, hogy mi van velem. De mégis kitől vártam, mikor tényleg magamra maradtam, hisz a barátaimat sikeresen elriasztottam magam mellől?

Második nap reggelén vettem rá magam először arra, hogy kezembe vegyem a telefonomat. Akkora már nem maradt könnyem, amit kitudtam volna sírni magamból.

Azon a reggelen úgy ültem fel az ágyamba, hogy ideje megbeszélnem a dolgokat Charlesszal. Ha Horner nem engedi, hogy személyesen beszéljek vele, az üzeneteimbe csak nem lát bele.

Tudtam, hogy egy szaros üzenet egy szimpla bocsánatkéréssel nem lesz most elég, de kezdésnek jó ötletnek tartottam. Charles nevét nem kellett sokat keresnem a kontaktjaim között, hiszen a legtöbbet hívott számok között szerepelt. Rányomtam a nevére, majd az üzenetküldés gomra. Az üzenetem csak annyiból állt : Beszélhetünk? 🥺 És már nyomtam is meg a küldés gombot. De akkor a kijelzőn megjelent egy piros felkiáltójel, és az üzenet elküldése sikertelen felirat. Értetlenül ráncoltam a homlokomat. Még egyszer megpróbáltam elküldeni, de megint sikertelenül. Még egyszer, és még egyszer. Nem voltam hülye, tudtam, hogy mikor jelenik meg a piros felkiáltójel. Akkor ha valaki letiltsa a számomat. Charles nem tenne ilyet! „Úgy tűnik mindenki az ellenségem akar lenni" Rámentem a hívás gombra. Még csak ki sem csengett a vonal! Tényleg letiltotta a számomat!

Idegességembe felordítottam, és földhöz vágtam a telefonomat. Tudom, hogy megérdemeltem, de ennyire aljas húzásra nem számítottam! Mármint ezzel hivatalosan kinyilvánította, hogy tényleg végleg mellőzni akar az életéből. Én kezdtem az egész haragosdit, de arra nem gondoltam, hogy idáig elfajulnak a dolgok.

Megint sírni kezdtem, és megint visszazuhantam az ágyamba, majd még a takarót is fejemre húztam. Gyűlöltem magamat. Gyűlöltem Charlest, miközben valójában hiányzott. Az én számomat eddig még senki nem tiltotta le.

🏎️🏎️🏎️

Arra ébredtem, hogy valaki széthúzza a sötétítőmet. Világosra számítottam, de elmaradt, ugyanis épp a Nap már lemenni készült. Morogva dugtam ki a fejem a takaró alól, majd találtam szembe magam Ellával. Meg sem mertem kérdezni, hogy hogyan jutott be a szobámba, amikor elméletileg csak nekem van ide kulcsom.

-       Fél óra múlva indulhatsz edzeni. – jelentette ki és lábával odébb lökte a szőnyegen szétszórt ruháimat. Még csak eszébe sem jutott megkérdezni, hogy hogy vagyok, vagy, hogy hol voltam az elmúlt két nap.

-       De este van! – nyögtem fel. A falon lévő órára néztem. Fél tíz volt, és ezek megint éjjel akarnak elküldeni edzeni. Annyira utáltam ezt, ugyanis az edzéseim rendszerint több órákig eltartottak.

-       Két napja itt rohadsz a hotelszobádban. Hidd el a testednek felüdülés lesz végre mozogni egy kicsit. – ó, de akkor mégis tudták, hogy nem haltam meg. Az eszem eldobom, hogy még mindig tudnak feltűnőmentesen figyelni. – Meg aztán az a legjobb, ha senki nem zavar meg miközben edzel. Ez pedig a hotelekben csak úgy oldható meg, ha késő este iktatjuk be – magyarázta, majd derékra vágta a kezeit, mikor én még mindig szétterülve feküdtem az ágyon. – Na pattanj, Te Lustaság. Égesd le azt a két napi zsírt, ami felrakódott a testedre. – milyen két napos zsír, amikor két napja étel sem volt a számba?