Rómeó és Júlia Forma 1 módra | CL16 | BEFEJEZETT

4. Irány a Red Bullhoz két Ferrarissal

Pár héttel később

Az új szezon szó szerint ott volt a nyakunkon. Furcsa ezt így kimondani, hiszen most már rám is ugyan az vár, mint Pierre szokott ilyenkor. Pár héten belül kezdetét veszi a szezon, és most már én sem csak mint kísérő leszek jelen, hanem mint egy versenyző. Igen, határozottan hozzá kell még szoknom ehhez a kijelentéshez.

Mint minden februárban Pierre a napjai nagy részét már edzésekkel töltötte, és napról napra egyre feszültebbé vált, ahogy közeledett az első futam. Ám idén, valahogy még jobban idegessé vált, ennek pedig a fő oka egyértelműen én voltam. Nem mondta, de még mindig nem barátkozott meg a tudattal, hogy a pályán mostantól én ellenem is harcolnia kell. Kitudja, hogy fog kinézni az egész szezon így, hisz testvérek vagyunk és nem ellenségek. Nem akarunk egymásnak rosszat, ám mégis csak mindkettőnkben ott van a győzni akarás. Vagyis bennem biztos! Muszáj megmutatnom a világnak, hogy igenis való lány ebbe a sportágba is. Ezt pedig csak úgy fogom tudni bebizonyítani, ha én leszek az idei világbajnok.

A Red Bull összehívott a mai napra egy rendkívüli gyűlést. Az első alkalmam lesz, hogy hivatalos csapattagként végre találkozok az egész csapattal. Ez a mai nap lesz az, amikor is végre elhihetem azt, hogy tényleg közéjük tartozom.

Nem csoda, hogy egész éjjel alig bírtam aludni, és a megszokottnál jóval előbb lent voltam a konyhában.

Ám azon a reggel nem csak én voltam az egyetlen, aki nem tudott aludni.

Pierre a saját logójával ellátott bögréjét szorongatta, miközben másik szabad kezével a telefonját böködte. Mikor megláttam inni ebből a bögréből állandóan a fejéhez vágtam, hogy milyen egoista. Nem nagyon hiszem azt, hogy a többi pilóta is a saját logójukkal ellátott bögréjükből isszák a kávét. Pierre erre azt mondta, hogy nagyon menő a bögréje, és képtelen nem használni azt.

-       Mit csinálsz fent ilyen korán? – a kávégéphez sétáltam, majd kivettem a saját bögrémet – amin nem Pierre logója szerepelt, és amiért még mindig megvolt rám sértődve, amiért nem azt használtam – és engedtem magamnak egy kis kávét. Nem voltam az a kávézós fajta, de úgy éreztem, hogy azon a reggelen szükségem van az energiára.

-       Ezt nekem kellene tőled kérdeznem – emelte el a szájától a bögréjét – Gyűlölsz korán kelni. – jegyezte meg. Túl jól ismert. Nagyon nagy dolognak kellett történnie, hogy én korán keljek. Hát ma nagyon nagy dolog fog történni.

-       Ne csináld már, hogy nem tudod, hogy hova kell mennem ma. – sóhajtottam fel teljesen kimerülten. Már kezdtem belefáradni az állandó tagadásába, amikor szóba került a Red Bull és az, hogy én is versenyző lettem – Meddig akarod még azt játszani, hogy úgy teszel mintha most hallanál először arról, hogy szerződést kaptam a Red Bulltól? – még csak leülni sem voltam hajlandó mellé. Tudtam, hogy sok időre van szüksége amíg megemészti, de hogy ennyire? Teljesen túlreagálja.

-       Ne várd el tőlem, hogy ujjongjak! Hozzá kell szoknom, ami nem könnyű elhiheted. – megpiszkálta az orrát, és lerakta a telefonját az asztalra. – Képtelen vagyok nem arra gondolni, hogy valami rossz fog történni veled – közbe akartam szólni, de rögtön tovább folytatta – Én pedig tehetetlenül fogom nézni végig az egészet, csak mert hülye voltam, és engedtem neked. Másik részről meg rohadt büszke is vagyok rád, hogy megmerted lépni ezt az egészet. Első női forma egyes pilóta, nem semmi. Ráadásul mindez te vagy, a kis húgom – aranyosan pislogtam felé, és legszívesebben megöleltem volna őt – Amit elkezdődnek a futamok, már nem leszel a kis húgom. Magad ura leszel, mert senki nem fog tudni segíteni rajtad azokban a helyzetekben, amiket majd át fog kellened élni a pályákon. – bámult maga elé komoran - Ez az ami bánt, hogy el kell engednem téged. – ismerte be végül az igazi fájdalmát.