Rómeó és Júlia Forma 1 módra | CL16 | BEFEJEZETT

29. Valami készül

Pierre ragaszkodott hozzá, hogy a pánikrohamos történetem után maradjak vele, és az éjszakát az Ő hotelében töltsem. Nem ellenkeztem, sőt ha Ő nem kérdezte volna meg, akkor én tettem volna meg, ugyanis eszembe sem volt visszamenni a saját hotelszobámba, mert akkor találkoznom kellett volna Maxel. Rohadtul nem voltam felkészülve még arra, hogy lássam a hollandot. Nem tudom, hogy hogyan kellene viselkednem vele ezekután. Attól rettegtem, hogyha megint látnom kell őt, a démonjaim újra előjönnek és mindennek vége. Igen, féltem Maxtől. Féltem, Hornertől, és még mindig nem mertem segítséget kérni.

Azt mondják, hogy a baj ajtóstól tör az emberre. Úgy indult a dolog, hogy egy napot terveztem Pierrel tölteni, amiből aztán több nap lett. Lényegében a következő futamig el sem mozdultam a bátyám mellől, mert csak mellette éreztem magam biztonságban. Ám a futam hétvége előtti pénteken visszakellett mennem a saját hotelszobámba. Pierre természetesen elkísért, és megígérte, hogy amíg összeszedem a cuccaimat, addig megvár a kocsiban. Akkor azt hittem, hogy már rendben vagyok, és semmi nem tud visszahúzni.

Tévedtem.

A szobámba éppen az a felfordulás fogadott, mint mikor utoljára ott jártam. Nagy sóhajtozás közepette indultam meg a bőröndöm felé, hogy tudjak belepakolni, mikor kopogtak az ajtón. Eszembe sem volt kinyitni, ugyanis tudtam, hogy csakis Ella lehet az, vagy Max, hiszen más nem tudta, hogy melyik is az én szobám. A kopogást figyelembe sem vettem, hanem tovább pakolgattam nyugodtan. Aztán minél erősebben kopogtak, végül pedig az illető benyitott, én pedig szembe találtam magam Maxel. Elfehéredtem, az izmai pedig megfeszültek. Nem akartam arra gondolni, mikor azt mondta nevetve Hornernek, hogy milyen naiv vagyok, hogy azt sem veszem észre, hogy az orromnál fogva vezet. Lehet tényleg az voltam, de mostanra már nem vagyok az! Nem vágyom szeretetre. Tőle biztos nem. Annyi szeretet kapok a bátyámtól és a barátaimtól, hogy megfulladok.

- Egész héten téged kerestelek, Kislány! – úgy jött be a hotelszobába, mintha az övé is lenne. Otthonosan mozgott, mintha már egy csomószor járt volna itt. El tudom képzelni, hogy mennyire keresett. Ha valaki annyira keres valakit, az meg is találja. – Nem tűnhetsz csak ilyen szótlanul el – előttem állt meg, és olyan képet vágott, mint aki tényleg egész héten aggódott miattam. Tudtam, hogy csak megjátszás az egész. Már nem hittem a szavainak. – Nagyon aggódtam érted, Édesem! – kezét felemelte és végig akart simítani az arcomon, az én reflexeim pedig bekapcsoltak és olyan gyorsan, és erősen csaptam rá a kezére, hogy még ő is meglepődött.

- Hogy merészelsz Édesemnek szólítani, de kis Fattyú? – léptem el előle, hogy még csak véletlenül se legyen esélye még egyszer hozzám érni. – Hányhatnékom van tőled, te Szemétláda! – Max pupillái kitágultak és értetlenül pislogott nagyokat.

- Minek szólítottál? – értetlenkedett, és egyértelmű volt, hogy nem tetszik neki az a stílus amit megengedtem magamnak vele szembe. – Miért viselkedsz ilyen bunkón velem? – elkezdtem nevetni. Nem hiszem el ezt a csávót. Tényleg ennyire ostobának néztem ki? A fejemre van írva, hogy hülyére lehet venni? Hát nem!

- Ne játszd a hülyét Verstappen, nem illik neked! – neki nem pilótának kellene lennie hanem sokkal inkább színésznek – Kihallgattam a beszélgetésedet Hornerrel. Mindent tudok a kis tervedről – most rajta volt a sor, hogy elfehéredjen. Talán életében először nem tudta, hogy mit mondjon.

- Megtudom magyarázni...

- Inkább ne tedd, mert csak rontasz a helyzeten – állítottam rögtön le, mert nem voltam kíváncsi a további hazudozásaira. – Befejeztem veled, és a hazudozásaiddal. Nincs rád szükségem. Vannak igaz barátaim, akik nem csak kényszerből vannak velem. Már nem engedem magam kihasználni...- húztam ki magam büszkén. Igen, rohadt büszke voltam magamra, hogy kimertem állni magamért. – Húzz el az életemből, és mocskoskodj valaki mással – összekulcsoltam a kezeimet a melleim alatt. Esélyt sem adtam neki, hogy megszólaljon. – Takarodás van! – böktem az ajtó felé. Max meg akart szólalni, de mikor meglátta az arcomat, rájött arra, hogy felesleges bármit is mondania mert tudta, hogy vesztett. Tudtam a tervről. Tudtam arról, hogy csak hazugságból volt kedves velem, mert így akart távol tartani Charlestől. Leszegett fejjel indult meg az ajtó felé, de mikor keze a kilincsen volt, még utána szóltam – A francos cipődet ne hagyd itt, amit akkor hagytál nálam mikor leitattál és kihasználtál. – böktem a fehér Nike cipő felé undorodva, ami az ágyam mellett hevert azóta a bizonyos éjszaka óta, amikor engedtem megfektetni magam neki. Mekkora hülye voltam, de mentségemre legyen szólva részeg voltam. Többet biztos, hogy nem iszom.