Rómeó és Júlia Forma 1 módra | CL16 | BEFEJEZETT

22. Másnapos

Megvan az az érzés, mikor reggel az első dolog amit meglátsz miután kinyitottad a szemeidet az Max Verstappen? Nincs? Örülj neki, mert eléggé kellemetlen érzést tud kelteni, ahogy figyel, miközben te azt sem tudod, hogy melyik dimenzióban vagy. Nekem például iszonyat fejfájást okozott amikor megláttam az arcát. Az pedig mikor rájöttem, hogy az ágyamban van, pedig szédülést idézett elő. Esküszöm, az egész szoba forogni kezdett velem, mikor felfogtam, hogy hol is tartózkodik pontosan. Az ágyamban. Mellettem. Mégis ki a fene engedte be az ágyamba? Talán én? Ó, én nem lennék ekkora idióta. Vagy igen? Egyáltalán tényleg az én szobámba vagyok?

Lassan elfordítottam a fejemet Maxtől, csak azért, hogy tudjak körbenézni, hogy hol is vagyok pontosan. A szobában hatalmas káosz uralkodott, ami sajnos a jelenlegi életstílusomra utalt. A szőnyegen ruhák hevertek, amik között ott pihent az a piros- fekete kockás ing amiben tegnap belevetettem magam az éjszakába. Az ing nem volt rajtam, hanem a szőnyegen volt! Ez nem jelentett jót! Feltűnőmentesen próbáltam annyira csak megmozdulni, hogy tudjak benézni a takaróm alá, hogy megbizonyosodjak róla mi van rajtam. Ó te jó ég. Az unikornisos rózsaszín pizsifelsőm volt rajtam. Max pedig itt ült az ágyamba, és minden bizonnyal meglátta a kislányos pizsamámat, amit tényleg egy gyerekrészlegről szereztem be, mert annyira cuki volt, hogy képtelen voltam otthagyni, viszont mivel jóval az én méretem alatt volt, ezért csak a mellemig ért le. De ki adta fel rám a pizsimet? Helyesbítek, ki vette le rólam az ingemet?

-       Jó reggelt, Napsugaram! – Max akkor szólalt meg először, mikor megbizonyosodott róla, hogy tényleg felébredtem már. Francba, ez még mindig itt van? Hogy került ide? Nem emlékszem, hogy hogyan került ide. Ha már itt tartunk, azt sem tudom, hogy én hogy kerültem vissza ide. Mi a fene történt az éjjel? A fejem olyan volt akár egy nagy dob, minden gondolatom csak dübörgött. Ráadásul Max jelenléte csak még jobban rontott az egész helyzeten.

Én épp azon harcoltam magammal, hogy nehogy elhányjam magam, Ő meg egyszerűen kiszállt az ágyamból és egyenesen az ablakhoz sétált, hogy tudja elhúzni a sötétítőt.

-       Ó, te szent tehén. – nyögtem fel és gyorsan belenyomtam a fejem a párnámba, mert azt hittem, hogy az éles napfény kiégeti a szemem. Nagyon rosszul éreztem magam. És nem csak az miatt mert alig emlékeztem valamire, hanem azért is mert szó szerint mindenem fájt.

-       Hogy vagyunk? – huppant vissza az ágyba, mire az én gyomrom is megugrott. Ha így folytatja biztos, hogy lehányom, de esküszöm még csak meg sem fogom bánni. Nagyon nem tetszett őt az ágyamba látni.

-       Csak pofa be! – szóltam rá, de fejemet még mindig a párnába nyomtam – Majd' szétmegy a fejem. – jajgattam. Egy kezemen megtudnám számolni, hogy hányszor fájt a fejem az életem során, de amikor fájt is akkor sem ilyen szinten mint most. Szörnyen rossz volt.

-       Nagyon cukin horkolsz. – mosolyodott el Max, én pedig mint egy lassított filmben úgy fordultam felé. Ugye ő most nem azt mondta, hogy hallott engem horkolni? Mégis, hogy? Nem rémlik úgy, hogy vele jöttem volna vissza. De mégis itt van. És hallott horkolni, ami azt jelenti, hogy...együtt aludtunk.

-       Mi? – kérdeztem teljesen zavarodottan. Könyörgöm, kamuzzon. – Miért hallottál te engem horkolni? – gyorsabban kezdtem el szedni a levegőt – Helyesbítek, hogyan hallottál Te engem horkolni? – hirtelen nagyon - nagyon melegem lett – Mi...mi...együtt aludtunk? – Max elkezdett sejtelmesen mosolyogni, ami nagyon nem jó érzést keltett bennem.

-       Mond csak, mire emlékszel a tegnap estéből? – vonta fel az egyik szemöldökét és egy kicsit közelebb csúszott felém. Végre elemeltem a fejem a párnáról és helyette a plafon felé fordultam, majd úgy kezdtem el gondolkozni.