Smaragd

10. fejezet

Tristan

🔞🔞

-Büntető lövés!- harsogja az edzőnk.
-Tristan!
Elég nehéz csapaton belül meccseket játszani, főleg ha már pár éve együtt játszotok.
Persze mindig vannak újak a kirepülők helyére, de akikkel együtt kezdtél, és végig viszik veled, egészen a diplomáig, azok már elég jól ismerik a játéktechnikádat.
Láss példát, Thomas. A kapuban lazán várja lövésemet. Általában zsigerből jönnek a gólok, de ilyenkor azért alaposabban átgondolom a lehetőségeket, és nem csak az én szemszögemből kell megfigyelnem.
Sokszor vetem be a kis trükkömet, miszerint jobbra mozdulok, majd hirtelen balra lövök. Persze mindezt úgy, hogy azért ne legyen kiszámítható. Nem szabad mindig ugyanúgy taktikázni. Ezért nem olyan feltűnő sosem.
Most is így állok a korong felett. Ahogy jobbra mozdulok, látom Thomi szemében a felismerést, és már védené is be a bal sarkot de.... én mégis maradok a jobbnál, ezzel meglepve őt, gólt szerezve a csapatomnak, megnyerve a meccset. Az volt a csel, hogy nem volt csel. 3:2- re nyertünk.
Még ha szimpla edzés is, mindig jó érzéssel tölt el a győzelem. Egyfajta visszaigazolás, hogy jól csinálom, amit csinálok.
Jake a palánkba öklözik mérgében.
-Miért dühöngsz ember? Ez csak játék volt. Méghozzá elég szoros.- nézek rá értetlenül.
-Nem tudom. Csak nem éreztem magam formában. Nem akarom elbaszni az esélyemet. Ha most nem megy, mi lesz majd a bajnokságon?- fújtatja ingerülten.
-Nem lehetünk mindig formában. Ha most ti nyertetek volna, nekünk is el kéne gondolkodni, hogy talán nincs helyünk a nagyok között?
-Dehogy is! Rohadt erős csapat vagyunk. És nem véletlen vagy csapatkapitány.
-Na látod. Te meg nem véletlenül vagy egy rohadt erős csapat tagja.
Emlékszel mikor dühömben eltörtem az ütőmet? Az edző ki is ültetett a kispadra. Egy hétre. Mindegyik gólpasszt kihagytam, és egyszer se tudtam kapura lőni. Mégis itt vagyok.
-Szerencsésnek mondhatom magam, hogy én csak egy gyilkos pillantást kaptam.
-Tudod, az embert két tényező teszi sikeressé. A tehetség és a motiváltság. Ne hagyd hogy ezeket bármi is elvegye tőled.
Gyerekkoromban, ha valami elbizonytalanított, apám mindig ezt hajtogatta nekem, addig amíg meg nem értettem.
-Köszi, kapi!- és már mosolyogva indult el az öltöző felé. Az a dolgom, hogy egyben tartsam a csapatom, a barátaimat. Lelket öntsek beléjük, ha arra van szükségük. Ez szerencsére most is sikerült.
~~~
Hazaérve a lakást üresen találom.
Nem meglepő mert általában ugye, csak késő estétől vagyunk itthon mind a ketten.
Már két hete "visszaköltöztem", Thomiék pedig több mint valószínű örömtáncot jártak. Én is kifejezetten élvezem.
Sokat tanulunk ugyan mostanában, mert a szünet előtti vizsgák már gúnyosan vigyorogva közelednek. Éjszakába nyúlóan hajtjuk magunkat, mert ez a szokottnál is húzósabb időszak. De ami élvezetes, nagyon, nagyon élvezetes, hogy mindig orál partikba torkollik a vége.
Kutatások bizonyítják, hogy a fizikai mozgás serkenti az agyat. Mi így járulunk hozzá a hatékonyabb berögződéshez.
Komolyan. Még ha hullák is vagyunk, akkor is van erőnk még arra, hogy egymásnak essünk.
Nem tudom, hogy mi van éppen köztünk. Kavarás? Kapcsolat? Vagy bármi más?
Talán jobb is, ha nem skatulyázzuk be. Egyszerűen jó és kész.
Furcsa, hogy mással nem szexelek, elvégre nem a monogámiáról vagyok híres. Azt tudom hogy a nőkhöz továbbra is vonzódom. Ugyanúgy végig mérem őket, mint eddig, ha látok egy jó segget, ciciket, vagy egy szép telt ajkat, vagy bármit ami vonzhat egy férfit. Viszont már nem éled fel a libidóm tőlük, nem feküdnék le velük. Egyik sem tudja már feléleszteni bennem azt a  fajta vágyat, mint Axel. Pontosabban, csak Axel tudja fellobbantani azt. A saját nememre is már más szemmel nézek. Úgy mustrálom a pasikat, mint a nőket.
Jó segg, szép karok, széles váll, izmos combok, és a többi amikre eddig nem figyeltem. De szexuálisan senki nem tudja a figyelmem felkelteni. Még nem voltam ilyen helyzetben.
Ezt neveznék szerelemnek?
Nem hiszem. Ahhoz azért több kell szerintem.
Ajtónyitódásra leszek figyelmes, és a szobából előmászva végignézem, ahogy levetkőzik, majd leroskad a székre, és kiterül a konyhapulton. Sokan kihasználják a szüleik anyagi helyzetét. Ő nem.
Tisztelem, amiért nem apuci pénzéből szórakoztatja magát, hanem kőkeményen megdolgozik érte.
-Csak nem egy újabb fárasztó nap?- lépek oda hozzá, és nyomok egy puszit a fejére, mikor felemeli, és halványan rám mosolyog.
-De még mennyire. Heti hat edzés, három junior edzés, meg a vizsgák teljesen kiszívják az energiám.
-Ne mond ezt. Ami marad benned, én szoktam kiszívni- vigyorgok mint a vadalma, ő pedig egyetértően bólint.
-Ott a pont. Az tartja bennem a lelket, hogy már  nem sok van hátra, és mehetünk haza. De addig is, most bevetem magam a zuhany alá, aztán csak reménykedem benne, hogy nem múlok ki a töri könyv fölött.
Száját húzva elvonul, én pedig gondolkodom, hogy utána menjek-e, vagy sem, de mikor meghallom a víz csobogását, akaratlanul is elmémbe villan a meztelen Axel. Nem tépelődöm tovább, utána megyek.
Nem vette észre, hogy bejöttem, így még néhány pillanatig élvezem a látványt, ahogy próbálja lemosni magáról a mai napot, aztán levetkőzve belépek hozzá. Ujjamat végig vezetem gerince mentén.
-Mit csinálsz itt?- fordul felém kíváncsian, és most jobban szemügyre veszem az arcát.
Szeme be van esve, fekete karikák alatta, egyszóval látszik, hogy rohadtul fáradt. De mellette van még más is. Gondterhelt. Korábbi terveimet jobbnak láttam inkább félre tenni.
Tudom, hogy nem csak az egyetem és a foci miatt készült ki ennyire.
A Worth család nem igazán rajong a karácsonyért, illetve az egész rohadt decemberért. Már nem.
Liam Worth, Axel apja, egy igen masszív, határozott, talpraesett, éleseszű, munkájában kegyetlen ember. De a családja volt neki a mindenség. Mikor elvesztette a feleségét, valahol önmagának egy részét is, és a fiát is. Magába fordult és ellökte magától az egyetlen olyan embert, akiben ott volt Amber néni egy része. Anyámék is próbáltak támogatást nyújtani neki, kirángatni a depresszióból, de tőlük is elfordult.
Azóta Axel igyekszik minden évben helytállni, és egyben tartani az apját, ami évről évre, egyre nehezebben megy neki. Bár soha nem beszél róla, de én túlságosan is jól ismerem. Magát háttérbe helyezi , de ő vele ki törődik? Az édesanyját elvesztette, és az apját is szépen lassan. Hiába van jelen, lelkileg mégis inkább egyre távolodik.
Őt ki fogja egyben tartani?
Én!!
-Segítek kicsit ellazulni, aztán tanulni. Ha így folytatod, ki fogsz purcanni.
Masszírozni kezdem jó erősen a fürdőszivaccsal. Jólesően nyögdécsel a kezem alatt.
Az egész olyan természetesnek hat, mintha mindig is ilyen bensőséges kapcsolat lett volna köztünk. Volt is, csak nem ennyire bensőséges.
-Axel!
-Hm?
-Szeretném, ha tudnád, hogy nem kell egyedül végig csinálnod újra. Bármiben segítek. Segíteni akarok.
Magam felé fordítom, hogy mélyen íriszeibe nézzek, hogy tudja, érezze, igenis halálosan komolyan gondolom. Hihetetlenül igéző, tiszta whisky színű szemei, hálásan néznek vissza rám.
-Nem kell ezt csinálnod. Neked ott a saját családod. Velük kell foglalkoznod. Ők sem fiatalodnak már vissza.
-Te is a családomhoz tartozol, ahogyan az apád is.
Ott leszek melletted, ha tetszik, ha nem!- zendül hangom ellentmondást nem tűrően. Csak szó nélkül kiveszi a szivacsot a kezemből, majd kényeztetni kezd vele. Háttal fordít magának, és miközben dolgozik rajta, kemény farkát fenekemhez dörzsöli. Kéjes morgást hallat, ami zene füleimnek, de én még nem hiszem, hogy készen állok rá, hogy bármi is behatoljon oda. Ettől függetlenül a farkam olyan kemény, hogy gyémántot tudnék vele karcolni. Mondhatni már ez a megszokott állapot, ha egymás közelében vagyunk.
Légzése egyre szaporább, akárcsak az enyém.
Nem így terveztem.
Hazugság.
Így terveztem, de látva állapotát, változott a program. Axel viszont nem így gondolja.
-Bármennyire is jó amit csinálsz, le kell állnod vele. Tanulnod kell, pihennek kell, és én megígértem, hogy segítek benne. Ha így haladunk, egyiket sem sikerül betartani.
-Baszottul nem érdekel most semmi! Pontosan erre van szükségem Tristan!- nyomul nekem hátulról, keze a fejem mellett pihen a csempén.
-Mire is?- kérdezem alig hallhatóan.
-Arra... azt akarom, hogy megdugj Tristan!
Ó, baszki. Az amúgy is gyenge ellenállásom úgy esik darabjaira, mintha nem is létezett volna. A szívem egyre gyorsabb tempót diktál.
Most komolyan azt akarja hogy..
-Biztos vagy ebben Axel? Én még nem voltam azon a részen soha. Mi van ha fájdalmat okozok?
-Tudom, hogy nem fogsz. És nekem nem ez lesz az első. Akarom Tristan.
Mérhetetlen féltékenység kerít hatalmába. Legszívesebben kinyírnám azt a faszfejet.
Axel előre nyúl, és rámarkol merevedésemre, mire vállára hajtom fejem, és beleharapok a fülébe. Nyilván nem kellett sokat győzködnie. Mikor felém fordul, számat egyből az övére nyomom és nyelvemmel utat török befelé. Másik kezét elveszi fejem mellől, és tenyerét végig vezeti hasizmomom.
Érintése úgy perzseli testem, akár a pusztító tűz.
Hihetetlen és extázisba ejtő.
T