Smaragd

21. fejezet

Axel

Az elmúlt egy hét, mondhatni olyan volt számomra, mintha hullámvasútra ültem volna fel.
Lelkileg kicsit megcibált, hogy néhány órát kettesben töltöttem Tristannal. Felszakította a már varasodott sebeket, mégis jóléreztem magam vele. Hiányzott. Nincs kifejezés mennyire, és erre csak akkor döbbentem rá igazán, mikor ott volt mellettem. De óckodom is újabb esélyt adni, hogy kialakítsuk, vagy újraépítsük a barátságunkat. Bármennyire is szeretnék, nem tudok benne már teljesen megbízni. Mindezek mellett ott van Rosie, akivel eddig csak telefonon tudtam tartani a kapcsolatot. Hiányzik az édes illata, a puha bőre, hiányzik ő maga. Hétvégén viszont már testközelből érezhetem mindezt, ugyanis végre eljön New Yorkba. Már eltervezte, hogy mindenféleképpen ellátogat a modern művészeti múzeumba, órákig tartó piknikdélutánt akar a Central parkba, lovaskocsikázni, és még vagy hatvan féle programot, mégpedig úgy, hogy ezeken természetesen nekem is részt kell vennem. A bökkenő, hogy semmi másra nem vágyom, csak hogy beragadjunk a látogatására lefoglalt szobába. És a pláne, hogy Tristan meghívott minket, pontosabban a csapat jó néhány tagját, hogy menjünk velük az Absinthba. Megint.
Közöltem vele, hogy én már foglalt vagyok a hétvégére, de ragaszkodott hozzá, hogy Rosie-val együtt menjünk, mert kíváncsi rá, és meg akarja ismerni.
Szinte mindennap kaptam üzeneteket tőle, volt hogy fel is hívott.
Hangosan ki nem mondanám, de rohadtul feldobta a napjaimat.
Többnyire semmi lényeges nem hangzott el, a semmiről is képes volt beszélni, vagy régi emlékeket elevenített fel, amikre egyszavas válaszokat adtam.
Emlékszem-e, mikor középsuliban, osztálykiránduláson elloptuk a lányok cuccait míg ők zuhanyoztak.
A válaszom, persze.
Nehéz elfelejteni, hiszen a büntetésünk sem maradt el. Minden nap nekünk kellett felszolgálni az étkezéseknél, és este, mikor a fiúkra került sor, hogy letusoljanak, csak hidegvíz állt rendelkezésre, mivel elzárták a meleget. Nem csak az a néhány srác, köztük mi ketten, kapta a büntetést, hanem az összes. Ezért még plusszba tőlük is kaptunk.
De őszintén, szerintem nincs olyan középsulis osztály, ahol ne követték volna el ugyanezt. Mondhatni, hogy ez a kirándulás alatti csinytevéseknek az egyik első számú pontja. Hagyomány.
Mikor ellógtunk egy egész napot, hogy pizzázzunk és bowlingozzunk, ahol persze elég szépen leittuk magunkat. Hazaérve a szülőknek, akiket nyilván azonnal értesített az igazgató, azt mondtuk, hogy találtunk az utcán egy sebesült kutyust, nem hagyhattuk ott, ezért állatorvoshoz vittük.  Annyira elhúzódott, hogy már nem volt értelme vissza menni a suliba, ezért bánatunkban beugrottunk bowlingozni.
Erre is egy egyszerű igen volt a válaszom.
Sok hasonló üzenet van még a telefonomban, amikkel fogalmam sincs mi volt a célja, de kétségkívül megmosolyogtattak az emlékek.
Komolyan gondoltam, hogy nekem ezt át kell gondolnom, amit ő, a folyamatos bombázásokkal, csak megnehezít.
Viszont, olyan akár egy doppingszer. Mikor eljött az egyik edzésünkre, úgy hajtottam, mint akit felhúztak. Igyekeztem kizárni a tényt, hogy ott van, hogy figyel, hogy elemez, és ezt csak úgy tudtam, hogy az eddigi kétszáz százalék helyett, kétezer százalékon pörögtem. Egy csepp fáradságot sem éreztem, csak és kizárólag bosszúságot. Bosszús voltam, mert ahányszor véletlenül a szemem sarkából ránéztem, mindig valaki mást figyelt, és a füzetkéjébe írkált. Bosszús voltam, hogy edzés végén mindenkit sorra vett, elmondta, hogy ki az akinél lát bármiféle problémát, illetve akinél nem, az csak egy "semmi!" odaszólást kapott. Bosszús voltam, hogy ezek közé tartoztam én is, ami röhejes. Kaptam egy nagy semmit, és ezen kívül abszolút semmi mást. Még csak egy mosolyt sem. Újra idegen voltam. És ez bosszantott, amitől csak még bosszúsabb lettem.
Úgyhogy mindezek miatt, a hét végére lelkileg teljesen kimerültem.
Isaac néha észrevette, hogy vigyorgok a telefonomra és rosszallóan csóválta a fejét, folyamatosan nyomon követte merre járok, mit csinálok. Egyszerűen nem tudom hova tenni a viselkedését. Rosszabb, mint egy mániákus szerető. Elmondtam neki, hogy Rosiet is meghívta ma estére, és mindenféle más lehetőséget kitalált, ahova el tudunk menni, csak azért, hogy  ne az Absinth-ba kössünk ki.
Pontosan ezért várok a fotelben ülve, és a telefonomon böngészve Rosie-ra, míg készülődik.
Nagyon is tudom uralni a helyzetet. Nem kell engem félteni, mintha porcelánból lennék.
-Kész vagy már picim?