Smaragd

28. fejezet

Figyelem! A rész tartalmaz szexuális jelenetet, illetve erőszakot!

Tristan

Remegő gyomorral engedtem el magam mellől.
Felfogni sem volt időm igazán, hogy mit műveltünk az éjjel, mire jött a következő csapás.
Láttam a szemében az égető vágyat. Szerintem nincs tisztában azzal, mennyire kifejező szemei vannak, még ha el is rejti érzelmeit, az árnyalatok váltakozása leleplezi. Ahogy kiléptem a fürdőből és rápillantottam, csokoládé színű szempár mért végig. Egész testemben megremegtem, látva mennyire vágyik rám.
Féltem, hogy ez túl korai, nem akartam felejtő dugás lenni, ahogyan azt sem, hogy másnapra megbánja hirtelen felindulását. Bár tudom, hogy sosem használna ilyen okból kifolyólag. Éreztem a csókjában, a sóhajaiban, az ölelésében, hogy valóban engem akar, engem lát és érez. Pont úgy, mint régen. Mielőtt elbasztam az egészet. Majd ahogy testünk eggyé vált, mintha mindketten hazaérkeztünk volna.
A vihar közepén megtaláltuk volna az egyetlen biztonságot nyújtó pontunkat, az otthonunkat, a béke szigetét. Egymást.
Csodálatos éjszaka van mögöttünk, de mikor riadtan, lihegve érkezett vissza, és elmesélte mi történt, a jeges víz józanító, csípős, dermesztő érzéssel, teljes erővel zúdult a nyakamba.
Ő úgy gondolja, csak bebeszélt magának valamit, ami valószínű meg sem történt. Egyszerűen új még neki a várossal együtt járó zsúfoltság, és még nem bolyongott ennyire hosszú időt egyedül, hogy feltűnjön ez neki. Én viszont tudtam, hogy ebben semmi mesebeli nincsen. Ez az elcseszett valóság.
Rémület hullámai söpörtek végig rajtam hirtelen, de tudtam, ha ezt neki is megmutatom, nem áll le addig, míg ki nem szedi belőlem.
Én idióta, naívan úgy gondoltam, hogy nem fognak rászállni? Tényleg azt hittem, hogy csak magamat sodorhatom ezzel veszélybe?
Talán az lenne a legjobb döntés, ha beaavatnám. Elvégre jobb ha tisztában van vele, mire kell odafigyelnie, hogy talán ő is veszélyben lehet. Vagy csak egy vicc tárgya, fogalmam sincs, hiszen ismeretlen dologgal állunk szemben.

Reggeli után, nem hagytam, hogy a közelében ezeken rágódjak, így hagytam magam a zuhany alá rángatni, újra felfedezni a másik testét.
Később, mivel még mindig nem játszhat, de az edzésen kötelező részt vennie, ragaszkodtam hozzá, hogy ha már én nem vihetem el, legalább ne taxival akarjon menni, hívja Isaacet.
Kivételesen nem az épület előtt várt, mert miattunk ki kellett hagynia a reggeli dupla kávéját, így a lelkemre kötötte, mire ideér, már lefőzve gőzölögjön neki.
Érkezését Hope óvatosan fogadta. Hol Axel, hol az én lábam mögé bújt, de Isaac nem hagyta annyiban a dolgot. Addig puncsolt neki, míg végül felengedett új lakótársam, és az ölébe kéredzkedett. Ez a tagbaszakadt állat a pultnál ült, karjában a kistestű Hope fejét simogatva, gyanúsan méregetett minket. Nagyon erősen kellett tartanom magam, nehogy felröhögjek. Axel viszont nem bírta sokáig. Folyamatos vigyorra állt a szája. Tudtuk mikor esett le neki a tantusz. Szemei megnyúltak, de nem mondott semmit. Ugyanazt a félelmet láttam megvillani benne, amit én is éreztem, csak éppen vele kapcsolatban nem tudtam eldönteni, mire reagált így.
Miután egyedül hagytak, muszály voltam felhívni Huntert. Valahonnan tud a zaklatásomról, így jelenleg egyedül vele tudok beszélni.
Bűntudatom volt, hogy megint egy zsúfolt napon hagyom szarban Ashlynt, de ellenkezés nélkül rábólintott, hogy helyettesítsen, azzal a feltétellel, hogy este meghívom sok pohár italra, és beavatom mi történt.
Remélem Axel nem bánja. Nem tudom mit tervez a továbbiakban, de nem szeretném leppattintani Ashlynt.
Kopogás hangzik fel, és sóhajtva nyitok ajtót.
-Meg sem kérdezem, hogyan jutottál fel.
    Vagy kulccsal, vagy kapukóddal lehet bejutni. Hunternek se kulcsa nincsen, se a belépőkódot nem tudja.
Halványan elmosolyodik, majd mikor észreveszi Hope-ot, kiszélesedik, és szinte ragyog az arca. Imádja az állatokat, amit, ha most, idegenként néznék rá, rohadtul nem nézném ki belőle.
Nagykönyv szerint ismerkedik vele, kezét tartja, hadd szaglássza meg, és megvárja míg a kutya közeledik felé. Nem kell sokat várnia rá, ez a kis majom szinte egy szippantás után rávetette magát.
-Hallgatlak. Mi volt ilyen sürgős?
     Mély hangjától kirázott a hideg. Nem tudom mi történhetett vele az elmúlt időkben, de gyökeres változáson ment keresztül. Ettől valószínűleg rossz barát vagyok, de mentségemre szól, hogy mindig hárított, ha ráterelődött a beszélgetés.
Régen sem volt rossz pasi. De most kifejezetten, mint egy veszélyes szexisten. Szőkésbarna haja, bár már inkább barna, felül hátrafésülve, oldalt rövidre nyírva. Mindenhol tetoválás fedi már testét, és a bal szemöldökében egy fekete, tüskés végű, banán piercing vonzza a tekintetet. És ha már tekintet. Kék szeme állandóan örvénylik, nem lehet tiszta érzelmeket kiolvasni belőle. Kész rejtély lett a régi laza egyetemista fiúból.
-Miért hagytad ott a hokit?
     Bukott ki belőlem a kérdés, pedig nem terveztem firtatni. Egyszer puhatolóztam csak, de akkor is faképnél hagyott.
Nem értem. Együtt terveztük, hogy melyik csapatba akarunk bekerülni. Imádta a hokit, majdnem annyira, mint én. Mikor bejelentette, hogy már nem játszik, sőt egyik csapat szerződését sem fogadta el, azt hittem lemegyek hídba. A sokktól csak bámultam rá, mire nagynehez kinyögtem a kérdést, hogy miért? Mi történt? Megőrült?
Azt mondta, nem akarta, és legyen ennyi elég.
A mai napig nem tudom feldolgozni ezt az infót.
-Ez volt olyan sürgős?
    Rám emelte piercinges szemöldökét, és feszülten sóhajtott egyet.
-Nem érek rá erre Tristan. Rengeteg dolgom van, amiket jelenleg miattad félredobtam. Szóval térj a lényegre.
      Nem beszélt sose lekezelő stílusban velünk, de ez az érzelemmentes, monoton hangszín talán még rosszabb.
-Axel bajban van. Szerintem.
    Erre már érdeklődve kapta fel a fejét, keze megállt simogatás közben.
-Mire gondolsz?
     Nem tudtam egyhelyben megülni, felpattantam a bárszékről, hajamba kapaszkodva kezdtem fel-alá mászkálni előtte. Érdekes, már nem csak ő figyelt feszülten, még Hope is minden idegszálával rám fókuszált.
-Reggel levitte sétálni Hope-ot. Mikor visszajött, izzadtan, rémülten mesélte hogy olyan érzése volt, mintha követték volna, és tulajdonképpen, egészen hazáig rohant. Még a kutya is morgott folyamatosan. Már reggel morgott az ajtóban. Félek, hogy rá is rászálltak. Nem akarom, hogy miattam valami történjen vele. Sose bocsájtanám meg magamnak.
     Fakadtam ki, és hadartam el mindent egy szuszra.
-Miért vitte le a kutyádat sétálni? Itt töltötte az éjszakát?
       Megrökönyödve néztem rá.
-Felfogtad amit mondtam? Vagy csak ennyi jutott el az agyadig?
-Szóval lefeküdtetek. Kár tagadnod, látszik rajtad. Axel miatt ne aggódj, nincs veszélyben.
-Már miért ne lenne?
     Kérdezem most már dühösen.
-Eddig csak engem követtek, engem zaklattak üzenetekkel, képekkel. Az utolsó az volt, hogy hagyjam őt békén, különben szintet lépnek. Azóta nem kaptam semmit, és Axel többször fordult meg nálam. Valószínű ő a következő szint. Hát nem érted?
       Hangerőm miatt a kutya nyüszítve szabadította ki magát Hunter kezei közül, és vonult el a nappaliba. Arcomat dörzsölve léptem a csaphoz, hogy igyak valamit, bár félő hogy vissza köszön, amennyire liftezik a gyomrom az idegtől.
Hunter viszont teljesen nyugodt hangon szólal meg, ami mégjobban kiborít.
-Mit mondtam, nem kell aggódj Axel miatt. Isaac vigyáz rá. Saját magad miatt, bölcsebb döntés lett volna, ha nem engeded újra közel magadhoz, de ha már így alakult... fogadd gratulációmat. Látom mennyire szereted, és mennyit szenvedtetek. Nos, én nekem most tényleg mennem kell. Ígérem, utánanézek jobban a dolgoknak, ha ettől megnyugszol, de bízz bennem. Ő biztonságban van.
    Magabiztos lépésekkel indul az ajtó felé, majd mielőtt teljesen eltűnne még visszaszól.
-Majd jelentkezem!
   Ledermedve nézek a csukott ajtóra, és próbálkozom feldolgozni az imént elhangzottakat.
Mégis mi az istennek tudna ő utána nézni?
Ahelyett, hogy megnyugtatott volna, csak még inkább belém rakta az ideget. Gyanús nekem, hiába a barátom. Nem hajlandó semmit kiadni magáról. Erősnek akar tűnni, de mivan ha bajba keveredett és túl büszke ahhoz, hogy segítséget kérjen tőlünk?
Másra nem tudok gondolni.
Nem elég nekem ez a szar, még miatta is aggódhatok.
Újra ahhoz a bizonyos fiókhoz sétálok. Valahogy ki kell derítenem ki szórakozik, és miért. Mi ez az Axel iránti megszállottság, és mit akar elérni azzal, hogy távol próbál tartani tőle?
Kurvára nem tudom miből kéne kiindulnom, vagy egyáltalán hogyan kezdjek neki. Hunter nem avat be semmibe, pedig ezer százalék, hogy tud valamit.
Lehet, hogy...
Nem! Az kizárt! Biztosan nincs köze hozzá.
Hülye, hogy juthat ilyen az eszedbe! Barom!
El is szégyellem magam azonnal, hogy ilyet merek feltételezni róla.
Kiterítem az ágyamra a gyűjteményem, és számat összecsippentve tanulmányozom.
Mindegyik képen ketten szerepelünk. A vicc az, hogy akkor még semmi nem volt köztünk, csak próbáltuk tisztázni a múltat, és újjá építeni a barátságunk.
Az üzeneteket már kívülről fújom. Egyik sem kézzel írott, semmi olyat nem találtam eddig benne, ami vezethetne, vagy utalhatna valakire. Tüzetesen nézem át újra és újra ezeket, míg végül jojózva ugyan, de valamin megakad a szemem. Illetve két dolgon is. Minden egyes papír jobb alsó sarkában, eszméletlen kicsi betűk szerepelnek. Nem is látom tisztán, ezért lefotózom. Ránagyítok, de a felbontás miatt nem teljesen tiszta a kép. Szemöldököm összehúzva vizsgálom. Mintha gótikus mintájú betűk lennének. Az első betű túl kacifántos és homályos, de a második mintha egy H lenne.
Monogram?
Minden egyes lap sarkában ott virít.
A másik ami feltűnik, és rohadtul nem tudom eddig miért nem vettem észre, az a fura alak a parkolóházból.
Mikor Axelt zúzott bordával vittem haza. A murvázott parkoló egy része körbe van véve, nagyjából két méter magas sövénnyel. A fazon a sövény mögül néz minket. Nem teljes alakban látható, de az a rongyos ballon kabát, és az ocsmány sapka eléggé kilóg ahhoz, hogy észrevehető legyen. Nagyszerű,  akkor már ketten is figyelnek, hiszen valaki képet is lőtt hármunkról. Tudtam, hogy az az ember nem véletlen bukkant fel akkor az Amanban. De mit akarhat?
Elég valószínűtlen, hogy Axelre hajtana, és ezt most mindenféle lenézés nélkül mondom. Igaz, hogy nem szabad a könyvet, borítója alapján megítélni, de könyörgöm. Az ember előbb menekülne síkítozva az ilyesztő faszi elől, mint hogy az egyet pislogna. Csak van annyi esze, hogy nem akar kikezdeni Axellel. Bár a pszichésen beteg emberek nem látják reálisan ezeket a dolgokat, csak a megszállottság vezeti őket. 
És most mit kéne csinálnom? Kapjam el a fickót? És akkor mi lesz? Esélytelen, hogy bármit is kiszedjek belőle, ráadásul lehet azelőtt eresztene belém golyót, hogy behúznék neki. Tuti van fegyvere, az ilyeneknek mindig van.
Frusztráltan felsóhajtok. Tanácstalan és tehetetlen vagyok. Mégis ki a fasszal beszélhetnék?