Smaragd

31. fejezet

Axel

Te. Jószagú. Szent. Szar!!
El sem hiszem, hogy véletlenül szerelmet vallottam neki. Igazság szerint nem így terveztem, de mondhatni egy kicsit megkönnyebültem, hogy többet már nem kell magamban tartanom. Bármikor szabadon kimondhatom, és nem kell attól félnem, hogy esetleg  újra a világ másik végére menekül.

"Én is rohadtul szerelmes vagyok beléd"
Fülig érő vigyorral gondolok vissza a vallomására, miközben a Central parkban, éppen Kleopátra Tűjét veszem szemügyre.
Bizony, ahogy számítottam rá, nem kellett sokáig várnom Hunter felbukkanására. Mivel nekem fingom sem volt, hogy hol keressem, kénytelen voltam kivárni, míg ő keres meg engem. Isaacet nyilván hiába kérdeztem volna, távol akar tartani a bajtól, így ezzel kapcsolatban már nem hiszem, hogy készséges válaszokat kapnék. És nem is tud a találkozómról  Hunterrel, legalábbis tőlem nem. De tisztában vagyok vele, hogy csak idő kérdése, és Hunter beavatja.
Már messziről kiszúrom.
Nem foglalkozik senkivel, nem kerülgeti az embereket, rendíthetetlenül tör előre, mint aki tudja, hogy úgyis kitérnek az útjából.
Nem értem, hogy az istenbe nem rohad bele a fekete ruhájába, hatszáz fokban.
Hosszú, fekete, testhezálló nadrág, fekete póló, ami kiemeli hatalmas testét. Világos barna haja hátra fésülve. Furcsa látni, hogy mennyire változnak az emberek körülöttem, én magamat mégis ugyanannak látom kívűlről, mint pár évvel ezelőtt, annyi különbséggel, hogy több izom került rám.
Mikor megismertem, még teljesen szőke haja volt, ám évről évre, egyre sötétebb lett.
Kék szeme azonban változatlan, már messziről kirí a tömegből.
A szokásos szigorú arckifejezését öltötte magára.
Tetovált kezét zsebre téve áll meg mellettem, és mered fölfelé a műemlékre.
-

Tudtad, hogy a névvel ellentétben, semmi köze nincsen Kleopátrához?
    Kérdezi érdes, mély hangon.
-Igazából III.Thotmesz elméjének szüleménye. A tű párja Londonban van.
    Nem értem miért mesél nekem erről. Nem mintha problémám lenne a történelmi kúltúrálódással, mindig is érdekeltek, nem mellesleg lenyűgöző, ahogy kirázza a kisujjából a történeteket, de most
éppen jobban foglalkoztat, ami körülöttünk folyik. A miértekre a válaszok.
-És tudod mi az eredeti nevük? Illetve magának az épitménynek mi a hivatalos elnevezése?
    Most már teljes testtel felém fordul, és kifürkészhetetlen tekintettel szemléli az arcomat.
-Az óegyiptomban, héliopoliszi Nap-templom bejáratát diszítették ezek az Obeliszkek.
      Nagyszerű, de tényleg nem tudom hova tenni.
-Figyelj! Tök jó, de nem azért hívtál ide szerintem, és én sem azért kerestelek, hogy történelem órát tarts nekem.
-Nem hallottál még Obeliszkről? Soha, senkitől?
    Összevont szemöldökkel néz rám.  Miért annyira lényeges ez, de most komolyan?
Csak azért válaszolok, hogy gyorsabban túl legyünk már ezen a témán.
-De. Ott van Asterix és Obelix, de persze a napszimbólumról is hallottam már. Most pedig rátérhetnénk a lényegre?
-Erőltesd meg magad egy kicsit. Valóban sehonnan máshonnan nem hallottad ezt a nevet? Még Tristantól sem?
      Most aztán végképp összevagyok zavarodva. Hogy a pokolba jön ide Tristan?
Bizonytalanul megrázom a fejem.
-Nem hiszem, nem rémlik, de miért? Megtennéd, hogy kimondod kerek perec, mit is akarsz tulajdonképpen?
     Elgondolkodva méreget, mintha csak olvasni akarna bennem, hogy valóban igazat mondok-e. Azért ez valahol kicsit rosszul esik, hogy megfordul a fejében. Nem szoktam hazudozni. Ők voltak az elsők anno, akiket beavattam a szexuális irányultágomat illetően, és nekik vallottam először, hogyan érzek Tristan iránt. (Azokon kivűl, akik maguktól rájöttek persze.) Nem volt okom hazudni nekik. Ellenben velük, akik folyamatosan titkolóznak.
-Szóval az eredeti nevet már tudod. Mit tudsz még róla?
     Hirtelen nem értem kire is céloz, de hamar leesik a tantusz.
-Csak amit leírtam. A nevét, semmi mást. Ja, meg számomra érthetetlen módon, elvileg szerelmes belém.
-Értem. Nos, neki leginkább velem van problémája. Van egy régi, elvarratlan szál a kapcsolatunkban, és egészen idáig a bosszúján dolgozott, aminek az egyik elszenvedő alanya Tristan volt.
Ezeket már mind neki is elmeséltem egyébként.
Én a szerelem helyett, a megszállottságot használnám, de ez sem a legtalálóbb. Csendben, messziről követte a veled kapcsolatos eseményeket, de nem tett semmi arra utalót, hogy akarna is kezdeni a kapott információkkal bármit is. Egészen addig, míg Tristan újra képbe nem került nálad. Nem igazán bírták egymást, ha jól emlékszem.
       Túl gyorsan mesél ahhoz, hogy azonnal össze tudjam rakni a történetet.
-Isaacet nem tudta megfenyegetni, mert nem volt mivel. Talán még tart is tőle egy kicsit.
      Felhorkanva fordul ismét az obeliszk felé.
-Mikor rájött, hogy találkozgattok Tristannal, és próbáljátok helyrehozni a kapcsolatotokat, rávetette magát a lehetőségre, hogy az egyik barátomon keresztül fogjon meg engem. Meg persze, hogy megpróbálja továbbra is kiiktatva tartani az életetből.
        Ezek szerint mindannyian ismerjük. Ha régen egymást nem szívlelték, az azt jelenti, hogy még találkoztam is vele. De bármennyire is próbálok visszaemlékezni, akárhogyan kutakodok az emlékek között, nem tudom  felidézni kiről van szó.
-Nyilván ez sem jött neki össze.
-Kezdjük az elején.
    Tartom fel mind két kezem, hogy kicsit megállítsam.
-Tehát ismerem személyesen is az ürgét.
     Bólint.
-Igen.
-Régebben is figyelt engem, még mikor egyetimásták voltunk?
-Akkor nem kellett kifejezzetten figyeljen, hiszen a szeme előtt, a közelében voltál.
    Jesszusom, és én komolyan nem emlékszem rá?
Összehúzott szemmel, szinte már izzadva erőltetem az agyam, de semmi.
-Tehát a szakítástól kezdve, a ligába  bekerülésemet, Rosie-val való kapcsolatomat is, mindent követett velem kapcsolatban? Folyamatosan?
      Unottan válaszol.
-Igen.
      Hát ez... hátborzongató.
Tudatosulni a ténnyel, hogy valaki mindig a közelemben volt, és a lépéseimet figyelte, borzasztó érzés. Talán még ki is verte magának, vagy mi?
Miért volt neki annyira érdekes az én életem?
A gondolatra megborzongok.
Reflex szerűen nézek körbe, de kevés az esély, hogy felismerem, hiszen, ha eddig sem tűnt fel, akkor most miért is tudnám hirtelen kit kell keressek?
-Már nincs a közeledben.
     Mellkasa előtt összefonja karjait, és teljesen nyugodt hangon, mint aki épp az időjárásról cseveg, közli velem a tényeket.
-Ezt hogy érted?
-Már az embereim lerendezték. Megóvva a nyári nap, káros sugaraitól, elszállásoltattam egy kellemesen hűvös helyen.
-Börtönbe küldted?
    Kétkedve kérdezek rá.
-Úgy nézek ki, mint aki börtönbe küldi az embereket?
      Felvont szemöldöke, csak megerősíti a kétkedésem. Igyekeztem a jobbik verziót feltételezni. A másik, ami még eszembe jutott, arra pedig nem biztos, hogy tudni akarom a választ. Bár a barátom, tehát ha kell, viszek ásót.
-Ne vedd magadra, de dunsztom sincs, hogyan nézel ki. Csak azt tudom, hogy már nem a régi Hunter vagy.
     Halvány mosoly jelenik meg szája sarkában.
-Ezt nagyon jól látod. Mielőtt még midenféle rémképet alkotsz a fejedben, közlöm, hogy életben van.
Még.
    Na tessék. Ezzel akarja elüldözni a rémképeimet? Inkább csak leszűkítette egyre.
-Ezt én most nem hallottam. Oké, tehát akkor Cole Henderson. Isaacnek is mondtam, hogy még ha találkoztam is vele, egyszerűen nem tudom ki lehet az.
    Oldalra döntött fejjel, fura villanással a szemében nyitja ki a száját.
-Esetleg, úgy könnyebben tudod felidézni ha azt mondom, Connor?
-Nem hisz... Hogy ki?
    Ha azt mondom...Connor?
Connor, Connor...
Csak úgy visszhangzik a fülemben, fejemben, testemben, mindenhol.
Szédülés tör rám, az emberek körülöttem homályos pacákká válnak. Hunteren pedig fekete pontok kezdenek el ugrálni. Azt hiszem el fogok ájulni.
-Hé! Vegyél mély levegőt. Axel, csak rám figyelj. Csak a hangomra fókuszálj. Mély levegő.
     Velem együtt vesz egy nagy levegőt.
-Kifúj!
      Csinálom vele, amit mond. Egyik keze a hátamon nyugszik, a másikkal a karomat fogja, így stabilan tartva jelenleg kurvára gyenge testemet.
Beszív, kifúj.
Tristan képe dereng fel előttem. A mosolya, smaragdzöld szeme, ahogyan csillog, mikor rám néz.
Beszív, kifúj.
"Kurvára szeretlek"
Miattam került veszélybe. Miattam verték meg, és küzdött a fájdalommal.
Beszív, kifúj.
Ezek ellenére, olyan szerelemmel tett magáéva akkor este, mint még soha.  Sokáig nem tértem magamhoz utána, csak lebegtem az orgazmus felhők között.
Beszív, kifúj.
A fekete pontok kezdenek halványulni, a hangok újra élesedni.
-Connor?
     Erőltetnem kell magam, hogy a suttogásnál több hang jöjjön ki a számon.
-Az a Connor? Az ex pasim Connor?
    Némán bólint, és aggódva figyel. Hüvelykujja a csuklómon.
-Gyere, keressünk valami standot. Folyadékra van szükséged.
   Ugyanebben a pózban, kezével a hátamon, karomat fogva húz magával.
Ez nem lehet. De miért? Hogyan?
Hál'istennek nem kell sokat gyalogolnunk, mire találunk egy büfét, ahol le is tudunk ülni.
Hunter kikér nekem és magának is egy üveg vizet, meg egy Reese's csokoládét. Az egyik kedvencem.
-Tessék!
    Lerakja elém, majd velem szemben leül.
-Másokkal ellentétben, a te vérnyomásod leesett, valószínű a vércukor szinteddel együtt. Meg kell enned. Komoly sportoló vagy, figyelned kell a normál táplálkozásra!
    Mutat az édességre.
-Hogyan került ő veled bármiféle kapcsolatba? Talán, ti...
-Nem volt köztünk romantikus, sem szexuális kapcsolat, ha ezt akartad kérdezni. Abszolút semmi ilyesmi.
-Hát akkor?
-Nézd. Ahogyan azt Tristannak is mondtam, amint vége ennek a szarnak, elmondok mindent. Ígérem. Ennyivel tartozom ezek után. De először le szeretném tudni ezt a dolgot.
-Mit fogsz vele csinálni?
-Biztosan tudni akarod?
-Igazad van. Egyenlőre most elég volt ennyi.
       A kezét figyelem, ahogyan lassan tekeri le az üveg kupakját. Erős, de kisebb heg csíkok húzódnak rajta. A mozdulatában semmi sietség, inkább erős megfontoltság mutatkozik meg. Tulajdonképpen az egész lénye erről árulkodik. Mindig magabiztosan  közlekedik, nem látni rajta megingást, legyen szó bármiről. Mindenről tud, mindig a legváratlanabb  helyzetekben bukkan fel, és mindig ott van, hogy segítsen, még ha te nem is látod. Mintha ő irányítaná az egész kicseszett világot.
-Mi volt ez az Obeliszkes marhaság?
-Nem marhaság. Minden úgy van, ahogy mondtam.
    Szememet forgatom.
-Tudod nagyon jól, hogy értettem. Ezzel akartad lenyugtatni az idegeimet?
-Nem. Ezzel akartalak rávezetni, hogy kiről van szó.
-Mégis hogyan?
     Értetlenül nézek rá.
-Tristan néha  Hendersont, Obeliszknek hívta. Talán kétszer hallottam tőle, mikor már megkérdeztem, hogy ugyan kiről beszél. Akkor mondta, hogy az a faszfej Connor. Azt hittem tudod.
    Vállát megrántva dől hátra, egyik karját a műanyag szék támláján átvetve, masikat az asztalon tartva.
-Honnan jött a Cole Henderson?
    Amint feltettem a kérdést, a semmiből bevillant egy kép.
-Ezért volt nekem ismerős.
    Motyogom magam elé, de Hunter kérdő tekintetét látva, magyarázni kezdek.
-Még az elején, mikor összejöttünk, és néha felugrottam hozzá a kollégiumba, volt egyszer egy telefonhívása. Elnézést kért, és kilépett a folyosóra a szobából. Éjszaka volt, tehát nem kellett messzire mennie, hogy csend vegye körül, és pont emiatt szürődött be a hangja. Mindegy. Elmentem mosdóba, ami az ajtóhoz közel volt, és akkor hallottam, amint kiejti ezt a nevet. Mivel nekem Connornak mutatkozott be, és mindenki más is így hívta, nem foglalkoztam vele. Különben is, lehetett volna bárki másnak is neve. Nem tudtam, hogy magáról beszél. Soha nem láttam a személyijét, sem semmilyen hivatalos papírt róla.
     Most hogy belegondolok, kicsit fura. Még a jogsiját sem láttam sosem.
-Mert nem használta ezt a nevet. Mindenki Connorként ismerte. Kevesen tudták csak, hogy ki is ő valójában.
-Még te sem tudtad?
    Nagyokat pislogok, mert ez valahol újdonság, hiszen mindent, és mindenkit megfigyelt.
-Nyilván nem.
-Rengetegen utálták akkoriban. Nem sok barátja volt.
    Gondolok vissza a vele töltött időre.
-Nem véletlen. Csak annak mutatott némi kedvességet, akihez érdeke fűzte, vagy valami más.
    Mutat rám.
-Utána néztem. Sokakat megzsarolt, illetve megfenyegetett. Sok zűrös ügye volt. Testileg is bántalmazott nem egy embert. Néha még uzsorásnak is felcsapott. Ügyesen keverte a lapokat régen.  
    Elszörnyedve hallgatom a beszámolót. Mind ezt azalatt az idő alatt is csinálta, míg mi együtt jártunk. És én ebből semmit nem vettem észre. Mekkora egy idióta vagyok.
-Senki nem tudott ezekről, csak akiknek közvetlen közük volt hozzá. Mármint az ügyeihez.
-De, segitett Tristannal kapcsolatban is, mikor kitálaltam neki, hogy lebuktam előtte. Felajánlotta, hogy szórakozzunk egymással, és ha Tristanban esetleg vannak másfajta érzések, majd rájön, mikor nyiltan lát egy másik pasit az oldalamon. Atyaég, de gáz, amit csináltunk.
    Kezembe temetem az arcom, ahogy eszembe jut ez a ciki sztori.
-Azért akart segíteni, mert abban reménykedett, hogy majd végül mellette teszed le a voksod, és Tristant elfelejted. Azzal nem számolt, hogy végül Tristan tényleg lecsap rád. És szerintem a mély érzéseidet sem vette igazán komolyan.
    Hihetetlen. Ennyire manipulatív lennék?