Smaragd

15. fejezet

Tristan

-És merre jártatok fiúk?- kérdezi anyám.
Én még csak a kávémat kortyolgatom, hogy magamhoz térjek, Axel meg úgy tömi magába a palacsintát meg a bacont, mint aki már egy hete nem evett. Mindenkire másképp hat az éjjeli szexmaraton.
-Nem igazán láttunk titeket semerre- néz rám most már apa is.
-Pedig voltunk masszázson. Vacsora előtt meg a bárban. Utána már tényleg nem mentünk sehova, fáradtak voltunk.
-Most sem néztek ki másképp- kuncogja anya a bögréjébe.
Sokat nem aludtunk, az biztos.
-Mozgalmas éjszakánk volt- mosolyog a palacsintátájának Axel. Valószínű nem igazán gondolta át ezt a kijelentést.
A kávé pöppet félre csúszott, az asztalnál mindenki elhallgatott és félúton megálltak épp abban, amit csináltak, én meg csak próbáltam levegőt kapni.
Három sokkos szempár mered ránk, és Axelnek kurvára fel sem tűnik a változás.
Baszki, senkit nem zavar hogy én éppen megfulladok?
-Csak nem becsajoztatok?- töri meg végül a csendet Liam.
-Dehogy! Honnan...- néz fel végre Axel, és látja a döbbent arcokat. Ezt egyébként nem értem, miért ilyen megdöbbentő. Mi van ha tényleg becsajoztunk? Nem mi lennénk az elsők akik egy wellness szállodában szednek fel másokat. Szerintem ez itt majdnem mindennapos. Miért volt olyan meglepő a mozgalmas éjszaka?
-Mivan? Miért néztek így? Befejeznéd?- fordul most felém, és hátba vereget, hogy megmentsen egy ciki haláltól. Végre valaki. Ki hallott már olyat, hogy egy ember elhunyt, mert bele fulladt a kávéjába?
-Mi történt éjjel? - kérdezi Liam a fiától. Axelnek az arcát enyhe pír önti el, és zavartan néz körbe. Imádom mikor így elpirul.
-Semmi, miért?
-Az előbb Tristan azt mondta nem voltatok sehol, mert fáradtak voltatok. Te azt mondtad mozgalmas éjszaka volt. Aztán végül  mégsem történt semmi, de olyanok vagytok, mint a mosott szar. Ez kissé zavaros.
Méregeti a fiát hunyorítva, én meg még mindig nehezen, de végre már kapok levegőt, és csak csendben figyelem, hogyan vágja ki magát ebből Axel.
-Ó... igen, semmi extra! Nem akartam reggeli közben bele menni a részletekbe. Tristan széthányta az erkélyt, miután kifosztotta a minibárt, majd eltaknyolt rajta. Úgy kellett fölkaparnom a földről.
Hátra dől egy elégedett vigyorral a képén, de nagyon téved ha azt hiszi hagyom, hogy rám kenje az egészet.
-Ha már így belelendültünk, képzeljétek, Axelre meg rájött a szapora. Csak szegény nem ért ki időben a wc-hez, és hát.. összecsinálta magát. Még szerencse barátom, hogy a fürdőig kijutottál. Most képzeld ha még odáig sem érsz el, szegény takarítók mit szólhattak volna a szőnyeghez- nézek rá gonoszan mosolyogva.
-Azt hiszem a reggelinknek annyi- dobja le a szalvétát az asztalra apa, anya pedig aggódva figyel minket.
-Jaj szegénykéim. De már jobban vagytok ugye? Axel drágám, van nálam széntabletta, ha esetleg még mindig megy a hasad.
Hangosan felnevetek, habár Axel nem díjazza, mivel egy megsemmisítő pillantást mér rám.
-A ruháitokkal mi lett? Tegyétek külön zacskóba, otthon kimosom nektek.
Tipikus anya. Abszolút nem érdekli, hogy éppen hol vagyunk, vagy mit csinálunk, ő zavartalanul tárgyal bármilyen gusztustalan dologról, amivel még nem is lenne baj, de a hangerővel viszont már annál inkább. Nem igazán érdekli, hogy már 24 évesek vagyunk és önellátóak.
-Ne aggódj Martha néni, kikeféltem belőle a lelket is!
Sakk matt!
Azért egy bokán rugást nem hagyhattam ki.
Vajon mit szólnának, ha elmondanám, hogy nem a ruhákról van szó?
~~~
-Meg se szólalj! - tartja fel a kezét, miután beléptünk a szobánkba.
-Egyszerűbb lett volna csak rábólintani, hogy becsajoztunk.
-Elismerem igen, de nem voltam teljesen képben.
-Feltűnt. Amúgy szerinted mikor kéne beavatni őket?- mutatok a hátam mögé, mintha ott lennének, pedig csak a zárt ajtó van.
-Kicsit korai lenne még nem?- dönti oldalra a fejét, ezzel felhívva figyelmem a nyakára. Legszívesebben végig harapdálnám, majd a nyelvemmel simogatnám.
Fejemet rázva próbálom elűzni pajzán gondolataimat, és arra figyelni amit mond.
-Fogalmam sincs, hogy mi számít megfelelő időpontnak, korainak, vagy késeinek.
Hajamba túrva felsóhajtok.
-Ami azt illeti én sem tudom.- Húzza el a száját, majd néhány pillanatnyi csend után folytatja.
-Egyezzünk ki abban, hogy amint letelik mondjuk két hónap, és mi még mindig együtt leszünk, elmondjuk nekik is, meg a barátainknak is.
-Fer ajánlat. Legyen, de felkészítelek, hogy Hunter elől nehéz lesz eltitkolni. Semmi nem kerüli el a figyelmét, már az elejétől  gyanakszik.
-Ez így elmondva elég ijesztő, de észrevettem én is. Majd meglátjuk mi lesz, most viszont menjünk tusolni. Úgy illatozom a szauna után, mintha egy rohadt levendula réten hemperegtem volna.
Morgolódik, akár egy zsémbes öregasszony, miközben felkel az ágyról. Reggeli után gyorsan lelépett, majd nemsokkal később én is csatlakoztam hozzá a szaunában. Igazából nem tudom, hogy miért, de olyan volt mintha menekült volna.
-Nekem tetszik az illatod- szagolok bele a nyaka és válla közti kis mélyedésbe, aztán egy puha csókot nyomok oda. Seggére csapva tovább haladok, és még a fürdőben is hallom ahogy illetlen szavakkal ecseteli, hogy mit fog velem művelni.
~~~
Jó pár menettel később, cuccaink összepakolva, mi meg az ágyon kiterülve igyekszünk kihasználni ezt a kis időt, ami még hátra van. Nemsokára el kell hagyjuk a szállodát, és amíg újra vissza nem utazunk a mi albérletünkbe, nem lesznek ilyen kettesben töltött intim pillanataink.
Axel forró csókot nyom a számra. Lehet ő is arra gondol amire én, ám mielőtt bármibe is újból belekezdhetnénk, kopogás hangzik fel az ajtó túloldaláról.
-Fiúk készen vagytok? Harminc percünk van a kijelentkezésig.
Kiabál anya, mintha amúgy normál hangnemben nem hallatszódna be. Nem túl hangszigeteltek a falak és az ajtók sem. Remélem a szomszédoknak volt füldugójuk.
-Igen, mindjárt megyünk!- szólok vissza. Hallottuk ahogy el tipeg, majd Axel csukott szemmel a homlokomnak dönti az övét.
-Köszönöm- suttogja ajkaimra.
-Mégis mit?- nézek rá értetlenül. Szemei csak úgy ragyognak, akár éjjel a csillagok. Számomra megfejthetetlen érzelem fénylik benne. Nem vágy, szenvedély, nem puszta szeretet vagy melegség, amiről már korábban beszéltem. Ez még annál is sokkal gyengédebb, érzelmesebb. Létezhet egyáltalán?
A szívem bukfencet vet, majd őrült vágtába kezd, gyomrom pedig mintha zuhanna. Elképesztő, hogy csak a szimpla tekintetével mit vált ki belőlem.
-Hogy nekem adtad a szüzességed.
Hogy mi?
Már majdnem elnevetem magam, de látom, hogy egy arcizma se rándul.
Ó, tehát komolyan beszél.
-Öhm... Axel, nem voltam szűz. Azt hiszem ezt már párszor bizonyitottam neked. Nem véletlenül kiáltottad olyankor a nevem.
Erre a szemeit forgatja.
-De ott még nem járt senki. Soha nem voltál még így együtt senkivel. Ez volt az első, ami mondhatni, mintha a szüzességedet vettem volna el, olyan. És fogalmad sincs mennyit jelent ez nekem.
Igen, ha innen nézzük, akkor valóban van benne valami.
-Ennek örülök- mosolygok rá-, mert számomra is sokat jelent, hidd el. Egy percét sem bánom.
De nem ám. Még annál is többet jelent.
Újabb csókra hajolok hozzá.
Tényleg dunsztom sincs milyen, mikor az ember szerelmes, mit is kéne pontosan éreznem. Szerintem sok hasonló érzelem, inger létezik, amit könnyen össze lehet téveszteni  a szerelemmel. Legalábbis az alapján így gondolom, hogy már hányszor hallottam a futó kalandjaim szájából ezt a szót.
"Szeretlek", "Szerelmes vagyok beléd", "te vagy az igazi".
De hogy mit is foglal magába valójában, nem tudom, mert mint már vagy százszor elmondtam, sohasem éreztem.
Most viszont azt tudom, hogy ez jóval több, amit érzek, testi vágynál, vagy mélyebb barátságnál.
Talán én most kezdem el a szerelem útját bejárni. Talán már elkezdtem beleszeretni a legjobb barátomba.
Persze ez a vallomás még nem forrta ki magát, még jóval későbbre hagyom, mikor már ezer százalékig biztos leszek az érzelmeimben. Korai lenne még mindezt szegény fejére zúdítani.
Tökéletesen és hihetetlenül nyálas pillanatunkat, anyám újabb zörgése szakítja félbe. Axel halkan kuncog, míg én az ajtóhoz vágtatok, majd kinyitom.
-Tudod, nem kell ám kiabálni, anélkül is tisztán hallunk. Mellesleg mondtam, hogy nemsokára megyünk. Nagyfiúk vagyunk már, akik ismerik az órát.
Mondom neki felvont szemöldökkel. Nem szeretném hogy bármit is le tudjon olvasni az arcomról, ezért igyekszem pofákat vágni.
-Nahát! Ha ilyen nagyfiúk vagytok, akkor gondolom azt is látjátok, hogy már csúszásban vagyunk. Úgyhogy fogd azt a nagyképű segged, és induljatok meg szépen kifelé.
Bakker, fel sem tűnt, hogy így elment az idő.
~~~
-Anya, megfojtasz!- nevetek lágyan, ahogy kezeit lefejtem a nyakamról. Mindig is utáltam ezeket a pillanatokat. Szeretek itt lenni, szeretem a szüleimet, és tény, hogy nem örökre veszünk búcsút, de nem is néhány napra. Hiányozni fognak. Új év második napján vagyunk még csak, de máris vége a szieszta időszaknak. Zökkenhetünk vissza a mókuskerék üzemmódba. Gyorsan elillant ez az utolsó pár nap. Liam, ahogy megbeszélték, elvitt mindanyiunkat a Mohegan Sun casinoba, ahol a tömérdeknyi játék gépek és póker asztalok megbabonáztak minket. Ahogy belépsz az épületbe, egy teljesen másik világba csöppensz, más szigorú szabályokkal, mégis mintha szabad lennél. Mikor megláttam Axelt a szmokingjában, abban a pillanatban megértettem a nőket, miért vadulnak meg, ha egy egyenruhás, vagy egy szmokingos férfi a közelükben van. El sem tudtam képzelni, hogyan fogom tudni megállni, hogy ne érjek hozzá, ne csókoljam meg, vagy csak egyszerűen ne bámuljam. Tehát maradtak a titkos érintések, majd mikor éjfélt ütött az óra, egy öleléssel és koccintással köszöntöttük az új évet.
-Nagyon vigyázz magadra életem, és hívjál amint megérkeztél.
  Axel még haza ment az apjával, hogy mielőtt ő is lelépne, még egy kis időt kettesben töltsenek. Jól csinálták a szüleim. Sok idegeskedést meg spóroltak Axelnek, és Liam is látványosan jobb hangulatban volt végig. Talán egy kicsit helyre rázódott a kapcsolatuk, egyszer sem hallottuk őket veszekedni.
-Jó utat fiam, óvatosan vezess!
-Úgy lesz, majd hívlak titeket. Jók legyetek.
-Szeretünk kincsem!
-Én is szeretlek titeket!
   
  Még a visszapillantóból látom távolodó alakjukat, ahogyan integetnek utánam, majd mielőtt végleg eltűnnék a szemük elől, elakadásjelzővel köszönök egy utolsót.
Elég lehangoló ilyenkor az út. Nincsen közvilágítás, csak a fényszórók világítják meg az amúgy kihalt utat. A köd már leszállt, így még az autó világítása is igen kevés.
Telefonommal csatlakozom az auxra és bekapcsolom az egyik kedvenc számomat, a When We Stand Together-t a Nickelbacktől. Régi szám, de nagyon jó. Ami azt illeti elég vegyes a zenei ízlésem.
  A kormányon dobolok ujjaimmal ritmusra, és messziről (az az nem lehet olyan messze, mert azt a ködtől nem látnám még ennyire sem) fényszórók közelednek szemből. Egyre erősebben világít, mire én lekapcsolom a reflektort, hogy ne vakítsam meg vele a másikat.
-Kapcsold már le, te marha!- morgom a nagy semminek, ám minél közelebb van, látom, hogy ez bizony az én sávomban jön.
Mire reagálok és elrántom a kormányt, már késő. Az egész kamion keresztbe csúszik, nem tudom el kerülni az ütközést.
Nem érzékelek a külvilágból semmit. Csak csattanás, még egy csattanás, durranás, és magával ragad a sötétség.
~~~