Smaragd

19. fejezet

Axel

Valószínű őrültnek néztek, ahogy kirohantam a klinikáról. Viszont abban a pillanatban, amint a talpam a forró betonhoz simult, máris könnyebben kaptam levegőt. Már amennyire ez lehetséges ebben a fülledt nyári melegben.
Nem vagyok bunkó, mivel együtt jöttünk, így nem hagyom itt Benettet, de amíg várok rá, nem vagyok hajlandó ott ücsörögni. Keresek a környéken egy kávézót és beülök. Igaz, egy ital jobban esne most, de maradok az erős feketénél.
Telefonon megkeresem a legközelebbi helyet, és lásd, csak öt perc séta innen.
Beállok a sorba. Előttem vannak jó páran, úgy tűnik mindenki a jeges élvezetekbe menekül.
Abszolút nem számítottam erre.
Mégis mi a szarért pont őt találta meg több száz orvos közül Davis?
A csuklóm még mindig lángol az érintése helyén.
Bármennyire is próbáltam, nem tudtam a testem reakciója fölött uralkodni, viszont igyekeztem kívülről minél közömbösebbnek tűnni.
Nem akartam, hogy lássa mi megy bennem végbe.
Nem néztem rá, legalábbis nem akkor, mikor láthatta volna.
Titkon mértem fel a terepet.
Még mindig dögös. Nem, az nem kifejezés. Fehér inge úgy feszült a karján, meg az egész felsőtestén, a fekete nadrágról már nem is beszélve, hogy a spermáim ordítottak, had szabaduljanak ki.
Viszont azt is észrevettem, hogy én milyen hatást váltok ki belőle. Vágyott rám... és szenvedett. Láttam. És lehet csúnyán hangzik, de élveztem.
Kurvára élveztem, hogy nem csak engem gyötört a viszontlátás.
Még jó, hogy élveztem, elvégre lemagázott! Engem!
Ez olyan... nem is tudom. Mintha letagadott volna.
Mintha egy vadidegen lennék számára, akihez soha nem volt semmi köze. Talán szégyelli, hogy ismer?
Vagy csak az asszisztense előtt nem akarta vállalni?
Lemerem fogadni, hogy van, vagy legalábbis volt köztük valami.
Mondjuk nem igazán érdekel, attól még az enyhe szúrást éreztem a szívemben, de némelyest kárpótolt, mikor le kellett vegyem a pólóm. Éreztem magamon perzselő tekintetét. Lyukat égetett belém. És észrevettem ahogyan a köhögés mögé igyekezett elrejteni reakcióját. Ez adott egy kis erőt átvészelni a végéig. Nem tudja megtagadni még ennyi idő után sem a vonzalmat, amit irántam érez.
Helyes! Remélem kísérteni fogom álmában, és ellilulnak a tökei. Többet már úgysem találkozunk, akkor legalább ennyi élvezet hadd jusson nekem, ha már nem kínozhatom másképp.
Mire sorra kerültem, inkább a jegeskávé, meg egy áfonyás muffin mellett döntöttem. Itt a betondzsungelben, kegyetlen a páratartalom nyáron. Még olyan helyeken is folyik a víz rólam, amikről nem is tudtam, hogy léteznek. Megkeresem a klímához legközelebb eső helyet, és amint leülök, írok egy gyors sms-t Benettnek, hogy az egy utcával lejjebbi kávézóban megvárom, ami inkább olyan, mint egy cukrászda, de közben felvillan Isaac neve a kijelzőn. Ezzel egyidőben ugrik be, hogy ő valószínűleg tudta.
Anélkül, hogy köszönnék, szólok bele.
-Te tudtad, igaz?
Hangomat igyekszem teljesen közönyössé varázsolni, mintha semmi hatása nem lett volna rám az elmúlt másfél órának.
Hangosan fujtat a telefonba, és szinte magam előtt látom, ahogyan oda vissza sétálgat közben.
-Nem gondoltam volna, hogy hozzá fogja küldeni a csapatot.
-Értem. Tehát ha nem itt kötök ki, akkor eszedbe sem jutott volna elárulni, hogy egyáltalán a közelben van?
-Mi értelme lenne Axel? Egyébként hogy vagy?
-Teljesen jól vagyok, ne aggódj.
Nézd haver, szeretlek, és hálás vagyok, amiért akkor mellettem voltál Hunterrel együtt, de tudod, egyszer majd szeretnék válaszokat kapni a miértekre. És ne vedd magadra, de ebbe senkinek, semmi beleszólása nincsen.
Jólesett, hogy annak ellenére, amilyen faszul viselkedtem velük, mellettem maradtak, de azért a bensőségesebb dolgokhoz, és hogy az ex legjobb barátommal esetleg tisztázzuk a dolgokat, ami alatt tényleg csak ezt értem, ahhoz semmi közük nincsen.
-De sajnos lesz.
Morogja halkan a vonal másik végén.
-Ezt hogy érted?
Dőlök előre az asztalon, mintha épp velem szemben ülne, és szemöldököm a hajamig ugrik kiváncsiságomban, amit persze ő nem láthat.
-Mindegy! Csak arra kérlek, hogy vigyázz magadra, és tartsd meg a kialakult tisztes távolságot. Most megyek mert még beszélni akar velem az edző!
Hát ez furcsa volt.
Úgy meredek a telefonomra, mintha kínai betűkkel írott szöveget kéne megfejtenem.
Az rendben, hogy tart attól, hogy esetleg újra össze kell kapargatni a földről, de fordított esetben, hiába a barátaim, nem másznék bele ennyire a kapcsolatukba, hogy direkt távol tartsam a másiktól. Vigyáznék rájuk, elmondanám a véleményem, és ha tudnék, tanácsot is adnék, de a végső döntés természetesen az ő kezükben lenne. Én pedig, még ha nem is értenék feltétlen egyet, de támogatnám, bárhogyan is döntöttek.
Nem értem miért akarnak ennyire belefolyni. Nem is biztos, hogy fogunk még találkozni, hiába tudom mostmár, hogy hol dolgozik. Mert az viszont tuti, hogy nem én fogom e felé megtenni az első lépést.
~~~~