Smaragd

29. fejezet

Axel

Borzasztóan idegesítő volt a kispadon ülni, és nézni ahogyan a többiek vért izzadva játszanak a pályán.
Mintha hangyák mászkáltak volna a ruhám alatt, nem tudtam nyugton ülni, minden egyes percben ugrásra készen álltam. Imádom ezt a sportot, és ez pihenés helyett, inkább büntetésnek minősül számomra. Nem fáj már semmim, a zúzódás helye is alig látszik. Ha Tristan nem beszélt volna az edzővel olyan meggyőzően, most már én is ott lehettem volna a labda közelében. Persze, így hosszú távon biztonságosabb, értem én.
Isaac nagyon szépen összeszokott a csapattal, elfogadták őt, amiben közrejátszik, hogy érti a dolgát. Ha arról van szó alázatos tud lenni és a közismert normák szerint, egy embernek kéne igazodni a másik harminc valahány játékoshoz, de itt a társai is alkalmazkodnak ő hozzá. Ez pedig lehetővé teszi az összhangot a játék közben, ami remélhetőleg az újakkal is simán fog menni. Igaz, hogy még messze van az áprilisi draft, de már most elkezdi Davis edző a különböző egyetemista játékosok elemzését, megfigyelését, hogy a választásnál ne fussunk ki az adott időből, hanem céltudatosan, nevekkel a kezünkben jelenjünk meg. És a legjobb az egészben, hogy már én is részt vehetek rajta, mivel a negyedik évemet töltöm a ligában.
Most estére ezért hívott össze minket. Bemutat majd egy-két játékost, videókat kell néznünk, és elemeznünk. Izgatott vagyok emiatt, de kicsit a számat is húzom, hogy pont estére lett beütemezve, mert így nem tudom Tristannal tölteni az éjszakát. Nem kell sülve, főve együtt lennünk, ez tény, meg kell adni a másiknak a szabadságot, de sok időt töltöttünk külön, és mikor csak hébe-hóba futottunk össze pár órára, az sem volt elég. Közel voltunk, mégis távol egymástól. Jövőhéttől amúgy is zsúfoltabbak lesznek a napjaim, és sokszor leszek hulla a nap végére az edzés miatt.
-Nagyon elmerengtél.
Integet arcom előtt Isaac, Smith pedig érdeklődve néz rám. Tudja, a többiekkel együtt, hogy szakítottunk Rosie-val, de az okát nem. És egyenlőre nem is tervezem megosztani velük, először apámnak kell valahogy előállnom a történettel. Persze nem az esküvőnket akarom beharangozni, hiszen nem beszéltük meg merre, hány méter, de szeretném már a tudtára adni, hogy a férfiak is érdekelnek. Illetve hajszáltű pontosan egyetlen férfi érdekel csak, de ezt is majd később, az első sokk után. Úgy gondolom először is, legeslegelsőnek Tristannal kéne leülnöm tisztázni, hogy hányadán is állunk, illetve ki, mit vár ettől az egésztől.
-Igen, kicsit elgondolkodtam. Hiányzik már, hogy játszhassak.
Smith gyanakvás nélkül, együttérzően bólint, Isaac meg úgy néz rám, mint aki tudja, nem csak erről van szó.
Mikor elhozott, nem kérdezősködött, csak az új kiskedvencről, pedig láttam rajta, hogy rájött, valami változott, és a nyelve hegyén volt a kérdés, mégsem szólt egy szót sem.
-David Ross, Briar egyetem. Falember. A tizenhármast figyeljétek.
Hasít gondolataim közé az edző mély hangja. Elindítja a videót, és minden szempár az említettre szegeződik a kivetítőn. Azt hihetné az ember, hogy tényleg őt nézzük, de szerintem a többség a maga posztjában játszókat figyeli. Az én figyelmem is most kifejezetten az elkapóra irányul, aki épp a tizenhármas srácon próbál átjutni labdával a kezében, nem is rossz teljesítménnyel. Látszik rajta az akarás, és a koncentráció.
Kívülről nézve mindig annyira más, mint mikor részt veszel benne. Egy néző csak annyit lát, hogy felállnak egymással szemben a játékosok, hosszú falat alkotva a pálya közepén, és mögötte alakzatban a különböző posztban lévők. Majd a labda passzolása után, egymásnak esnek az emberek, letarolják a másikat, tulajdonképpen, mintha pankrációt néznének. Ha viszont részt veszel benne, gondolkodnod kell rohadt gyorsan, miközben szeded a lábad, és inprovizálnod kell, miként juss át a védőkön, és azon aki épp leteríteni akar, de ne kövess el szabálytalanságot. Tudnod kell esni, tudnod kell, hogyan ne törd össze magad, és tudnod kell felállni, majd tovább menni. Az adrenalin, ami ilyenkor szétárad a testben, az akarás hogy ponthoz juttasd, győzelemhez vezesd a csapatod, ezek mind olyan dolgok, amiket szemlélőként nem fog tudni igazán átélni az ember.