Smaragd

13. fejezet

Axel

Egek! Mindjárt a gatyámba élvezek. Ez a sültkolbászos szendvics valami isteni.
-Na és milyen az utolsó év? Már nincs sok hátra. Tudom, hogy a Pats a nagy álmod, és nem is akarok vészjósló madár lenni, de gondolkodtál rajta mi lesz, ha esetleg nem sikerül?
Kérdezi Kelly. Ahogy felé fordulok a hintán, szemeim tányér nagyságúra kerekednek. A D'elia's-ban nem aprózzák el a dolgot, igen emberes adagot nyomnak a kezünkbe, de Kelly már a száját törli szalvétával, én meg elől, hátul, oldalt, fölül, alul, mindenhol körbe nézek, hogy hova lett az étel. Az nem létezik, hogy már meg is ette. Én még csak éppenhogy túl vagyok a felén.
Rémülten néz rám, lehet azt hiszi, hogy rohamot kaptam.
-Mi az? Mi bajod? Mászik valami rajtam?- kezd el forgolódni ő is.
-

Télen, ilyen átkozottul hidegben, szerinted mi mászhatna rajtad a vőlegényeden kívül? Hova lett a szendvicsed te nőszemély?
-Megettem, ha nem tűnt volna fel. De te ezzel most tulajdonképpen lekövéreztél engem? Már elnézést, de szerintem nem vagyok akkora, hogy meg kelljen mászni engem, most már nem csak magamat kell etetnem, hanem a kislányomat is. Úgyhogy nagyon vigyázz miket beszélsz, mert a fél pékséget megvetetem veled.
Háborodik fel játékosan. Mindig is ilyen volt. Nagyon nagy faszságot kellett ahhoz csinálni, hogy valóban megharagudjon az emberre.
Gimi első két évében jártunk együtt, és nagyon, nagyon ritkán voltak csak vitáink. Valószínű leginkább azért, mert szerettük egymást, de mint csak barátok. Az erős fizikai vonzalom meg volt közöttünk, a kémia jól működött, és a szex is nagyon jó volt. Ezt hittük mi szerelemnek. Végül, ahogy telt az idő, kezdett a rózsaszín köd is felszállni, rájöttünk, hogy érzelmileg stagnálunk, és ez nem más, nem mélyebb, mint puszta baráti szeretet. Ezért döntöttünk úgy, hogy megadjuk az esélyt magunknak és másoknak is a nagybetűs szerelemre.
-Nők!- forgatom a szemem.
-A kérdésedre válaszolva pedig, lehet felelőtlenség a részemről, de a belemet kihajtottam, és rengeteget dolgoztam azért, hogy bekerüljek az álom csapatomba, a New England Patroits-ba, úgyhogy nem gondolkoztam másban. Nem szerepel másik opció a terveimben.
-Nem is tudom. Tény, hogy felelőtlenség, de valahol meg nagyon jó, hogy ennyire magabiztos vagy. Hogy ennyire bízol a munkádban, és magadban.
-Igen, legfőképp azért, mert már a vezetőedzőjük beszélt az én edzőmmel, és pedzegette, hogy szeretne majd látni a csapatában, de még egyenlőre nem akarjuk nagydobra verni.
   Mondom neki nagy büszkén, hiszen ez számomra tényleg csodás hír, viszont ő az első akinek ezt elmondtam. És nem is tervezem egy ideig mással megosztani, mert ha netalántán tényleg beüt a krach, csak beégés lenne a vége. Magamban sem kergetek hiú ábrándokat, mert még jó pár hónap hátra van.
-Úristen Axel, ez fantasztikus!- visít fel, és a nyakamba ugrik.
Nevetve eltolom magamtól, és a füle mögé tűrök egy arcába lógó hajtincset.
-Nyugi Wonder Woman, te csak ne ugrándozz itt nekem. Még a végén a kicsi Kelly is olyan lökött lesz, mint az anyja.
-Fogd be, te tuskó! Mesélj inkább, te szeretnél gyerekeket?
Ugye tudod, hogy ha csak ilyen rövid kalandokba ugrasz bele, vagy nagyon sok lesz, vagy egy se- kuncog aranyosan. Ez az egyik kérdés, aminek örültem volna, ha kimarad.
-Okostojás. Idővel majd szeretnék persze, de most, érthetően, csak a focira akarok összpontosítani.
-Nem lenne jó úgy hazamenni, hogy tudod, vár otthon valaki? Bármennyire is rossz napod volt, tudod hogy ő a végén ott lesz neked? Akivel össze bújva, kizárva a külvilágot elaludhatsz?
Adni lehetőséget, hogy boldoggá tegyen? Vagy éppen te őt? Én el sem tudnám már képzelni Peet nélkül az életem.
Hidd el drágám, tudom miről beszélsz!
Csak én nem egy "valakiről" ábrándozok, hanem egészen pontosan Tristanról.
-Ezt a hormonok hozzák ki belőled?- kérdezem incselkedve- Örülök, hogy boldog vagy Kelly!- mosolygok rá őszintén, mert valóban így érzek.
-De! Ha megbánt téged, vagy rosszul bánik veled, szét kell rúgjam a seggét.
-Jól van nagyfiú, de nem kell aggódj ilyenek miatt. Odáig van értem, meg vissza. A tenyerén hordoz. Néha még sok is kicsit- suttogja, miközben úgy néz körbe, mintha az említett személy bármelyik pillanatban elő ugorhatna egy bokor mögül.
-Ajánlom is. Te egyébként mihez fogsz kezdeni? Mert újszülött babával a kezedben nem fogsz tudni sehol sem elhelyezkedni. Gondolom ezzel nem mondok újat.
Mi lesz a diplomával?
-Az utolsó két hónapomat már otthonról fogom lehúzni, meg ami hátra marad idő diplomáig azt is levelezőn. Már mindent megbeszéltünk a rektorral.
Utána folytatom, amit eddig is, kézműveskedek. Már most rengeteg előrendelésem van festményekre, koszorúkra meg ilyenekre. Tudod, hogy mennyire imádom ezt csinálni, és jól is keresek vele.
  Csillog a szeme miközben mesél. Tudom, hogy imádja, a hobbija egyben a munkája is. Régen is imádott mindent ami kreativitást igényelt, és nagyon jó is benne. Láttam néhány festményét. Annyira gyönyörűek voltak, hogy aki ránézett meg nem mondta volna, hogy kézzel festett.
-Még jó hogy. Eszméletlen tehetséged van hozzá. Viszont ideje mennünk, különben kénytelenek lesznek máglyát gyújtani alattunk, hogy leolvadjunk innen.
-Ha olyan szexi boszorkányvadász gyújtja be, mint Vin Diesel, akkor akár jégcsapok is lógjatnak rajtam. Erre felnevetek. Mitagadás, lehet én is fontolóra venném.
-Amíg itthon vagy, majd valamikor gyere át hozzánk egy ebédre, vagy vacsorára. Hozd Tristant is. Régen láttam már, jó lenne vele is találkozni.
Valószínű ő nem így gondolja.
Főleg hogy még követett is minket. Ezt nyilván nem mondhatom ki hangosan, mert számos olyan kérdést vonna maga után, amiket nem szeretnék most megválaszolni. Ezért csak beleegyezően bólintok, és visszakísérem a kocsijához.
Hazafelé végig azon gondolkodtam, amit Tristan mondott. Lehet szörnyű alak vagyok, de sokszor jutott eszembe a találkozónk alatt is, és alig vártam, hogy visszaérjek. Egy pár vagyunk. Ha ez így van ( bár nem a legromantikusabb formája volt a kérésének, vagyis inkább kijelentésének), egy idő után nyilvánosan is fel kell vállalni a kapcsolatunkat. Nem lehet sokáig titkos viszonyban élni, mert az hosszú távon mérgező tud lenni. A szüleinkről, barátainkról nem is beszélve. Esélyes, hogy nagyot csalódnának bennünk, ha kiderülne, hazudtunk nekik.
~~~
Belépve a házba hangos nevetés fogad, ha jól hallom valamit játszanak. A nappalihoz érve először csak döbbenten pislogok, majd olyan szintű nevetés tör rám, hogy a könnyem is kicsordul.
Apám hátsója az ég felé meredezik, alatta pedig Martha és Matthew összegabalyodva. Kivehetetlen hol kezdődnek és érnek véget a végtagjaik.
Tristan persze ördögi vigyorral az arcán, csak terpeszkedik a kanapén twister pörgetővel a kezében.
Nem fogom kérdőre vonni, hogy miért követett minket, de ahogy eszembe jut, csak mégjobban rázkódok a nevetéstől.
-Majd akkor is így nevess, mikor te fogsz itt tekeregni.
-Én passzolom. Véletlen meghúzodik valamim, vagy rosszul borulok el, az edzéseken csak még nagyobb kárt tennék magamban, amit nem engedhetek megtörténni- mentem ki magam a játék alól.
- Egyébként nem vagytok ti már idősek az ilyen akrobatikus mutatványokhoz?- kérdezem leküzdve az újabb rám törni készülő nevetőgörcsöt.
-Ezt kikérem magunknak. Mégis minek nézel te minket?- förmed rám Tristan anyukája. A habitusát nyilván tőle örökölte.
-Ne haragudj Martha, csak kicsit megleptetek.
-Nem kell aggódni, fitten tartjuk egymást. Szigorú edzéstervünk van lepedő akrobatikából, úgyhogy...
-Ó, Szent szar, apa! Nem, nem, nem. Ne folytasd, nem akarom hallani!
Pattan fel Tristan a fülét befogva. Nem is tudom már mikor láttam ennyire elborzadva a képét.
-Kérlek mond, hogy ez csak a hálóra vonatkozik!
-Te talán csak a hálóban szoktál szexelni fiam?- kérdez vissza szemöldökét húzogatva Matthew.
-Mindjárt ide rókázom esküszöm!
Vigyorogva nézünk végig rajtuk apával miközben átkarolja félkézzel a vállam.
-Ez hiányzott már nekem!
-Én mondtam. Egy kis időt velük tölteni igazi gyógyír.
~~~
Ketten maradtunk otthon Tristannal, a többiek elmentek még egy-két boltot kifosztani, és a városházát megnézni. Ilyenkor az egész épület díszkivilágítással van körbe vonva, ezzel elkápráztatva a lakosokat és a túristákat.
Idejére sem emlékszem mikor nyugodtan, semmittevéssel tölthettem az időmet. A kanapén kinyúlva, félig Tristanon fekszem és a Tapló télapót nézzük, közben élvezem a kellemes bizsergést, amit a cirogatása hagy maga után bőrömön.
-Most volt először, hogy te kezdeményeztél testi kontaktust.
-Ezt hogy érted?- ráncolom a szemöldököm.
-Úgy, hogy most magadtól bújtál hozzám. Eddig mindenért nekem kellett megtenni az első lépést, még egy csókért is nekem kellett magamhoz húzni téged. Legalábbis én így érzem. Kivéve azt az egy alkalmat, mikor először kértél meg hogy hatoljak beléd.
-Hatoljak beléd? Semmi dugjalak, vagy keféljelek meg? Megszállt a karácsony szelleme?
Halvány mosoly jelenik meg az arcán.
-Túl meghitt a pillanat ilyen szavakhoz, de ha ragaszkodsz hozzá, mondhatom úgy is.
-Nincs rá szükség. Sajnálom, ha így érezted, nem szándékosan cselekedtem így. Igazából nekem fel sem tűnt- nézek rá bűnbánóan, mert tényleg nem gondoltam ebbe bele, és élveztem, hogy ő is úgy vágyik az érintésekre, csókokra, együttlétekre, mint én. Na meg valahol tartottam is tőle, de az hogy őt ez zavarta, önző módon jóérzéssel tölt el. Ez azt jelenti, hogy az érzései pozitív irányba kezdenek változni. Vagyis remélem, hogy így van.
-Az is megfordult a fejemben, hogy talán te mégsem akarod ezt, csak már visszakozni sem akartál. Remélem tudod, hogy ha nem érzed jól magad a kapcsolatunkban, vagy csak szimplán nem akarsz velem együtt lenni nyugodtan elmondhatod. Nem szeretnék rád erőltetni semmit.
Hogy mivan?
Azért ennyire elkeserítő csak nem lehettem.
-Dehogy is! Tristan én szer...- ilyedten ráharapok a nyelvemre, de valószínű neki is leesett mit akartam mondani, mert szemei, bár alig észrevehetően, de elkerekedtek. A rohadt életbe, majdnem kicsúszott az a bizonyos szó. Kiegyenesedve, torkomat köszörülve próbálom menteni a menthetőt.
-Szóval, én szerintem nagyon félre érted. Nem érzek kényszernek semmit sem. Szeretném, hogy ez működjön. Mindent akarok, ameddig lehet.
Én hajolok oda hozzá és minden érzelmemet beleadva (ha már kimondani nem mondtam) megcsókolom.
Egyszerre nyögünk fel. Hanyatt döntöm és óvatosan, lovagló pózban ráülök a máris merev péniszére. Az enyém sincs más állapotban. Érzékszerveimet teljesen eltompítja a vágy, csak vonaglok rajta, ő pedig a pólóm alá nyúlva simogat. Keze végre rátalál a nadrágomban ágaskodó hímtagomra, amitől kénytelen vagyok újra felnyögni, annyira jó.
Nem tart sokáig az öröm, hirtelen taszít rajtam egyet, én meg először csak megilletődve pislogok nagyokat, majd mielőtt szebbnél szebb szitokszavakat zúdítanék rá, meghallom a bejárati ajtó felöli hangokat. Hálát adok az égnek, hogy legalább egyikünk még jelen volt annyira, hogy reagáljon.
-Még csak egy órája mentek el!- suttogom oda neki, mire csak negrántja a vállát, jelezvén, hogy ő sem érti. Feltápászkodik a kanapéról és indulna kifelé, mire elkapom a csuklóját és az ágyékára mutatok. Káromkodva huppan vissza mellém.
-Gondolj félmeztelen nagyikra. Az mindig beválik!- kacsintok rá vigyorogva.
~~~
-Szerinted vigyünk Hunteréknek egy kis suvenirt?- emel fel egy manót nevetve Tristan.
Miután visszajöttek az ősök, elmesélték, hogy milyen hangulatos karácsonyi vásárt szerveztek a lakosok, és mivel ez a kis idő áll rendelkezésünkre csak, hogy együtt legyünk, nem szeretnének nélkülünk mulatni, lesz arra idejük bőven, miután mi visszatérünk New Haven-be. Természetesen igazuk van, így belementünk, bármennyire is inkább az ágy felé vettük volna az irányt.
Valóban hangulatos. Az út két oldalán sorakoznak egymás mellett a standok, különböző kínálattal. A fejünk felett végig fényfüzérek vannak felaggatva, hatalmas karácsonyfa áll a városháza előtt, hatalmasabbnál hatalmasabb gömbökkel, Norwich és a boldog karácsony betűivel, hópehely formájú égőkkel, csillagokkal, girlandokkal díszítve. A lámpaoszlopokra kis hangfalak vannak felerősítve, természetesen karácsonyi dalokat játszva egymás után. Mézeskalácsok, sajttorták különböző féle képpen elkészítve, cupcake több ízben, meg persze az elmaradhatatlan fahéjas tekercs. Vannak standok ahol teát, gyömbéreset és különleges téli ízesítésüeket árulnak, ízesített kávét, forró csokit, tojáslikőrt, forralt bort. Minden ami karácsonyi. Van ahol kézzel készített figurákat, ékszereket, meg minden féle csecsét lehet venni. Mi pont egy ilyen előtt állunk. Én egy adag mézeskalácsos lattét szorongatok, míg Tristan forró csokizik.
-Biztos örülni fognak neki- válaszolok mosolyogva. Nem egy sima manóról van szó. Ez egy pucér manó, ami egy piros és zöld színű ajándék doboz tetején ül, és a nagy masni takarja el a fütykösét. Egyedül a fején van csak egy tipikus manó sapka a végén kis csörgő izével, közben teli pofával vigyorog rám.
Nem szoktunk egymás között ajándékozni karácsonykor, csak születésnapra, de mikor találunk valami kis apróságot, épp amerre járunk, nem számít hogy milyen évszak, milyen ünnep, az sem számít ha nincs ünnep, megvesszük. Mi is azoknak a táborát erősítjük, akik abban hisznek, hogy nem kell alkalom arra, hogy a szeretteinket meglephessük.
-Ki gondolta volna, hogy az egyetlen meztelen díszeimet épp ti fogjátok meg venni. Meg kell hagyni, formás pucér popsi.
Hát ő meg honnan bukkant elő?
Kelly a bódéban, csípőre tett kézzel mosolyog ránk. Az előbb még nem láttam itt senkit.
-Rég láttalak Tristan. Hogy vagy?
-Szia Kelly! Megvagyok köszönöm. És te? Hallom babát vártok. Gratulálok.
-Köszönöm. El sem hiszed mennyire várjuk. Még csak 5 hónapos, de már most alig fér el.
-Kelly te mit csinálsz itt? Jó az neked, hogy itt álldogálsz, főleg ilyen hidegben? És eddig hol voltál?
-Ne kezd te is!- rázza felém mutató ujját. - Peettel is vitáznom kellett egy sort, hogy kijöhessek. Terhes vagyok, nem beteg. Miért ne lehetnék itt?
-Csak úgy engedtem, hogy fedett helyen lehet, és telepakoltam hősugárzóval.
Szólal meg mögöttünk egy mély hang. Megfordulva egy óriással találtuk szemben magunkat. Láttam már képeken, meg egyszer, mikor videó hívásban bemutatta őt Kelly, de személyesen még nem találkoztam vele. Hatalmas. A 190 centimmel még enyhén hátra kell döntsem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni.
-Sziasztok. Te biztosan Tristan vagy. Rólad is már sokat hallottam. Peet vagyok, Kelly vőlegénye. Remélem elfogadjátok a meghívást és átjöttök hozzánk majd valamelyik nap.
-Öhm.. persze. Köszönjük.
Hebegte ki nagy nehezen. Nem mondtam még el neki, hogy meghívtak minket, amiért egy gyilkos pillantás volt a jutalmam, de nem tudom, hogy ez sokkolta-e ennyire le, vagy Peet.
-Axel!- mondja vádlón a nevem Kelly.
-Tessék?
-Nem mondtad Tristannak, igaz?
-Még nem mondtam. Nem jutottunk el odáig a beszélgetésben.
Miután kimondtam, esett csak le, hogy ez nem úgy hangzott, ahogy kellett volna.
-Úgy értem, tudod, hogy most náluk vagyunk apával, és más dolgokról volt szó, addig nem jutottunk el, hogy meséljek nekik a találkozónkról.
Érzem, hogy az arcom már lángol, Tristan meg a forró csokijába vigyorog.
-Aha- cikázik kettőnk közt a lány szeme. -Most akkor legalább személyesen is megtehetem. Axelnek mondtam, hogy szeretném ha eljönnétek legalább egyszer hozzánk, mielőtt visszautaztok. Szerettem volna veled is találkozni, beszélgetni, elvégre te is a barátom voltál. Még ha nem is olyan szoros barátság volt, de én mindenképp annak tekintettelek.
Néz rá kedvesen mosolyogva.
-Ez kedves tőled, ott leszünk. Axellel majd leegyeztetitek melyik nap.