Smaragd

Epilógus

ÖT HÓNAPPAL KÉSŐBB
Axel

Izgulnom kéne, mégis inkább izgatott vagyok, hiszen ez lesz az első karácsonyunk úgy, hogy hivatalosan, nyilvánosan is egy párt alkotunk Tristannal.
Ez egy különleges karácsony lesz, ugyanis mindenki aki számít, itt lesz velünk.
Annyi mindenen mentünk keresztül, mindannyian, hogy megbeszéltük Tristannal, kibérelünk egy nagyobb apartmant, és a szüleinket, barátainkat is meghívjuk. Legelső tervnek egy kisvárosi, erdei faház bérlését eszeltük ki, ahol csak a fehérbe borult fákat lehet látni, karácsonyi figurákkal, égőkkel kidíszített házikót, bent pedig hatalmas karácsonyfát, kandallóban pattogó tüzrakást, és ínycsiklandó ételeket, de mikor felvetettük az ötletünket, Martha és Matthew ragaszkodtak New Yorkhoz, és a Rockefeller karácsonyfájához, meg a Rockettes tánckarhoz. Szilveszterkor pedig a Times Square gömbjéhez, mert eddig csak tv-ben nézték. A többieknek meg teljesen mindegy volt. Természetesen semmi ellenvetésünk nem volt, hiszen nem a külcsín a fontos számunkra. A társaságnak itt jó, és ez a lényeg.
Nekünk a szezon februárig véget ért, és a Brooklyni lakásomból a dolgaim nagy részét áthordtuk ide, és azt kell mondjam, hogy felettébb tetszik a felállás. Hiába laktunk együtt már egyetem alatt is, az teljesen más volt. Most a ruháink egy szekrényben sorakoznak, mi egy ágyon osztozkodunk, ami este még nagynak tűnik, mert mindig összebújva alszunk el, reggelre viszont már kicsinek bizonyul, ugyanis Tristant száműzöm az ágy szélére, én pedig teljesen nyugodtan terpeszkedem keresztben, a kezem az meg rendszerint a mellkasa és a feje között található meg valahol. Mindezek ellenére egy rossz szava sem volt, épp ellenkezőleg. Mindig cirógatásra, vagy meleg puszikra, esetleg forró nyelvre ébredek. Soha nem fogom megunni.
A létrán egyensúlyozva hallom, ahogyan Hope csaholva rohan a bejárati ajtóhoz, majd pillanatok múlva hallom az érzékeimet felkorbácsoló hangot.
Hallom lépteit közeledni, és minél közelebb ér, a szívem annál hevesebben kalapál. Ezt viszont sosem fogom megszokni, hogy mekkora hatással is van
rám. Néha már egyenesen ijesztő.
-Kétség sem fér ahhoz, hogy kitől örökölted a lakberendezéshez való tehetséged, Una.
   Óvatosan hátra pillantok a vállam felett, és a lélegzetem elakad. Ahogy mindig, de leginkább akkor, mikor ennyire dögös szerelésben jár dolgozni. Bombasztikus azokban az ingekben, és a megfelelő helyeken feszülő nadrágokban.
Hiába járunk már az ünnep küszöbén, vannak olyan sportolói, akik komolyabb, rendszeres gyógytornát igényelnek, ezért Tristan még ilyenkor is bejár a rendelőbe. Egyedül karácsony három napjában szabad teljesen.
-Tetszik?
   Körbenézek a nappalin, és elégedetten nyugtázom, hogy valóban jól néz ki.
Minden burgundi, ezüst, fekete és fehér színekben pompázik. A karnison ezüstösen csillogó, nyújtott ágú csillagok lógnak lefelé, néhol közéjük aggatva egy-két fekete csillámos gömbök. A nyitott szekrények polcain havas bogyós műfenyő girlandok fekszenek, és természetesen a karácsonyfa is az előbbi négy színt viseli. Kifinomult, elegáns, ízléses, mégis ütős.
-Nincsenek rá szavak, mennyire!
   Ránézek, és még a tarkómon is elvörösödöm. Elmélyült hangszíne, sötét írisze, és ahogyan bámul, elárulja, hogy nem éppen a lakberendezési tehetségemre célzott.
Meg kell köszörülnöm a torkom, mielőtt megszólalok, mert félő, hogy csak egy nyekkenéshez hasonló hangszerűség jönne ki.
-Már csak az ajtóra kell kirakni a koszorút, és kész is van. Aztán pedig elő kell készíteni holnapra a menüt, hogy csak oda kelljen majd rakni.
Ellöki magát a boltíves faltól, és már esik is neki az ajtónak.
Mivel nem a saját tulajdonunkról van szó, ezért vettünk feltűzhető kis tappancsokat, hogy ne maradjon csupaszon az ajtó, de ne is tegyünk kárt benne.
Az biztos, hogy majd egy élmény lesz ezeket mind leszedni és rendbe tenni az apartmant, de ez alól senki nem fog már kibújni.
-Szerinted Luna el fog jönni?
-Ha azért kérdezed, mert Hunter is itt lesz, akkor biztosíthatlak róla, hogy már csak azért is jönni fog, hogy idegesítse.
   Egymásra vigyorgunk.
Luna, Hunter klubjában dolgozik, és agyon szekálják egymást, mi pedig mindig jót szórakozunk rajtuk.
Miután a barátunk beavatott minket életének egy kis részébe, sokszor gyültünk ott össze, Isaac születésnapját is ott ünnepeltük, a Super bowlon aratott győzelmünket is, és ezáltal sokat találkoztunk Lunával is. Ahogy engedte ideje két kiszolgálás között, mindig oda csapódott hozzánk, majd egyre jobban megkedveltük, és programokra is hívtuk magunkkal. Igy került be ő is a társaságba, aminek persze Hunter felettébb örült. Olyannyira, hogy megkért minket, többet ne hívjuk sehova, mert nem hajlandó vele egy légtérben tartózkodni. Nyilván megvolt erről a véleményem, amit a fejéhez is vágtam keményen.
Mondhatnak ezek ketten bármit, tagadhatják amennyire csak akarják, de mindenki látja, mennyire forr köztük a levegő. Előbb utóbb robbanni fognak azok a szikrák, és mi élvezettel fogjuk végignézni.
-Liam is jön, ugye?
-Persze, hogy jön.
   Apa amennyire szkeptikus volt a kapcsolatunkkal szemben az elején, most annyira kibékült a tudattal, hogy a fia és annak gyerekkori legjobb barátja, immáron már igenis egy párt alkotnak, nem pedig holmi kisérleti nyúlként tekintünk egymásra.