Vissza a múltba: Megan, avagy Hope Mikaelson története

Klaus (TVD 2x19)

Összefoglalóul: A nevem Megan Stark, de mindenki Megan Salvatoreként ismer. Elvesztettem az emlékezetemet, így csak egy kisebb idő után jöttem rá, hogy valójában egy vagyok a természetfeletti világból. Boszorkány, aki igyekezett a lehető legjobb módon megvédeni a barátait és a két bátyját, Stefant és Damont. Habár sok mindenen mentünk keresztül, mint a kripta vámpírok támadásai és az Alapító Tanács vámpírgyűlölete, én mégis elmentem a városból, hogy kiderítsem ki is vagyok igazából.

Mystic Falls. Igazából nem itt születtem, de az itt töltött idő alatt ez lett az otthonom. És habár nem vérrokonaim a Salvatore fivérek, ők mindig is a családom lesznek. Akárcsak a barátaim Elena, Bonnie, Caroline és Matt. Egy év után végre hazaértem, nem is hiába, mivel információim szerint újból nagy bajban van a város. Először a vérfarkasok felbukkanása és valami átok, aztán pedig Elijah és Klaus veszélyeztetik a város békéjét. Igen, jól olvastátok. Számon követtem minden egyes eseményt, mivel jobb tisztában lenni a történtekkel. Az utazásom alatt persze nem mindig a testvéreim után kíváncsiskodtam, mert voltak más elfoglaltságaim is. Tanultam Nepálban az erőm fejlesztését és sok új módszert tanultam, hogyan férkőzzek azokhoz az emlékekhez, amik miatt útnak indultam. Mondhatom a sok különféle megoldás nem nagyon segített, de nem csak tanultam, hanem próbáltam túlélni is pár hónap igen kemény kínzást, de ez egy másik történet lenne.

Szóval éppen kiszálltam a taxiból a Salvatore panzió előtt és kivettem a cuccaimat. Már el is indultam a bejárat felé, mikor az út felénél megpillantottam egy férfit, szakadt ruhában és kócos hajjal, azonban meg kell mondjam igen jól nézett ki.

-Vad éjszaka? – kérdeztem rá, miközben alaposan végig mértem.

-Így is mondhatjuk – válaszolt tömören az idegen és már ment volna, ha nem tartom szóval.

-Pedig a testvéreim nem éppen bulizós típusok. Esetleg Damon, ő a veszélyesebb testvér.

-Maga talán Salvatore? – fordul meg az idegen. – Soha nem hallottam magáról.

-Hát most már hall. Én vagyok a legifjabb. Örvendek! – nyújtom ki a kezem feléje, amit ő el is fogad és rögvest megcsókolja.

Mielőtt viszont folytattam volna a bájos csevejt ezzel az úriemberrel, a képességeim ismét elkezdtek működni. Bevillant néhány dolog, ami miatt az eleinte sármos vadidegen átment vérszomjas, ősi vámpírba. Végül egy nevet is tudtam társítani a személyhez.

-Elijah....

-Ó, hát ismer? – kérdezett vissza az ősi. – Gondolom akkor tisztában van azzal is, hogy mi vagyok, nincs igazam....?

-Megan – segítettem ki. – A nevem Megan Salvatore és igen tudom mi maga, de nem tudja én mi vagyok. Nincs igazam? – kérdeztem vissza, miközben bevetettem egy aneurizma bűbájt, ami hatására Elijah már a földön térdelt a fejét fogva.

Engedtem is volna, hogy tovább szenvedjen, de eszembe jutott egy jobb ötlet.

-Hagynám magát tovább senyvedni, de az öltözékén végig nézve úgy látom az a rész megvolt. Amúgyis van egy ajánlatom számára – nyújtottam segítőkezet, hogy felsegítsem, amit el is fogadott.

-Na és mi lenne az?

-Az előbbi kis mutatványomból leszűrhette, hogy vér szerint nem vagyok Salvatore, sőt halandó vagyok, ezért is boszorkány, azonban van egy gondom. Emlékezetkiesésem van, mióta Stefan megtalált a birtokon és azóta szeretném megtalálni a gyökereimet.

-És én, hogy kerülök a képbe?

-Tudtommal mivel ősi sok a kapcsolata. Tudna nekem segíteni és én megteszem azt, amire csak kér – mondtam el az ajánlatomat és végül a kezemet nyújtottam. – Mit szól hozzá? – kisebb gondolkodás után megfogta a kezem.