Az előző rész tartalmából: Megtudtam, hogy aki befogadott és aki megtalált az erdőben csupa véresen, valójában vámpír. Akárcsak a gonosz fivére, Damon. Akit valamilyen oknál fogva mindenki elől titkol. Én is csak nemrég tudtam meg pár dolgot az ő világáról és életéről. Azt is elfogom felejteni, amint kiürül a szervezetemből a vasfű.
Nem tudom, ki vagyok, azonban van három nyaklánc és egy jegyzetfüzet, ami elindíthat az utamon. Bár fogalmam sincs hogyan. De ez az utolsó nap a héten, így holnap elmegyünk Stefannal New Yorkba, az állítólagos lakcímemre. Gondolom már örül, hogy lepasszolhat valakinek. Azonban reggel kiderült, hogy az eddig átélt vámpíros ,,kalandokat" nem tudta kitörölni belőlem, így beigazolódott a gyanúja, hogy tényleg valami más lehetek. Szuper, már csak ez hiányzott! Nem vagyok ember, hanem valami természetfeletti szörny.
Reggel miután köszöntünk a többieknek, Bonnie egy kicsit hamar is lelépett. A tegnapi ,,látomása" vagy mije túlságosan is a fejébe szállt.
-Nem igazán kedvel valamiért – szólalt meg Stefan mellettem.
-Mert még nem ismer és egy picit aggódik értem. De, ha rájön, hogy semmi oka......meglátod, imádni fog – nyugtatta meg Elena. – Van egy jó ötletem. Ráértek ma este? – szólalt meg egy kis idő után.
-Ma még igen – válaszoltam Stefan helyett.
-Szuper! Vacsora. Nálunk. Nyolckor, elhívom Bonnie-t is és majd hárman meggyőzzük, hogy te igazából egy rendes srác vagy. Probléma megoldva – magyarázta el a tervét, mikor egy labda suhant felénk az égből, de Stefan könnyedén elkapta a vámpír gyorsaságának hála és visszadobta a gazdájának.
Tyler Lockwood-nak. Vagyis a polgármester pici fiának. Egyszerűen ki nem állhatom ezt a gyereket. Még Caroline is jobb fej nála. Bár ma még nem is találkoztunk. Vajon mi lehet vele?
[...]
Töri órán Stefan megalázta a tanárt az ő évszámos tudományával, így feltételezvén, hogy én is ilyen jó vagyok, mint a tesóm egy csomó kérdést dobott fel nekem is. Persze az én selejtes agyammal mit sem tudtam ezekről, olyan voltam, mint a többiek.
A fociedzéssel párhuzamban zajlott a pompom lányok edzése is, amire Elena és Bonnie is többször invitált, így muszáj volt elmennem, legalább kipróbálok valami újat az utolsó napomon Mystic Fallsban. Odamentem Elenáékhoz, akik éppen a ma estén vitatkoztak.
-Sziasztok, Bonnie muszáj lesz eljönnöd ma este! Adnod kell egy esélyt Stefannak! – kezdtem bele én is a beszédembe, hogy elhozzam a vacsorára.
-Így igaz! Hallgathatnál Megan-ra – adott igazat nekem Elena, miközben elkezdtünk bemelegíteni.
-Jó! Elmegyek! – adta be a derekát Bonnie.
-Helyes! – pacsiztunk le közben Elenával.
-De most komolyan csajok, hol lehet Caroline? – kezdett aggódni Bonnie egy idő után.
-Nem tudom, én sem értem – felelte Elena, de ekkor berobogott egy kocsival és egy igencsak ismerős fazonnal az említett személy.
-Ez nem az a fura pasi a Grillből? – kérdezte Bonnie.
-Nem tudom mennyire fura, csak azt, hogy ő a bátyám – morogtam idegességemben és azonnal a kocsi felé vettem az irányt, otthagyva az értetlenkedő Bonnie-t.
-Megcsíptem a bratyódat, remélem nem baj – sétált el mellettem Caroline mosolyogva, mint aki megnyerte a főnyereményt.
-Ugye meg se kérdezzem mit csináltál vele? – tettem a kezem a kocsijára.
ESTÁS LEYENDO
Vissza a múltba: Megan, avagy Hope Mikaelson története
De Todo,,Sok mindenen mentem keresztül, de soha sem hittem volna, hogy pont a múltban találom meg a békés életet, amire szívem mélyén vágytam. Persze ezért az életért is meg kellett harcolnom. A családomért, a barátaimért, a szerelemért és néha igaz veszít...
