Sweet Games

11.

- Na mi van, elvitte a cica a nyelvedet? - kérdezi, mert legalább egy percig csak tátott szájjal bámultam rá.
Szavakkal nem lehet elmondani mennyire jól néz ki a szürke öltönyében. Sötét haját hátra fésülte, oldalt tüsire hagyta, egy vékony csíkot vágva bele.
Bal karján fekete bőrpántos óra. A nyakkendője pontosan olyan színű, mint a ruhám.
Ez csak véletlen lenne?
- Szia...- köszönök halkan.
- Gyönyörű vagy, Szöszi! - száját mosolyra húzza.
Tetőtől talpig megremegek. Bizsergés indul el a nyakamtól, vörösre festve a bőrömet és libabőrt hagyva maga után.
- Köszi, te is jól nézel ki. - mondom zavartan.
Ideges leszek a pillantásától. Barna szemével végig mér, lassan, elidőzve a ruhám kivágásánál, ami szabaddá teszi a jobb lábam.
Remegni kezd a térdem, olyan intenzitással bámul.
- Kész vagy? - fejét oldalra biccenti.
- Csak hozom a táskámat.- mutatok be a nappaliba, és elindulok érte.
Azt hittem megvár az ajtóban, de követett. Az ajtó becsukódott, a levegő kiszaladt belőlem, ahogy megéreztem hatalmas termetét a hátam mögött.
Lélegzete borzolta a fedetlen hátam.
- Még mindig nem emlékszel semmire sem a tegnap estéből? - kérdezi halkan.
Búgó hangja elgyengít, meg kell kapaszkodnom a kanapé támlájában, hogy ne rogyjak össze.
- Nem.
Mi a fenére kellene emlékeznem? Az idegenre, akivel csókolóztam? Vagy történt még más is?
Dean sóhajt, tenyerét a vállamra simítja, majd le a lapockámra, és körbe rajzolja ujjaival a főnix madarat, amit még anno tetováltattam.
- Nagyon szép a tetoválásod, Szöszi. - suttogja. Közvetlen a fülem mellett hallom, amitől izzó láva folyammá válik a bennem pulzáló vér.
- Köszi.- lehelem, és nyelek egy hatalmasat. Nehezen tudok lélegezni. Túl közel van hozzám.
- Mit jelent? Miért pont főnix? - kérdezi, ujjaival még mindig simogatva.
- Talán egyszer elmondom. - súgom, bele kell harapnom a számba, hogy ne nyögjek fel az érintésére.
Dean kuncog a válaszomon, majd a csípőmre simítja a kezét és maga felé fordít.
Borzasztó közel van. Arca csak pár centire tőlem. Karját a csípőmön nyugtatja, és csak néz.
- Elfogunk késni...- mondom halkan. Kényelmetlenül érzem magam. Minden téren. A légzésem szapora, a szívem a torkomban, a combom közt tomboló forróságról ne is beszéljünk.
- Igaz. - bólint.
Olyan mintha mondani akarna valamit. Látom a szemében, hogy kavarognak a gondolatai, de nem ad nekik hangot. Sosem ad.
Hallgatásba burkolózik, engem pedig megőrjít vele. Annyira másképp viselkedett reggel. Nyitottabb és felszabadultabb volt. Most újra az a bezárkózott, titokzatos férfi, akit négy évvel ezelőtt megismertem.
- Akkor mehetünk? - kérdezem sürgetve.
Dean bólint és hátrébb lép. Újra kitisztul körülöttem a levegő. Nem bódít el az illata.
Egy mély lélegzet után a táskámmal a kezemben elindulok az ajtó felé.
Hallom, ahogy követ engem. Megelőz, kinyitja nekem az ajtót.
Annyira lefoglal, hogy benne gyönyörködjek, hogy a cipőm sarka elakad a küszöbnél és majdnem orra esek.
Dean kap utánam. Elkapja a csípőm és a falhoz szegezve tart meg.
A hátam nekiütközik a hideg téglának, és mintha ezzel kinyílt volna egy kapu a fejemben, ami a tegnapi emlékeimet tartotta vissza.
Táncoltam. Megcsókoltam egy szőke srácot. Dean üvöltve kap a hátára, becipel az irodába. Kiabálunk egymással, ütöm a mellkasát. Üvölt, hogy miért azt a srácot csókoltam meg. Én vissza, hogy miért zavarja, hogy mással csókolózom. És a következő pillanatban, már csak csókolt...
Ó, te szentséges Atya Úr Isten!!
Megcsókolt!!

Nem kaptam levegőt, nem láttam tisztán. Az emlékek rohamosan öntötték el az agyam. Látom, ahogy a hajamba túr, kezével a fenekem markolja. Érzem kemény testét, ahogy a dereka köre kulcsolja a lábam. Érzem a forróságot, a vágyat, amit akkor is
éreztem. Hozzá dörgöltem magam, szinte lovagoltam a hasfalán. Nyögtem a szájába, téptem a haját, karmoltam a hátát.
És végképp elborzadtam, mikor eszembe jutott, hogy kéjesen nyögtem mennyire akarom őt, mennyire kívánom.
" - Te nem akarod? - leheltem az ajkaira.
- De igen, akarom...- nyögte, mintha fájna neki kimondani. - De részeg vagy..."