Sweet Games

22.

-   Szóóóval elmondod végre mi volt ez az egész?- szegezi nekem a kérdést Dominic, közben leül mellém a lépcsőre és meggyújt egy szál cigit.
Már vártam, hogy rákérdezzen. Órák óta ülök kint a lépcső tetején és a két kerék nyomot bámulom, amit a kocsija hátra hagyott.
-   Nem kellett volna itt maradnod! A terhes barátnőd miattam vezet három és fél órát az éjszaka közepén. Mert egy idióta vagyok...- morgom.
-   Ezerszer mondtam már, hogy nem hagylak magadra. Főleg nem most. És különben is, nem lesz semmi baj. - fújja ki a füstöt.
-   Nem is aggódsz?
-   Óó, dehogynem! Egy ideg vagyok, percenként nézem a lokátort, hogy merre járnak. - röhög és a foga közé kapja a cigit, hogy a telefonján meg tudja mutatni a GPS-t.
Ott villog a képernyőn Dom rendszáma. Normál sebességben haladva félúton Columbia és Asheville közt. Benne az én Jessicámmal.
-   Nyomkövető van a kocsidban?
-   Nem, Izzy telefonját tudom követni. - mondja teljes nyugodtsággal. - Azóta, hogy az a barom rátámadt, ne nézz már így rám! Isabelle tud róla.
Sóhajtok.
Az én telefonom mellettem hever a földön.
Vagy százszor hívtam Őt, mindig csak a hangposta.
A végén már csak azért, hogy halljam a lágy, kedves hangját. " Halihó, itt Jessica! Biztos épp pletyizek, szóval csak hagyj üzenetet! "
-   Akkor elmeséled? - kérdezi és az ölébe teszi a telefont.
-   Fiatal voltam és hülye. Ennyi elég?
Nem akartam erről beszélni. Nem akartam, hogy tudja, mekkora barom voltam.
-   Szerintem ez azért ennél bonyolultabb. - sandít felém.
Fedjem fel magam? Ha elmesélem, soha többé nem leszek az, aki most vagyok a szemében.
- Figyelj, ha nem akarod, nem kell...- kezdi.
Felé néztem.
Megbízom ebben a srácban. Ő végig tudott rólam és a Szösziről. Olyan kapocs alakult ki köztünk az évek során, ami még a bátyjával sem, míg egyetemre jártunk.
Mintha a testvérem lenne.
Nem mellesleg, hiába a nagy, macsó alkat, a srácot kenyérre lehet kenni. Itt maradt velem, ahelyett, hogy haza ment volna a barátnőjével, aki a kisfiát hordja a szíve alatt. Ki tesz már ilyet?
Hát, egy igaz barát.
Bírom őt.
Csak nem fog összedőlni a világ, mert elmesélem az életem legmegalázóbb részét.
Így hát sóhajtva bele kezdtem.
-   Gimiben találkoztunk. Egymásba szerettünk. Ő végzős volt, nekem mégy volt egy évem. Atlantába akart menni a Georgia Egyetemre én itt akartam maradni a Dél-Karolinai egyetemen. Az ő ötlete volt, hogy házasodjunk össze. Azt mondta ; végül is egyszer úgy is megtennénk, mire várjunk?  Addig minden tökéletes volt. - felsóhajtok. - Aztán a nyár végén Amy elment és minden megváltozott.
-   Megcsalt? - kérdezi halkan.
Nem válaszolok, csak folytatom tovább.
-    Naív kölyök voltam, aki fülig belezúgott a szurkolócsapat kapitányába. Sosem kételkedtem a szavában, én őszinte voltam vele és azt hittem, hogy ő is az velem. Hiányzott, vele akartam lenni. De nem akarta, hogy utána menjek a campusra. Csak telefonon beszéltünk. Aztán már majdnem vége lett az első évemnek, mikor úgy döntöttem, hogy meglepem a születésnapján.
-   Úúú, érzem, hogy ennek csúnya vége lesz.- szisszen fel.
-   A bátyád bátorított, hogy jól teszem, ha utána megyek.
-   Que? José? A bátyám mindvégig tudott erről? - kiált fel felháborodottan. - Mi a fasz, ombre?
-   Megesküdött, hogy soha senkinek nem árulja el. - motyogom. - Na, mindegy. Szóval elmentem Atlantába. Térképpel kerestem meg a campust, felmentem a szobájára ahol éppen részegen kefélt egy sráccal.
-   Díos Mio!
-   Annyira nem tudott magáról, hogy észre sem vette, hogy ott állok az ajtóban. Viszont a srác szín józan volt.
-   Remélem szétverted a faszfej képét! - vicsorog.
-   Mondhatjuk úgy is. - rántom meg a vállam.- Bár akkor még nem voltam ekkora, mint most.
-   De hát fociztál. - értetlenkedik.
-   Ja, futni tudtam, de én voltam a legvéznább a csapatban. - nevettem.
-   De José mindig azt mondta, hogy bádogembernek becéztek.
-   Miután rajta kaptam Amyt és lerángattam róla a srácot, Ő sírni és magyarázkodni kezdett. Azt mondta, hogy leitatták és csak azért történt meg a dolog. De engem szeret és nem akar elveszíteni. Én vagyok a férje.
-   Remélem nem hittél neki...
A hallgatásom többet mondott minden szónál.
-   Mierda, Dean! Megbocsátottál neki?
-   Minden egyes kibaszott szavát elhittem. Az egész hétvégét vele töltöttem. Mindent megtett, hogy bizonyítsa mennyire szeret és azt mondta, hogy életünk végéig hálás lesz azért, hogy megbocsátottam neki.
-   Hát öregem...
-   Mire vissza értem ide, a suli honlapja tele volt videókkal. Körlevél formájában küldték őket körbe, így jutott el hozzám is. Az egyiken egy sör-pong asztalon dugják hátulról, volt olyan, ahol két pasival kefélt egyszerre. Vagy tíz videó keringett róla a neten. - mesélem halkan. Már nem fáj, csak haragszom magamra, mert nem vettem észre.
- Jézusom, Dean...- hüledezik. - Komolyan megnézted őket? - olyan képet vág, mint aki citromba harapott.
- Azt hiszem ezzel büntettem magam. Látnom kellett, hogy valóban Amy szerepel rajtuk, és hát az arca mindegyiken tisztán kivehető. Nem mellesleg a jegygyűrű ott csillogott az ujján, miközben egy másik férfi farkát markolta. Na ezek után lettem a "bádogember".
- Hát ez...- fújtat. - Mi történt utána?
- Nagyon megviselt... Még akkor este felhívtam és elmondtam, hogy számomra vége a házasságunknak. Ő csak könyörgött és kérlelt, hogy hadd magyarázza meg. Ezen már nem volt mit megmagyarázni. Kimaradtam a suliból, mert nem bírtam emberek közé menni. Hülyét csinált belőlem és az egész egyetem tudott róla. Mikor a nagyinak elmondtam, teljesen összetört. Addig nem támogatott, magán kívül volt, mikor elmondtam neki, hogy elveszem Amyt feleségül. De akkor, azonnal kézbe vette az irányítást. A következő hét elején már ügyvéddel tárgyaltunk a házasság felbontása végett. Mivel mind két félnek kötelező volt megjelenni, Amy haza jött. Sosem felejtem el mikor ott ültünk az ügyvéd irodájában...- megrázom a fejem, ahogy eszembe jut az emlék. - Csak azt hajtogatta, hogy részeg volt, bedrogozták, stb. Nem volt hajlandó vállalni a tettei következményeit. És nem volt hajlandó alá írni a válást. Pedig tisztán látszik a videókon, hogy nem állt semmilyen szer hatása alatt.
- Akkor beszéltem vele utoljára. Megmondtam, hogy soha többé nem akarom látni. Hogy számomra ő már egy senki. Egy évig minden hónapban újra küldettem a papírokat az ügyvéddel, amiben kötelezték arra, hogy írjon alá mindent, de sosem jött válasz. Úgy, hogy meguntam a dolgot. Az én oldalamról ennek vége volt, végérvényesen. Nem tartom magam nős férfinak, mert nem vagyok az. Én elváltam, ő meg azt csinál, amit csak akar. - vonom meg a vállam.
- Hű...ez...hű.
- Jó tanuló lecke volt ez a számomra. Megfogadtam, hogy soha többet nem hagyom, hogy az érzelmeim irányítsanak. Nem leszek megint az a gyenge, szánalmas alak, aki akkor voltam. Az egyetemet csak távúton tudtam volna befejezni, azt meg leszartam. Nem akartam egy diplomát, ami csak porosodni fog a falon. Elvégeztem egy menedzseri kurzust, és elköltöztem a városból.
- És nem is keresett egészen mostanáig? - kérdezi halkan.
- Próbálkozott az évek során a nagyinál, de miután Ő jól elküldte a búsba, fel hagyott vele. Akkor bukkant fel először mikor felhívtalak, hogy a nagyi meghalt.
- Basszus...- fújtat. - És most mit akar? Azt ne mondd, hogy újra össze akar jönni veled!?
- Azzal állított be, hogy a nagyi ránk hagyta a házat... Az eszem megáll. - dünnyögöm.
A kezem ökölbe szorul, ahogy elönt a düh.
- Dean, utálom ezt megkérdezni, de érzel iránta még valamit?
- Nem. Szánalmat esetleg. És gyűlöletet.
- Tudod vékony a határ gyűlölet és szerelem közt.
Mi van?
- Normális vagy? Dehogy szeretem őt! Sőt, már abban sem vagyok biztos, hogy valamikor szerelmes voltam! - csattanok fel, és fel is ugrom a lépcsőről.
Dominic teljes nyugodtsággal marad a helyén, és érdeklődve figyel.
- Miért is?
- Baszki, ha akkor szerelmes voltam, akkor mi ez amit most érzek...
- Jessica iránt? - fejezi be helyettem.
Lefagyok. A kurva életbe...
- Fontos nekem. De én... én nem lehetek megint olyan...- a hajam tépem az idegességtől.
- Dean, azóta eltelt tíz év! Ezalatt felnőtt férfi lettél! És különben is, Jessica sosem tenne ilyet veled!
- Tudom, a picsába is! - dühömben belerúgok egy kavicsba. - El kellett volna mondanom neki...
- Hát, igen. - bólint.
- Szerinted van még esélyem nála?
Pff, már is úgy hangzok, mint egy patetikus barom.
- Az attól függ, mit akarsz.
- Vele akarok lenni! - gondolkodás nélkül rávágom.
- Beszélned kell vele! El kell neki mondanod mindent, és lehet, hogy neki se ártana...- kezdi, de aztán mintha meggondolná magát és inkább csendben marad.
- Mi az?
- Figyelj, vannak dolgok amiket nem tudsz Jessicáról...- kezdi, én pedig azonnal a szavába akarok vágni, de felemeli a kezét. — Amiket biztos, hogy nem én fogok elmondani neked. Le kell ülnötök és az Isten szerelmére őszintén el kell mondanotok egymásnak mindent. Komolyan mit csináltatok ti abban a három hónapban, míg "együtt voltatok"? - kérdezi, macskakörmöt jelelve a levegőben. - Szoktatok beszélgetni? Vagy csak megállás nélkül dugtatok? - kérdezi röhögve.
- Nos izé...- vakarom a fejem— Persze hogy beszélgettünk, csak...
- Jó, oké értem! - emeli fel a kezét még mindig röhögve. —Ugye tudod, hogy teljesen az ujja köré csavart téged?
Naná, hogy tudom...
- De ez nem lehet szerelem...- motyogom, de Dominic bárgyú mosolya láttán elgondolkodom. — Vagy még is?
- Van egy kérdésem: megszoktad szagolni a haját? - kérdezi fapofával.
Hát, még ha csak a haját...de az édes, forró...
- Mi van? Teljesen hülye vagy? Szagolgatni a haját? Mi vagyok én, valami szatír?
- Válaszolj, Dean! - a kezével takarja a száját, hogy elrejtse a tenyérbe mászóan tudálékos vigyorát.
Állandóan. Akárhányszor csak hozzám bújt. A napom fény pontja volt, hogy az orrom a sűrű, szőke tincsek közé fúrhattam, bele a virágos illatfelhőbe.
- Talán. - vallom be halkan.
Dominicból kitör a nevetés.
- Kitalálom, azért volt ez a négy évnyi macska-egér játék, mert abban a pillanatban tudtad, hogy Ő más, mint a többi, mikor beszambázott az irodádba az állásinterjúra.
Jessica valóban más.
Sokkal jobb...
Okos, magabiztos, szexi, gyönyörű, vicces, jószívű...napestig sorolhatnám. Tökéletes.
- Ezt honnan veszed?
- Mert nekem elég volt egyszer bele néznem Isabelle hatalmas, kék szemébe, és tudtam, hogy nekem annyi.
- De ez más.
- Miért?
- Mert én... mi nem is jártunk. Baszki, még csak nem is randiztunk! Nem akarta, hogy bárki megtudja, mi van köztünk!
- De ez nem akadályozott meg téged abban, hogy bele szeress!
*Bummm*
Mintha kalapáccsal csapott volna fejbe.
Csendben álltam a kocsifelhajtón karba tett kézzel. Ahogy teltek a percek, Dominic vigyora egyre szélesebb lett.
- Meg ne szólalj! - figyelmeztetem és feltrappolok mellette a lépcsőn. Bevágom magam után az ajtót, de még a folyosóról is hallom a nevetését.
Barom!