Sweet Games

28.

A következő napok úgy teltek, mintha világgá mentünk volna az életünkből. Mindent együtt csináltunk. Segítettem Deannek dobozokba pakolni a nagymamája cuccait, a ruháit, a fényképeit.

Akkor este láttam meg igazán, ott a nagymamája szobája padlóján üldögélve, hogy mennyire hiányzik neki, és, hogy valójában nagyon is megviselte a halála. De Dean kívülről olyan tud lenni, mint egy szikla. És csak annak képes igazán megnyílni, aki veszi a fáradságot, hogy jobban megismerje.
Ez kevés emberre igaz.
De, ez nem baj. Dean sosem volt az a könnyen barátkozó típus. Kevés volt neki, de azok mellett a végsőkig kiállt, és megvédte őket.
Tudom, mert a saját szememmel tapasztaltam.

És mivel az én mellkasomon sírdogált akkor este, azt hiszem, igazán kivételesnek mondhatom magam.
Fájt látni, hogy legbelül ennyire szenved. Hogy a mindig erős és magabiztos Dean, a karjaim közt hullott darabokra. De ott voltam, hogy elkapjam és újra összeillesszem a darabkáit. És mivel mással nem szolgálhattam, csak a szerelmemmel; azzal tettem. Mellette voltam, a támasza, a bástyája, a szerelme.

Na, persze Dean is olyan, mint minden pasi...Ha csak egy kicsi sebezhetőséget, vagy gyengeséget mutat, utána jön annak a bebizonyítása, hogy valójában nem is az.
Hanem egy ízig vérig férfi, aki akkor este úgy megdugott, hogy széttörtük az ágyat.
Nem szeretkeztünk, mint előtte oly sok éjszakán át. Ó, nem!
Basztunk. Vadul, keményen, a határainkat feszegetve. Szó szerint az ágyba döngetett.
És nem bántam. Sőt!
Akkor arra volt szüksége... És ki vagyok én, hogy nemet mondjak neki?
Na, ugye...
És mivel Dean eladja a házat, a bútorokkal együtt, nem bajlódott egy új ágy megvásárlásával. A többi nap a matracon aludtunk, vagy a kanapén.

Az első hetem Columbiában egy szempillantás alatt elrepült.
Két naponta hívtam Isabellet, hogy mi újság otthon, hogy van, mi van velük, és kis híján megsüketültem, mert úgy belevisított a telefonba, mikor elmondtam neki, hogy Dean bevallotta, hogy szerelmes belém.
És rém büszke volt magára, hogy részben ez az ő érdeme.

Imádtam Deannel "lakni". Volt, hogy hajnalokig csak beszélgettünk, nevettünk. Együtt intéztük a mosást, aminek rendszeresen az lett a vége, hogy a mosógépre ültetett és eltűnt a lábaim közt.

Elvitt a régi helyekre, ahol suli után bandázott a haverjaival. Vacsorát főzött, amit a hátsó teraszon a lemenő nap vörös fénye alatt ettünk.
Kilátogattunk a temetőbe, a nagymamája sírjához. Dean úgy beszélt hozzá, mintha ő is valóban köztünk lenne. A sírás kerülgetett, mikor elmesélte neki, hogy megszerezte a lányt, akibe beleszeretett.

Szóval úgy tengettük a napjainkat, mint egy romantikus filmben.
Leszámítva a gyertyafényes vacsorákat, és virágokat. De ezektől amúgy is a falra másztam.
Számomra többet ért egy apró gesztus, például, hogy minden reggel a kávémmal várt az ajtóban, míg felébredtem.
Nem vágytam a szőke hercegre, fehér lovon, mint minden lány. Nem...
Nekem pontosan erre a tetovált, kigyúrt, 190 centi magas, morcos, meleg borostyán szemű pasira volt szükségem. Aki nem fehér lovon érkezik, hanem egy királykék, Mustang Gt-n.

Eddig azt hittem, hogy a munka és a barátaim kitudják tölteni a magányom, és egy részét sikerült is. De amikor esténként elmentem futni egy kört, és vissza érve Dean egy pohár borral és szexi, vadító mosolyával fogadott, majd forró csókok között szabadított meg a ruháimtól, és a zuhany alatt eszelőseket szeretkezett velem. Ezek a dolgok voltak, amik teljessé tették az életem. Ő volt a hiányzó láncszem.

A kis buborékunkat Dean ingatlanügynöke pukkasztotta ki, egy csütörtöki napon.
A fogam mostam, mikor hallottam, hogy kopognak. Majd Dean hangját, ahogy kiált az ajtó túl oldalán álló személynek.
Ebben a házban a falak papír vékonyak. Ezt onnan tudom, hogy a múltkor annyira hangosan nyögtem Dean nyelvétől, hogy a szomszéd kutyája ugatni kezdett.
Ajtó csattanás, majd egy kedélyes női hang, Dean mély baritonja, és nevetés.
Megállt a kezemben a fogkefe.
Gyorsan öblítettem, és kócos kontyba fogtam a hajam a fejem tetején. Egy csőtoppot viseltem, az egyik sötétkék jóganadrágommal.
Bakker, ebben azért nem mehetek ki.
A folyosó végéről újabb mormogás, újabb kacagás.