Sweet Games

33.

-   Nem vagyok éhes, anya! - mondom sóhajtva.
Miután kiöntöttem éjszaka a lelkem anyának, egy kicsit jobban éreztem magam. Kicsit.
Anya csendben hallgatott és mikor a végére értem a karjába vont és hagyta, hogy kisírjam magam. Aztán együtt aludtunk el.

Most éppen az asztalnál ülünk és anya próbálja belém erőszakolni a reggelit. De csak a kávé megy le a torkomon.
-   Jessica, enned kell! - feleli gyengéden.
-   Nem tudok... Ha csak kajára gondolok, el fog a hányinger. - fintorgom a tányér palacsintára, ami előttem gőzölög.
-   Oké, szóval akkor mi a terved? - kérdezi és leül mellém. Megtámaszkodik a tenyerén és engem vizslat.
Ránézek az anyámra, és elgondolkodom; hol rontottuk el?
Hol szakadt meg az anya-lánya kapcsolat?
Most minden olyan jó.
Beszélgetünk és ő meghallgat, de úgy igazán. Nem csak úgy tesz, mintha. Tanácsot ad, és mellettem áll.
Olyan mintha egy másik Rosie Henderson ülne mellettem.
-   Mire gondolsz?
-   Hát gondolom vissza akarsz menni Asheville-be. Deanhez...
-   Anya...
Még mindig fáj. Mintha minden alkalommal, mikor kimondja a nevét, egy kést fúrna a mellkasomba.
-   Kislányom, nem hagyhatod, hogy Adrian győzzön!
-   Tudod, hogy nem mehetek vissza! Csak addig vannak biztonságban, míg én itt vagyok!
Anya sóhajtva dől hátra a székben. Ujját az állához emeli, és elgondolkodik.
-   Tudod miért tört be a bárba?
-   Ezzel akart megfélemlíteni engem. Ami sikerült is neki.
Anya hümmög.
-   Telefonálok egyet! - ugrik fel.
Kiviharzik a konyhából, én pedig egyedül maradok.
Hiába van anya mellettem. Egyedül érzem magam.
Elveszve, magányosan, üresen és tompán.

Sokat gondolok rájuk. Rá... Mi lehet vele? Mit csinál? Vajon tovább lépett? Talán már talált egy másik nőt? Annyira meggyűlölt, hogy megdug mindenkit, aki él és mozog?
Ezt a jelenetet nem szívesen képzeltem volna el, de minduntalan visszatért az álmaimba.
Ja, igen. A rémálmok nem tűntek el. Csak most nem lőtt le. Mindig ugyan az, benyitok egy sötét szobába, ahol az ágyon ő és két nő éppen szexel. A nők mindig különbözőek. És egyetlen egyszer láttam őt Amyvel. Az betett...

-   Annyira tudtam! Az a rohadék! Csak kerüljön a kezem közé! - jön vissza anya nagy hanggal.
-   Mi történt?
-   Felhívtam az egyik ismerősömet, aki felhívta Adrian feleségét. Az a mocsok, ott tengeti a napjait a házában! Nem is hagyta el a felesége!
-   Tessék? - kérdezem megkövülten.
-   Semmiféle válásról nem volt szó!
Teljesen lefagytam.
-   Nekem azt mondta...
-   Semmi nem igaz belőle, kislányom! Pakold össze a cuccodat és kiviszlek a repülőtérre. Vissza mész Asheville-be...
-   Anya, nem lehet!
Ha ez igaz, akkor sem mehetek vissza. Adrian óránként küld egy képet a kamera felvételről, ami még mindig Dominic házánál és Dean lakásánál van. Ugyanúgy figyeli őket.
Ahogyan lehallgatja a telefonom is.
-   Szerinted bántaná őket?
-   Fegyvert fogott a hátamhoz, miközben ott álltak előttem pár lépésre... Ha nem teszem, amit mondd, képes lett volna lelőni őket egy szemrebbenés nélkül.
-   Az a fickó nem normális... - mondja anya elborzadva. - Jessica... Annyira sajnálom, hogy nem álltam melletted, mikor elmondtad, hogy mi volt köztetek.
-   Tudom, anya. Már bocsánatot kértél...
-   Százszor megteszem újra, ha azzal elérem, hogy vissza kapjalak. - mondja határozottan.
Nem tudom, hogy meg tudok e bocsátani neki, de most rajta kívül nincs senki, akire számíthatok.
Apámat azóta nem láttam, hogy vissza jöttem. Anya pedig nem beszél róla. Én meg nem kérdezem.
- Nem tudom mit tehetnék...- vallom be halkan.
- Kerestek azóta?
Megrázom a fejem.
- Akkor neked kell felhívnod valakit!
- Anya...
- Kislányom, ne hagyd, hogy félelemben tartson! Ha kell oda küldök egy testőrt, hogy vigyázzon rájuk! Vagy feljelenthetnénk Adriant a rendőrségen!
- Ha megtudja, akkor szól az embereinek! Anya nem engedhetem, hogy miattam essen bajuk! Ők a ...
- Családod. - fejezi be helyettem. Könnyes lesz a szeme, és megfogja a kezem. - Örülök, hogy megtaláltad őket! Hogy nem voltál egyedül!
- Igen, én is!
- Nem adhatod fel, Jessica!
- Most azzal teszem a legtöbbet, hogy távol maradok tőlük! - motyogom.
- Csak nehogy késő legyen! Ha sokáig vársz, már nem tudod helyre hozni a dolgokat.
- Szerintem már most se tudom! - dünnyögöm.
Anya csak egy szomorú pillantással válaszol. Majd fel áll, megsimítja a vállam és magamra hagy.