Sweet Games

30.

A reggel ...khm, szarul kezdődött. Nem elég, hogy szenvedtem a fejfájástól, Dean nem volt mellettem, mikor felébredtem.
Talán haragszik rám?
Bár halványan emlékszem a dolgokra, de nem hiszem, hogy tettem volna valamit, amivel felidegesítettem.

Az ablak résnyire nyitva volt, és lágyan mozgatta a tavaszi szél a függönyt. Kirázott a hideg.
Ekkor vettem észre, hogy csak melltartó és bugyi van rajtam.
Szét néztem a szobájában, és megláttam a táskámat a komód mellett.

Úgy döntöttem, hogy egy gyors zuhany, és fogmosás után merészkedem csak ki a nappaliba. Feltehetőleg ott van.
Legalább is, remélem.

Szóval rekord sebességű zuhany, ezerszeres fogmosás, és miután kikotortam egy törölközőbe csavarva a tiszta fehérneműmet a bőröndömből, megláttam Dean egyik fekete pulcsiját az ágy szélén. Gondolkodás nélkül belebújtam, és a legmegnyerőbb mosolyommal nyitottam ki a szoba ajtaját.

A nappaliból hallatszott a tegnapi sport események eredménye, edénycsörgés, és egy káromkodás.

Befordultam a folyosó végén, és ott volt Ő. Felső nélkül, szürke melegítőben, ami veszélyesen a dereka aljára csúszott, mezítláb, kócos hajjal.
-   Jó reggelt! - köszönök bátortalanul.
Dean a hangomra felém kapja a fejét, de nem mosolyodik el. Kemény, szigorú pillantással méreget.
-   Reggelt? Dél van...
Oké... Az asheville-i telek nem ilyen fagyosak, mint most Dean.
-   Ó, értem. - motyogom az orrom alatt. Oda akarok menni hozzá, de Dean szemmel láthatóan feszült. -   Valami baj van? Történt valami tegnap?
Dean visszafordul a tűzhelyhez és megrántja a vállàt.
-   Nem tudom, mondd meg te! - vágja oda, és a telefonomra bök az ujjával, ami a konyha sziget közepén villog.
-  Dean...- sóhajtok fel. -  Mondtam vagy tettem valamit tegnap, ami végett haragszol rám?
Dean nem válaszol, csak a szigethez sétál és megfogja a telefonom, majd az arcomba nyomja.
-   Mondd meg te! - ismétli közönyösen.
A telefonom képernyője újra felvillant. Egy ismeretlen számról vagy tíz üzenet, és egy csomó nem fogadott hívás.
-   Mi a fene? - morgom az orrom alatt, a telefonért nyúlva.
Megnyitom őket és elfog a hányinger, ahogy végig olvasom.
ISZ:
Emlékszel még rám?

Én mindenre emlékszem... Mindenre!

Várod, hogy újra találkozhassunk?

Beavattad a kis barátodat a titkunkba?

Mindegyik üzenet erről szólt. Folyamatosan küldte ugyan azokat, körbe- körbe. Viszont a legelsőn megakadt a szemem.

ISZ: Hamarosan találkozunk, hercegnő!

Ez hajnali két órakor jött, és az egyetlen, ami olvasottként volt jelölve.
-   Belenéztél a telefonomba?
Nem voltam dühös rá, csak kíváncsi.
-   Nem, nem néztem! Az éjszaka közepén elkezdett csörögni, én ki akartam kapcsolni, hogy tudjak aludni, és akkor jött az sms! - vicsorogja. - Vagy is az első. Azóta óránként érkeznek. Lenne valami  hozzá fűzni valód?
-   Dean...
-   Figyelj, én nem akarok olyan pasi lenni, aki bolhából csinál elefántot, úgy hogy megvárom míg megmagyarázod. De jó lesz, ha sietsz, mert nem sok kell hozzá, hogy felrobbanjak! - mondja az állát megfeszítve.
Oké...
-   Szóval? - vicsorogja tovább.
Értetlenül nézek rá.
-   Dean, elmondod, hogy mire is gondoltál? Mert nekem úgy tűnik arra célozgatsz, hogy a hátad mögött kavarok valakivel. - mondom nyugodtan.
Dean megfeszíti magát, és egyenesen rám néz.
Ekkor jövök rá, hogy bizony pont erre gondol. Pillanatok alatt megy fel bennem a pumpa.
-   Először is: halvány gőzöm nincs, hogy ki ez a valaki! Mint láthatod éppen úgy meglepődtem, ahogy te is! Másodszor: jó tudni, hogy ennyire bízol bennem, Anderson! - vicsorgom felé.
Dean arcán megkönnyebbültség suhan át, majd megjelenik a kétségbeesés. Valószínű, hogy ekkor esett le neki, hogy konkrétan azzal vádolt meg, hogy megcsaltam.
De én ezt már nem vártam meg.