Sweet Games

19.

- Eszedbe ne jusson idejönni, Dominic! - ismétlem el tizedszerre is.
- Dean nem birkózhatsz meg ezzel egyedül! A francba is, mi a fenéért vagy ilyen makacs, haver?- kérdezi, hallom a hangján, hogy sík ideg.
Nem jöhet ide. Ha idejön, akkor meglátja, hogy mennyire nem vagyok jól.
Csak is azért hívtam fel ezt a dinkát, hogy elmondjam hétfőn hajnalban meghalt a nagymamám, és kicsit tovább maradok, mint akartam.
Meg kell hirdetni a házát. El kell rendeznem a temetést, a végrendeletét, stb.
- Kösz, haver. Jó fej vagy. De boldogulok.
- Dean... Aggódom érted...- gondterhelten sóhajt.
- Felesleges.
Szöszmötölés hangja recseg a telefonban, és mintha a háttérben női hangokat hallanék.
Bassza meg... Az ajándék...
Mostanra már biztos megkapta.
- Figyelj, ha tehetek érted bármit...- kezdi.
- Ott van nálatok?
- Öhm, igen. Tegnap szülinapi partit tartottunk neki, és kicsit túl lőtt a célon. - hebegi.
Mi a fasz?
Dominic sosem hebeg.
Mi történt a partin?
- Bocs haver, de mennem kell. Izzy keres!
- Semmi gond. Ne mondd el senkinek se! És az ég szerelmére, Dom. Ne gyere ide!
- Jól van, jól van! - sóhajt. - Részvétem, Dean...
- Kösz.
Letettem.
Résnyire nyitom a nagyi szobája ajtaját, és megállok a küszöbnél.

Vajon tetszett neki az ajándék?
Áá tuti, hogy a kukában végezte.
Már akkor tudtam, hogy hülyeséget csinálok, mikor feladtam a csomagot. Nem tehettem róla. Elsétáltam egy ékszer bolt előtt a plázában, mert vennem kellett egy kibaszott fekete öltönyt. Akkor a kirakatban láttam meg a nyakláncot. Azonnal ő jutott róla eszembe.
Főnix madár.
Még soha nem vettem neki ajándékot. És ez a nyaklánc pontosan olyan volt, mint ő. Nem is a nyaklánc, hanem a hozzá tartozó medál. Gyönyörű, tüzes, ragyogó, titokzatos.
Szóóóval megvettem. És amilyen gyáva kukac vagyok, csak egy cetlit biggyesztettem mellé. Nem volt merszem felhívni.
Tudtam, hogy amint meghallom a hangját, összeroppanok, mint egy száraz faág.
Úgy, hogy nem hívtam. Még egy kurva sms-t sem írtam neki a születésnapján.
Azt hiszem ezek után nem kell félnem attól, hogy Jessica esetleg Columbiába jönne. Soha az életben nem fog többé szóba állni velem.

De így a legjobb.
Talán.
Bár annyira hiányzik, hogy majd bele pusztulok.
A nagyi szobája teljesen üres. Meredten bámulom az ágyát. Még sosem ereztem magam ennyire egyedül.

*****

Szerencsére a temetés szervezése minden szabad percemet lefoglalta. Nem volt időm a gyászra, az önsajnálatra, a dühre. Ez mentett meg attól, hogy megigyak minden piát, amit a konyhában találok.
Utáltam, hogy abban a házban kell maradnom még napokig. Egyszerűen nyomasztó volt az egész. Mintha az összes fény, és melegség eltűnt volna a házból, abban a pillanatban, hogy a nagyi elment.
Mostanra már nyirkosnak, dohosnak, és hidegnek látom.
Pontosan olyannak, mint amilyen én vagyok.
A szomszédság naponta jelenik meg egy újabb házi készítésű finomsággal. Próbálom őket kedvesen elküldeni a francba, de nem mindig sikerül.
Mint a minap Mrs. Jacobsont... Szegény pára nem jó pillanatot választott a látogatásra.
Kurvára hiányzott Jessica, rohadt dühös voltam az életre, és nem voltam épp a legjobb kapcsolatban az égiekkel. Elvették tőlem a két számomra legfontosabb nőt az életemben, a harmadik, és egyben az utolsó pedig mérföldekre van tőlem.
Szóval ő kopogtatott, mosolyogva és együttérző hanggal köszönt, én meg jól leordítottam és a képébe vágtam az ajtót.

Olyan érdekes.
Nem sírtam.
Mióta a nagyi lehunyta a szemét, egyetlen könnycseppet sem ejtettem.
Lehet, hogy nincs szívem?
Bádogember
Ez volt a becenevem amíg a csapatban játszottam. Hátvéd voltam, Jenkinssel és Parkerrel olyan védősort alakítottunk, hogy nem volt ember, aki áthatoljon rajta. Olyan közel volt a profi liga, hogy szinte éreztem a szagát.
Aztán jött a sérülés, és az egésznek lőttek.
Talán utoljára akkor éreztem magam ennyire tehetetlennek.
És fáradtnak.
Nem alszom.
Nem tudok.
Folyton Jessicával álmodom.
Minden együtt töltött percet újra élek bennük.
Amikor reggelente felébredek szinte még érzem haja virágos illatát, szájának édes ízét, bőrének selymességét.
Üres vagyok.
Ha megkopogtatnám a mellkasom, tuti kongana...