Sweet Games

31.

-   Mit keresünk itt? Miért jöttünk ide?- kérdezem ijedten, mikor Adrian leparkolja a kocsit Dominic háza előtt.

Míg vissza vitt a lakásomra és össze szedette velem a holmijaimat, végig pisztolyt fogott rám. Annyira remegtem, hogy nem voltam képes biztos lábakon állni. Megcsuklott a térdem, a könnyek patakokban folytak az arcomon, és teljesen elveszve éreztem magam.
Eddig bàtornak és erősnek mondtam volna a személyiségem. De most...
Gyenge és tehetetlen voltam.
De ha csak ennyi kell ahhoz, hogy a családom biztonságban legyen...

A kocsit a járda mentén állította le. A felhajtón ott állt Dominic fekete Jeep-je, és amin meglepődtem, Dean sötétkék Mustangja is.
-   Adrian...
-   Nyugalom, hercegnő!- mormogja, és a kezem után nyúl. Elhúzódom, hogy ne tudjon hozzám érni,  de a ház felé pillantok, és végül hagyom.
-   Menjünk innen! Azt mondtad, ha megteszem amit mondasz, akkor nem bántod őket! - mondom reszketve.
-   Itt a búcsú ideje! - mondja és megpuszilja a kézfejem, amitől elfog a hányinger. - Gyere, menjünk!

Adrian kiszáll az autóból, majd engem is kirángat. A bejárat felé húz, szorosan tartja a karom, közben a pisztolyt a hátamhoz nyomja.
Az ajtóhoz érve bekopog, és a fal mellé húzódik, ott hagyva engem egyedül a küszöbön.
Szürreális az egész.
Itt állok remegve a bejárat előtt, ő takarásban áll egy méterre tőlem és fegyvert fog rám.
Még csak jelezni sem tudok senkinek sem, hogy mi a helyzet. Azonnal észrevenné és csak az lenne a vége, hogy valakit megöl.

Már ismertette velem a terve részleteit. Míg én zokogva csomagoltam.
-   Kopogj megint! - mordul rám a bokor mögül.
Nem is éreztem semmit. Tompa voltam. Tudtam, hogy máskülönben nem bírtam volna megtenni azt, amire készülök.
Gyűlölni fognak...
Dean pedig... Össze fogom törni a szívét. Ebben biztos voltam. És ez összetört engem is.

Lépteket hallottam ezért gyorsan a pulcsim ujjával letöröltem az arcom, és vettem egy mély levegőt.
-   Jövök! - hallom meg Dominic hangját. - Jessica? Jesús, mi történt?
-   Szia... Én csak...- kezdem hebegve. Nem tudom folytatni, mert a nevem hallatára Izzy és Dean is megjelennek az ajtóban.
Dean azonnal utat tör és felém indul.
-   Héj, jól vagy? Hívtalak, de nem vetted fel! - a hangja annyira gyengéd, hogy a szívem csak még jobban össze facsarodik.
Az arcomhoz akar nyúlni, de én elhátrálok.

Dean zavarodottan néz rám.
Muszály vennem egy mély levegőt, és meg kell acéloznom magam, hogy képes legyek megtenni, amit kell.
Fel kell vennem azt az álarcot, amit azelőtt mindig is viseltem. Egy kősziklának kell most lennem, hidegnek és kegyetlennek.
De belül...
Csak abban reménykedem, hogy sírás nélkül sikerül.
-   Szöszi, minden rendben? - kérdezi halkan.
Felemelem az arcom és a szemébe nézek. Most utoljára néz rám ennyire gyengéden.
-   Elmegyek! - mondom határozottan.
-   Mi? Hogy érted azt, hogy elmész? - kérdezi hangosan Izzy.
Dean megkövülten néz rám. Karját össze vonja a mellkasán.
-   Én...
-   Szép napot, mindenkinek! - mondja Adrian hangosan, és komótosan mellém sétál.
-   Mi a faszt keres ez itt? - sziszegi Dean.
-   Ki maga? - kérdezi Izzy.
-   Adrian Walker, örvendek Isabelle! - válaszol, majd kezet nyújt.
-   Felejtse el, hogy egy újjal is hozzá ér! - vicsorog Dominic, és Izzy elé áll.
Adrian átkarolja a vállam, és magához húz. Érzem, hogy valami a hátamhoz nyomódik. Megint pisztolyt fog rám. Úgy, hogy közben egy lépésre állnak a barátaim, és a szerelmem. És én nem tudok tenni semmit sem. Soha nem éreztem ennyire tehetetlennek magam...

És képtelen vagyok levenni Deanről a szemem.
-   Adrian? Te vagy az, aki...- kezdi Izzy, hamuszürke arccal.
-   Igen. - válaszol helyettem Adrian.
-   Jessica, nem értem...
Izzy teljesen értetlenül néz rám, ahogy Dominic is, de Dean...
Kifejezéstelen.
-   Elmondod nekik te, hercegnő? - néz le rám Adrian.
A sírás fojtogatja a torkom.
-   Adrian és én elmegyünk a városból.
-   Mi? Jessica nem mehetsz el! - kiált fel Izzy.
-   Csak elbúcsúzni jöttem. - mondom halkan.
Izzy a szája elé kapja a kezét, és azonnal Deanre néz.
-   Jessica, mi a fene ez az egész? - kérdezi végül komolyan.
Veszek egy mély levegőt, és bele kezdek a hazugságba.
-   Vissza akarok menni Montpelierbe! Rendbe hozom a dolgokat a szüleimmel...- magabiztosan kezdtem, de a hangom elgyengült a végére. -  Vissza akarom kapni a régi életem.
-   Vele? - kérdezi Dean.
Bólintok.
-   Nem! - csattan fel. - Látom, hogy hazudsz! Miért mennél vissza? Utáltad a régi életed!
Megrémülök. Adrian fegyvere a hátamhoz szegezve, és csak egy mozdulat kellene, hogy letudja lőni Deant.
-   Dean... Ezt akarom! És nem akadályozhatod meg!
-   De Jessica... Ez a férfi tört be a bárba! - ordítja.
-   Nem ő tette! - kiabálom.
Dean megtorpan.
-   Te őt véded? - kérdezi hitetlenül. - Mi az Istent csináltál vele? - ordít fel és az öklét lendítve indul el Adrian felé.
-   Ne, Dean! - ordítom rettegve.
Ha rátámad, akkor Adrian lelövi. Persze ezt Dean nem tudja.
A mellkasánál állítom meg, és Dean zihálva néz le rám. Szemei sötétek, és szinte villámokat szórnak.
-   Kérlek, Dean... Ne bántsd őt! - suttogom sírva. Mert ha rátámad, akkor Adrian meghúzza a ravaszt.
Nem bírom. Ha baja esik Deannek... Azt nem élem túl.
Muszály ellöknöm őt magamtól. Olyan messzire, amennyire csak kell, hogy biztonságban legyen.