Sweet Games

18.

****Napjainkban****

Sok szempontból mondhatom szerencsésnek magam. Például csodálatos barátaim vannak, akiket ma már simán mondhatok a családomnak.
Izzy és Dominic fergeteges partit rendeztek nekem. A házuk fel díszítve, temérdek kajával és nasival megpakolva a konyha pult. És még azt is megengedték, hogy ha lerészegedek, az egyik vendégszobában tölthessem az estét.
Logan felelős a zenéért, és szuper munkát végez. José gondoskodik az italokról, María segít neki. De egyébként mindneki táncol és jól érzi magát.
Kivéve én...
De próbálom leplezni, mert Izzy rengeteg fáradt ezzel a bulival, és én mérhetetlenül hálás vagyok érte.
Mosolygok, táncolok, beszélgetek, de a fejem az kész káosz.
És nem tudom kikapcsolni az agyam. Egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből, hogy Dean merre lehet. Mit csinál, gondol-e rám, hiányzom-e neki.
Mert nekem kibaszottul... Ahogy végig nézek a barátaimon, csak ő hiányzik innen. Fel sem fogom, hogy tudott ilyet tenni. Nem hogy engem hátra hagyott, de a vállalkozását is. Ami valljuk be, akár a gyereke is lehetne.
Nem törődve semmivel eltűnt.
Nekem meg küldd egy nyakláncot. Mintha én ilyen sekélyes lennék. Ilyen embernek ismer? Hogy a szép dolgok elfeledtetik velem a sok rosszat?
- Ki bőszített fel ennyire? - kérdezi Liam, mikor a bárpult felé veszem az irányt.
- Senki, miért?
- Jessica, olyan csúnyán nézel, hogy még én is félni kezdek tőled. Pedig az nagy szó! - nevet.
Liam menő ügyvéd képében csatlakozott a kis "bandánkhoz". Ő segített lerendezni az egész Hunter mizériát a Sanchez fivéreknek.
Magas, jó képű, szőke haj, vakító kék szempár. Egy két lábon járó Ken baba.
- Igazán semmi... Jó a buli, nem? - próbálom terelni a témát.
- Igen. Jó a DJ! - odakiált Logannek, aki egy laptop mögött áll, és a lejátszási listát frissíti.
Halálra nevettem magam, mikor felkapta a fülest, es úgy csinált, mint egy igazi DJ.
- Anderson az oka, ugye? - szegezi nekem a kérdést.
Azt hiszem még levegőt is elfelejtettem venni.
- Nem, miből gondolod, hogy ő lenne? - a hangom elvékonyodott. Tuti lebuktam...
- Jessica, ügyvéd vagyok. Kiszúrom, ha valaki nem mondd igazat. - játszadozik a pohárral, közben nagyot sejtetően engem vizslat.
Sóhajtok. De nem hagyom, hogy kiszedjen belőlem bármit is.
- Nem akarok erről beszélni! És most ha megbocsátasz, megkeresem a barátnőmet.
Ott hagytam, és Izzy keresésére indultam.
Meg is találtam a kanapén üldögélt, épp egy hatalmas pizza szeletet nyámmogott.
- Szia! - huppanok mellé.
- Mhellom!
Ez a Hello akar lenni, azt hiszem...
- Ugye megengeded, hogy lerészegedjek? - szegezem neki a kérdést.
Piára van szükségem.
- Most komolyan az engedélyem kéred? - nyeli le a falatot. - Mi van veled?
- Muszály, mert valakinek vigyáznia kell közben rám. És senki másban nem bízok, csak benned. - magyarázom neki.
- Miért kellene vigyázni? Szülinapod van, rúgj be, smárolj le valakit, dugj egyet, az egyik L betűssel! - kacsint. - Áldásom rátok!
- Jesszus, Izzy! - nevetek.
- Na de most komolyan, mi van?
- Úgy terveztem, hogy fél óra múlva seggrészeg leszek. És nem fogok tudni uralkodni magamon. El kell venned tőlem a telefonom. Izzy, ígérd meg, hogy nem hagyod, hogy a kezembe vegyem!
- Miért akarnál telef...? Ó, basszus!
Izzy úgy néz rám, mint szarvas a reflektorfénybe. Szinte látom, hogy mikor húzzák fel nála a függönyt, és rakja össze a történet darabkáit.
- Nem csak egy éjszaka volt...- sipítozik.
Még az a szerencse, hogy a zene elnyomja a hangját.
- Most képtelen lennék elmesélni az egészet, de holnap ígérem, hogy annyit nyüstölhetsz amennyit akarsz. - emelem fel a kezem, mikor látom, hogy indulna a kérdés cunami.
- Arra mérget vehetsz! És az sem fog érdekelni, hogy mennyire másnapos leszel, kisasszony! - mutogat az ujjával.
- Itt a telefonom. - nyújtom felé.
Izzy csúnya nézéssel kapja ki a kezemből, majd eltűnik a házban. Gondolom elszúrja,hogy ne találjam meg.
Na, akkor irány a vodkás üveg.