Bízz bennem/ Bakugo x oc

23.Fejezet_Remény

   A hang hallatán megtorpantam. Rosszul hallottam? Vagy valaki tényleg sikított? Pár másodpercig úgy álltam az út szélén, mint egy szobor. A szemeim a sikátor bejáratára ragadtak, és próbáltam kizárni minden zavaró tényezőt, ami körülöttem volt. Csend lett.

   Mindenre számítottam, hogy majd valaki megállás nélkül kiabálni fog, segítségért könyörögve, netán egy gonosztevő fut ki a sikátorból, keresve egy következő áldozatot, de nem ez történt. A szél fuvallata meg az autók motora (amik jó ritkán jártak) kívül csend volt. Megkönnyelbűlten tettem még néhány lépést, de megint valami fura zajok ütötték meg a fülem.

-Okés, Kira, tudom, hogy ez olyan, mint egy horror film, amiket utálsz, de nincs semmi gond.. Nincs.. Semmi..Gond.. - mondogattam magamnak, amint a sikátorhoz sétáltam, hogy diszkréten tegyek egy kukucskálást. A remegő ujjaimat az egyik épület lekopó vakolatára helyeztem, majd, miután egy mély levegőt vettem és összeszedtem a bátorságom, benéztem a két épület közti majdnem korom sötétségbe.

   Először nem tudtam kivenni semmit a sötétségből, így meresztettem a szemem, de lassacskán ki tudtam venni mozdulatokat. Láttam, ahogy a sikátor mélyén állt két magas alak, az egyik pedig szorosan tartott valakit, aki folyton mozgott, próbálva kiszabadulni a szorításból. A gondolat, hogy a szemem láttára próbálnak valakit bántani, lesokkolt, és nem tudtam, hogy mit tegyek. A kondi 10 percnyire van. Vagy.. ha keresek valakit itt, az utcán?

   Rémülten haraptam be az alsó ajkam, próbálva gondolkodni. Ne legyél hülye, Kira, nem tudod még most se hasznáni az erőd, ők meg ketten vannak, és biztosan valamilyen képesség hatalmában állnak. Keress csak szépen valakit, aki segít, valahol lennie kell egy rendőrnek vagy hősnek... De az percekig tarthat..

-A francba... - szisszentem fel, és azonnal a sötétségbe rohantam. Ennyit arról, hogy gondoljam át, és keressek segítséget.

-Nem lenne könnyebb, ha csak simán.. Tudod.. Elintéznénk? - hangzott fel egy halk kacaj, amit rögtön felismertem. Egy egyenletes mozdulattal meghúztam magam a sötétség egyik sarkában.

-A főnök kinyírna! - csattant rá a másik, mire egy kuncogást kapott ajándékul.

-Ugyan, csak bajt hoz. Délkor megint megszökött, és még el is vitte a telefonom. El tudod hinni, hogy milyen szar helyzetben voltam?? Egy plázában valahol megbújt, és két UA-s libától kellett kérjek egy telefont, hogy felhívjam Kurót.

-Valljátok be, hogy egy kislány kifogott rajtatok.. - hangzott fel egy lágy hang.

   Vettem egy mély levegőt, próbálva lenyugtatni a hevesen dobogó szívem sikertelenül. Oké, Kira, akkor háromra... Egy.. Kettő..

-Ha nem akartok bajt, akkor most elengeditek! - mondtam kimérten, amint közeledtem feléjük. Látva, hogy akadt egy hívatlan vendégük, azonnal megtorpantak, és sokkoltan néztek rám. A lány tátott szájjal bámult a heterokrómiás szemeivel, le lehetett olvasni a sápadt arcáról, hogy a félelem árnyékjában kuporog.

-Ez az az egyik UA-s liba! - mutatott rám a srác idegesen, mire a másik arca is elkomorodott és a kabátja alatti ővhöz nyúlt.

-Vigyed a lányt, őt pedig hagyd csak rám, majd én befogom a száját! - ragadta meg a túszát, és a másiknak passzolta. A francba. Megint mibe keverted magad, Kira??

   Két út állt előttem, visszaút nélkül. Vagy megvédem magam az idősebb sráctól, akinek feltehetőleg valami veszélyes volt elrejtve az öltözetébe, vagy a lány kiszabadítására koncentrálok. Egyik se volt könnyű, főleg úgy, hogy tudtam, hogy egy rossz lépés, és megjelenit a harmadik út, ami egyenesen a halálhoz vezetett.