Bízz bennem/ Bakugo x oc

13.Fejezet_Vihar

A kórházi életem után még szombat este a saját szobámban tudhattam magam. Bármennyire is kötelessége egy kórháznak tájékoztatni a hozzátartozókat, Hawks kérésemre megbeszélte, hogy csak azt mondják meg, hogy a küldetésben megsérültem. A megnyomorított képességemről pedig még senkinek sem beszéltem. Ez csak egy hős-nyomorult diák titok volt.

-Hogy van a kis hősünk? - hallottam a bátyámat, ahogy bejött a szobámba egy kis tányérban meg tálban sushit meg szójaszószt cipelve.

-Melyik részét nem lehet megérteni azon, hogy a bordámat meggyógyították? - meredtem rá talán a kelleténél dühösebben - És amúgy nem vagyok éhes!

-Lehet, hogy a bordád jól van, de nem is ez érdekelt! - fonta össze karjait, miután indulatosan letette a tálcát az éjjeli szekrényemre - Azt hiszed hogy nem unom?

-Mit?

-Mi a baj??

-Semmi! - ültem fel belenéztem a dühös íriszeibe.

-Erről beszéltem! Nem unod ezt a "mi a baj? - semmi" játékot?! Valami nyomaszt, ne tagadd! Ahányszor bejöttem, te csak bámultad a falat, vagy bambultál, vagy akármit is csináltál, de láttam rajtad a világ nyomoruságát!

-Mert fáradt vagyok!

Félix megállt egy pillanatra, mintha hezitált volna, átgondolva a szavait, majd hosszú sóhajjal leült az ágyamra.

-Megint bedrogoztál akk' , mi? Mondd el mit szívtál, hogy szívjam én is. - hülyült s egy óvatos mosoly kíséretében próbálta oldani a feszültséget, ami sikerült.

-Idióta... - motyogtam és gyengéden meglöktem a vállát.

-He?!

Csak lassan, mosolyogva megráztam a fejem, mire Félix vette a célzást. Nem akartam titkolózni a saját bátyám előtt, de még nem jött el az ideje.
Tőle szokatlan módon nyomott egy lágy puszit a homlokomra, s ignorálva a fura, "te beverted a fejed, vagy komolyan puszit adtál?!" tekintetemet, felállt, s az ajtóhoz ment, majd azt szintén szokatlanul, halkan becsukta. Most hova lett a gúnyolodó, ingerült énje?! Talán személyiségzavarja lett?

A hosszas ajtó bámulásból a telefonom pingelése keltett fel. Megragadtam a mellettem fekvő szerkezetet, majd bekapcsoltam, hogy lépjek kapcsolatba a külvilággal.
Mina profilja jelent meg, üzenve, hogy küldött nekem 3 üzenetet:

Mina: Szia!
Mina: Hogy vagy?
Mina: Ugye nem zavarlak?

Egy halvány mosoly villant meg az arcomon, s miközben nekiláttam a sushinak, válaszoltam.

Kira: Szia!
Kira: Megvagyok :D
Mina: Van fülesed?
Kira: ?

Mielőtt bármit csinálhattam volna a telefonom rezegni kezdett, s ügyelve, hogy senkit se költsek fel az este tíz órájában, a fiókomból kihalásztam a keresett fülhallgatót.

-Úristen, Mina, nem tudtad volna leírni? - raktam be a készüléket a fülembe, hogy szembesüljek a legjobb barátnőm fontos közölni valójával.

-Holnap elmegyünk a lányokkal egyet mulatni. Mit szólsz?

-Ezt elmondhattad volna a holnap reggel is..

-A vidámparkba megyünk. - folytatta, nem ügyelve a fáradt hangomra. Nem is értettem, mit nem lehetett azon megérteni, hogy 6 éves koromig itt éltem, ergo jártam az itteni vidámparkban.

-És ez annyira fontos volt, hogy a haldokló beteget eltántorítottuk a pihenéstől. - dramatizáltam.

-A haldokló betegnek el kell mennie valahova szórakozni, mielőtt megmurdál a nem normális tini élettől.