Bízz bennem/ Bakugo x oc

14.Fejezet_Mély érzések

-MOST SZÓRAKOZOL VELEM?! - pattant fel Bakugo.

   Meghökkenve bámultam a sűrű esőt, a szívem hevesen vert, mintha csak veszély lenne körülöttem.

-A fenébe..- motyogtam, miközben Bakugo egy átkozódás kíséretében a fülke ajtajához lépett. - Hé! Elmentek otthonról?! - ragadtam meg a karját, mire felvont szemöldökkel meredt rám a szúrós vörös szemeivel.

-Mi az? Talán félsz?

   A nem várt reakciótól kissé meghökkentem, majd elengedtem.

-Nem.. Csak.. Izé..

-Oh! Leesett. Szóval nincs annyi bátorságod, hogy megmentsd a civileket. De kár. - tónusa csöpögött a cinizmussal, ami megint feszülté és vibrálóva tette a köztünk lévő teret.

-És hogy a fenébe akarod megmenteni őket?

   Bakugo csak lehunyta a szemét és lesajnálóan kuncogott, majd egy kis robbanással kinyitotta az ajtót. A szemeim elkerekedtek és a testem lefagyott.

-Tudod.. Ha ilyen kérdéseid meg kételyeid vannak civileket veszélyeztető helyzetekben, akkor talán át kéne gondolnod a hőssé válást, Shikatsu! Addig is jobb lenne, ha segítenél! - dünnyögte és megfogta a fülke szélét.

-Várj! Baku- mielőtt léphettem volna, a szőkeség már kiugrott, és robbanásaival haladt a levegőben, hogy szedje ki a megállított óriás kerékből az embereket.

   Közel álltam a kirobbantott ajtó helyéhez, így tökéletes belátásom volt a szerkezet alatt elterülő mélységre. A hideg végigment a gerincemen, és ösztönösen hátráltam, megrémültem. Nem tudtam, hogy amiatt, hogy ha leesek, az erőmre nem hagyatkozhatok, vagy csak azért, mert csapnivaló leendő hősnek éreztem magam; vagy talán mindkettő.

   Tisztes távolságból voltam szemtanúja, miként mentik ki osztálytársaim a civileket. Keserű grimasszal néztem, ahogy Bakugo oda kiabál Urarakának, hogy érintse meg, majd lebegtesse fel őket, amíg a többiek segítségével biztonságosan lejuttattja.
   Kényelmesen elhelyezkedtem a hideg anyagon, és kiélveztem az érzést, mikor a szél nagyobb lökéshulláma jobbra-balra rántotta a kabint.

   Yaoyorozo Iidával együtt ellenőrizte az emberek jólétét, addig Bakugo fel-le járkált és üvöltözött Kaminarival meg Dekuval. Ilyen frusztráltnak még sose láttam. A tombolás után visszanézett a kabinra, majd, mintha csak rakétából lötték volna ki, egy robbanással az ajtó helyén termett. Mikor megpillantott, egyszerre bosszúság meg megkönnyebbülés ült ki arcára.

-Viccesnek találod ezt?! Azonnal gyere le, mielőtt a szél lefújja a seggedet a mélybe! - mondta felemelt hangon, miközben vizes haját a homlokából egy sima mozdulatta hátra simította, és megfordult, hogy még egyszer, és reményei szerint utoljára elhagyja a szerkezetet.

   Lassan felálltam, majd a cipőm orra tanulmányozásával, mielőtt (megint) otthagyott volna, halkan megszólaltam.

-Nem megy..- akadtam meg. Jó döntés lenne beavatni az igazságba vagy nem?

-Tényleg szórakozol velem.. - motyogta - MI NEM MEGY ÉS MÉR'?

-Nem tudok lemenni..Félek a magasságtól..!

-Nem. Próbáld meg újra, hátha második próbálkozásra sikerül összehozni egy hihetőbb hazugságot! - mondta és összefonta karjait. - Szerinted beveszem, hogy tornán tudsz azzal a kibaszott pengével repkedni a magasban, most pedig nem tudod ezt megcsinálni?

-De nem, nem! Ez túl magas! És a szél is erős! - mentegetőztem.

   Hosszasan elgondolkozott, majd hirtelen a derekamnál fogva megragadott. Minden túl gyorsan történt, mégis lassított felvételben emlékszem vissza. Ahogy a hűs esőcseppek elérik a hajam, amint Bakugo velem együtt kiugrik, majd a robbanásaival próbálja csökkenteni a zuhanás sebességét. A bal keze erőssen fogta az oldalam, a karjammal reflexből a nyakába kapaszkogtam. Mikor közelebb voltunk a talajhoz, a jobb karja a térdeim alá nyúlt, a bal keze a derekamról a felső karomra vándorolt, hogy szabad karjával a hátamnál fogva tartson. A karjaiban egy apró, megriadt állatként éreztem magam. Így, hogy közelebb voltam, azonnal megcsapott az édes karamell illata.

   Egy nagy dobbantással értünk földet, viszont Bakugo még nem engedett el. És egy hirtelen, mélyről feltörő érzés azt sugallta, hogy én sem akartam, hogy ez véget érjen. Az első néhány pillanatban az egyetlen melegség tőle jött, viszont a mellkasának dőlve, az arcom égni kezdett és az én mellkasom is átvette a hőt. Ilyen érzés már másodszorra járta át a testem. Szerelmes lettem?

Helló skacok, amint látjátok, újra itt vagyok egy újabb (rövidke; ájm szorri :') ) fejezettel. Nos, szerintem ez lesz az utolsó nyárig, mert most a vizsgák miatt annyi időm se lesz, hogy kigondoljak egy újabb részt. 6 hét még :'). Ujjak legyenek csuriban és kérlek szurkoljatok<3
Csók&puszi