Bízz bennem/ Bakugo x oc

26.Fejezet*_A lány

-Sok vért vesztett! Mennyi ideje is volt megkéselve?

-Nem tudom. Talán 5 perc. Vagy 10.

   A hangok még mindig kissé tompán ütötték meg a fülemet, de tisztán ki tudtam venni őket. Erőt vettem magamon és lassan kinyitottam a szemem, hogy szembesüljek a történésekkel.

   Bakugo észre se vette, hogy magamhoz tértem, ő a felénk siető nővérrel ismertette a sebesülésem részleteit, aki mindenre bólintott, majd intett a távolban levő orvosoknak, meg további egy nővérnek, hogy siessen el egy hordágyért. Addig pedig a szőkeség karjaiban maradtam.

-Mennyi esélye van? Ajánlom, hogy azt mondja, hogy túl fogja élni! - csattant fel ismét, mire a lány egyet sóhajtott.

-Sok vért vesztett, még meg kell operálni, és nincs kizárva a belsővérzés gyanúja. Nem kecsegtető a helyzete, de jó kezekben van. - mondta lágyan, majd a lehajolva megnézett. - Magához tért - közölte, mire Bakugo keze kissé erősebben megszorította a felső karomat.

-Hallasz? - kérdezte (vagy inkább ordította) lenézve, én meg egy aprót biccentettem. - Na jó, most vésd be szépen a lökött kis fejedbe: Ha meghalsz, kinyírlak, majd élve eláslak a föld alá! - mondta fenyegetően, én meg már készen álltam, hogy közöljem ennek értelmetlenségét, de már nem volt erőm hozzá.

   Egy aprót bólintottam, mire Bakugo hosszasan kifújta a levegőt. A következő pillanatban megjelent három doktor egy hordággyal, azzal a szándékkal, hogy elvigyenek.
Bakugo óvatosan lefektetett, majd a csuklómat fogva követett, amint eltoltak a hosszú folyosón. A szemei felváltva pihentek rajtam meg a közeledő dupla szárnyú ajtón.

-Bakugo.. - suttogtam halkan, mire közelebb hajolt. Még elakartam ezt mondani, mielőtt akármi történhetett volna velem a műtőben. - Én ettem meg a ráment.. - mondtam, mire felszaladt mindkét szemöldöke, majd egy egyben morcos és szórakozott pillantással nézett rám, kissé elmosolyogva. Kissé.

-Idióta..Sejtettem.. - mondta halkan, a kezét a csuklómról a kézfejemre csúsztatva, amint megszorította, majd, amint észrevette magát, elengedett. Nem arról volt szó, hogy nem engedsz el?

   A kezem autómatikusan az övéért akart nyúlni, de nem volt elég erőm, hogy kinyújtsam. És nem is lett volna értelme, mert abban a pillanatban elértük a dupla ajtóval ellátott helyiséget, így el kellett egymást engednünk.

-Mi a tipusod? - kérdezte az egyik nővér sürgősen, amint beléptünk a műtőbe.

-Szőke haj...vörös szemek.. - kezdtem el kicsit kábán, majd meglátva a nővér reakcióját megköszörültem a torkom.

-Előkészítettük már a 0-t - mondta a doktor, amint odajött hozzánk, egy lélegeztető maszkkal a kezében, majd hozzám fordult. - Most szépen elaltatunk, oké? Nem fogsz érezni semmit! - nyugtatott meg, majd, meg sem várva a válaszomat, a maszkot az arcomra helyezte.

   Még láttam, ahogy mindent előkészítenek, sietősen, mert élet meg halál között lógtam, majd minden elhomályosodott és elsötétült.

-Helloooooo - köszöntött egy hang, mire akaratlanul kinyitottam a szemem. Korom feketeség vett körül, és az a lány hajolt az arcomba, akit a lázas álmomban láttam. Éljen.

-Szia..Újra? - ültem fel. A lány is ülő pozíciót vett fel, majd átkarolta a felhúzott térdeit. - Most.. Meghalok? Vagy mi lesz? - kérdeztem, reménykedve, hogy tud választ adni.

   Hosszasan bámult maga elé, majd egy mély sóhajtással felém fordult.

-Nem mondom meg. Legalábbis nem hosszú távra, mert akkor kiakadsz, és csak a jövő miatt fogsz aggódni. - vont vállat, mire felvontam a szemöldökeim.