Bízz bennem/ Bakugo x oc

38.Fejezet_Haladás

Ahogy eltelt november utolsó meg december első hete, szomorúan vettem tudomásul, hogy Bakugo 100%-osan nem engem húzott. Persze, hogy nem téged, te lüke! Kaminari volt a cetlijén! Nem tett semmilyen lépést, vagy kérdezett olyan dolgokról, amiket szeretek, ellenben a vörös hajú haverjával, aki az utóbbi egy hétben levakarhatatlan volt. De komolyan. Kirishima kikérdezett mindenről, a kedvenc hobbimról, színeimről, és részletes válaszokat kért arról, hogy van-e olyan dolog, amit hiányolok az életemből. És ezek alapján túl könnyen rájöttem, hogy engem húzott.

Ez a két hét kikészítően fárasztó volt, doga doga hátán, jegyek, gyakorlatok, és még a fárasztó meló java hátra volt, mivel 9-én veszi kezdetét a vakáció, ahol kötelező módon valamiféle megbízatást kellett csinálnunk. Járőrözés, segítés a hősöknek, stb. Az volt az egyetlen gond, hogy az holnap lesz. És Hawks a mai nap folyamán gondtalanul közölte velem, hogy egy küldetésen lesz, ezért sem ő nem tud Musutafuba jönni, sem én Fukuokába, így kénytelen volt az egyik hősre bízni. Azt mondjuk nem részletezte, hogy melyikkel fogom tölteni a következő öt napot, de a legjobbakban reménykedtem.

Bakugoval némán beszéltük meg a dolgokat, tulajdonképpen nem részleteztük a felelsz vagy mersz utáni eseményeket, csak érezni lehetett, hogy a 14 nap folyamán lassan helyreálltak a dolgok. Legalábbis, amiket helyre lehet hozni.

Csendben üldögéltem Bakugo ágyán, és nézegettem a neten ajándék ötletek után (gitárhoz tartozó dolgok, poszterek, esetleg koncert jegyek) Jironak. Miért a szőkeség ágyán ültem? Egyszerű, mert a sajátomat egy pók szeretettel elfoglalta.

-Oké, mars le az ágyamról! - köszöntött Bakugo, amint visszatért a vacsora utáni "fiús programról".

Válaszul simán megráztam a fejem, majd visszatértem a korábbi elfoglaltságomhoz, teljesen figyelmen kívül hagyva őt, ami jobban felbosszantotta.

-Addig ülj át a sajátodra, amíg szépen mondom! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon, amit ugyancsak ignoráltam. - Miért nem ülsz a sajátodon??

-Pók - vontam vállat, mire ingerülten az ágyamhoz ment, hogy jobban szemügyre vegye.

-Ez a szaros még két centis se - mondta, majd előszedett egy hosszú pácikát, és... felvette a kis élőlényt...

-Mit akarsz azzal? - vontam fel a szemöldököm kíváncsain, mire egy gonosz vigyorral fordult felém. Ójaj.. - TEDD AZT LE! - visítottam, amint felpattantam az ágyáról.

A könyörgő nézésemet ignorálva, egy kegyetlen mosollyal az arcán közeledett felém, a pálcikát egyenesen maga elé tartva, amin a pók nem zavartatva magát pihent. Ingerülten kaptam fel a legközelebbi tárgyat, ami a kezem útjába kerülhetett, így egy kb 2 kilós kézi súlyzóval próbáltam hadonászva távol tartani tőlem.

-Dobd ki, mielőtt megcsapom ezzel a fejed! - fenyegettem, mire felkacagott. Oh, hogy nyomorodnál meg, Katsuki..

A hely hiánya miatt egyre közelebb és közelebb került, én meg nem tudtam, hogy mi tévő legyek. Lerakva a súlyzót felkaptam a párnáját, és arcon dobtam, próbálva előnyt nyerni. Az enyhe kísérletem aligha segített, a pálca még mindig a kezében volt, a pókkal, és a képén még mindig az a könyörtelen vigyor díszelgett, amit annyiszor le akartam volna törölni. Így is eléggé önelégült, nem?

A teraszra vezető ajtót kinyitva latolgattam az esélyeimet, és igyekeztem előállni egy brilliáns tervvel. Ha egyszer a közeledbe kerülök, Sünhajú...

-Oké, én figyelmesztettelek! - fordultam meg, majd lerántva a takaróját az ágyáról, azt a fejére dobtam.

Kihasználva, hogy némi próblémái adódnak a pléd lerángatásával kapcsolatban, gyorsan a háta mögé settenkedtem, és kivárva a megfelelő pillanatot, az ágyamra másztam. Amint lehúzta a fejéről az anyagot, azonnal a hátára vetettem magam, és letepertem a padlóra.