Bízz bennem/ Bakugo x oc

10.Fejezet_Újra?

   Nem sikerült kideríteni. Aznap a tanárok próbáltak keresni valami megoldást, de semmi bizonyítékot nem találtak a kapun kívül. A kamerák rejtélyes módon nem működtek, így semmire se ment a nyomozás. Még azt a jelet is a falon csak egy átlagos freskónak itélték, holott én tudom hogy nem az.
Az egész nagy hatással volt az osztályra és a többi tanulóra, féltek, hogy valami rossz történik. És akkor még ott volt a teória, mi szerint valaki elárulta az UA-t.

   Az a tudat se dobott fel, hogy holnap küldetésre megyek. Az órák unalmasan teltek, semmi se kötötte le az érdeklődésemet, a szerdai és csütörtöki nap csak úgy elrepült, és arra eszméltem fel, hogy az utolsó órát nyomjuk a teremben.

   A csengő éneke hosszan dalolt végig a folyosón, s nem telt sok időbe, amíg a bejárathoz tartó diákok el nem lepték a teret.

-A te helyedben én kiszöknék a bőrömből!- mondta Mina feldobva, mialatt a kapunál voltunk már -Ez csak egyszer lesz, és ritka, mikor az ügynökség nélküli diákok hősengedély nélkül "vadászhatnak" gonosztevőkre!

-Ha te mondod..- zártam le a témát egy szimpla szem forgatással. Pont ez aggaszt a legjobban, az a tudat, hogyha elszúrok valamit, nagy befolyást gyakorolhat a jövőmre nézve, nem hagyta, hogy élvezzem ennek a hétnek a végét.

   Mina lebiggyesztett szájjal kullogott mellettem, míg el nem ért egy kis utcáig, ahol elköszönt tőlem. Az út hazáig nem volt a legkellemesebb, Bakugo meg Kirishima előttem sétált, én pedig csendben vizsgáltam a talajt. Nem is vettem észre, mikor Kirishima egy "Akkor később" intéssel beszalad egy kis boltba, így egyedül hagyva Bakugót.

   Pár percig bámultam a hátát, majd hirtelen, mintha megérezte volna a tekintetemet rajta, megfordult, s megvárt. Teljesen meglepetésként ért, főleg azok után, amiket szerdán vágott a fejemhez.

-Remélem nem voltál annyira hülye, hogy komolyan vedd amiket mondtam! - szólalt meg mély hangján, amelyet már közel két napja nem hallottam hozzám szólni. Rezzenéstelen arccal figyelte az utat, nem is figyelve a reakciómra, ami nem is született meg, annyira váratlanul ért a hirtelen, szerintem bocsánatra hasonlító, rideg kijelentése.

-Hát..Nem..- néztem félre egy kis idő után a távolba, elkalandozva.

   Nem értem mi ütött belém abban a pillanatban, a szívem gyorsabb ütemekben rohant, s nem bírtam ránézni, még akkor se, ha nem is venné észre. Miért is venné. Hülye én.
Csak különös volt, hisz rég nem éreztem ennyire felszabadultnak magam. Pontosabban egy hónappal ezelőtt, mielőtt rájöttem volna, hogy az élet mennyire kegyetlen s igazságtalan.

-Holnap egy küldetésre megyek, s ha jól teljesítek, egy Profi Hős felajánlja az ügynökségét!- szaladt ki a számon ez a, mondhatjuk, vallomás. Bakugo hosszasan a szemembe nézett, ami azt éreztette bennem, hogy egy romantikus filmben vagyok, ahol a srác megigérteti a lánnyal, hogy vigyáz magára, s sok szerencsét kíván neki. Hm. Talán túl sok nyálas filmet láttam, vagy csak az érzéseim újra becsaptak.

Ahogy Bakugora néztem, láttam, ahogy elfordul, s a válla rázkódni kezdett, mintha valami vicceset mondtam volna. Felejtsük el azt, amit a szívem érzett. Ő egy dög!

-Ja bocs, csak jó a humorod!- törölgette a könnyeket a nevetéstől, közben rájött, hogy ezt komolyan mondtam. Legalábbis úgy tett, mintha nem tudta volna ezt az elejétől.

Kínos csend keletkezett, némán, rezzenéstelen arccal sétált, ezzel egyre jobban feldühítve. Egy csepp remény felgyúlt bennem, mikor megpillantottam a kapunkat, aztán köszönés nélkül, profin játszva a haragszomrádot, becsaptam az ajtót.