Bízz bennem/ Bakugo x oc

37.Fejezet_Bárcsak

Szapora levegővétellel nyitottam ki a szemem, és néztem körbe. A szobámban voltam, hála az égnek.

Sötét volt, már a hold fénye sem világított be a felhőknek köszönhetően, azonban a szemem annyira hozzászokott a sötétséghez, hogy egy minimális szinten el tudtam igazodni. Legalábbis annyira, hogy láttam, ahogy Bakugo mozdulatlanul fekszik a takaró alatt. Mi történt? Elaludtam?

A testem még mindig remegett, és a szívem is hevesen dobogott a mellkasomban, mintha az előbb futottam volna le 100 métert. Legszívesebben most Bakugohoz bújtam volna, vagy felvertem volna ezzel az indokkal, hogy megengedje, hogy vele aludjak, de valami visszatartott. Két tudat.

Elsősorban az, hogy haragudni akartam rá, nem akartam meglágyulni, elfelejteni, hogy milyen szemét volt velem. Másodsorban pedig féltem. Mit értsek azallatt, hogy nehogy vele is történjen valami?

Nem akartam jobban belegondolni, de megrémített ez az álom. Vagy inkább az, hogy benne volt Ron, és ezt mondta nekem. Valami nagyon nem állt a rendjén.

Lehetséges, hogyha közel kerülök hozzá, akkor ő is megsebesül, vagy rosszabb.. Meghal? Azt nem élném túl, képtelenség, hogy úgy keljek fel és feküdjek le mindennap, hogy ő nincs itt.

Egy nehéz sóhajjal pillantottam mégegyszer felé, majd komótosan felkeltem, hogy a fürdőbe menjek. A hirtelen elalvásom miatt nem tudtam lezuhanyozni, és a lefekvés előtti arcápolási rutinomat elvégezni.

Hamar beálltam a meleg zuhany alá, hogy ne fázzak, majd elgondolkodva hagytam, hogy a vízcseppek beterítsék a testem. Miért történik minden szerencsétlenség velem? Miért nincs egy normális életem?

Azt hittem, hogy minden simán ment, majd megtörtént AZ incidens Los Angelesben, és azóta fenekestül felfordult minden. Olyan, mintha onnantól kezdve sorban jönnének a rossz csapások, és nem tudok ellenük semmit se tenni, csak ülni egy helyben, és eltűrni őket, remélve, hogy minden jó lesz. Minden rendbe fog jönni? Nem hinném, legalábbis nem tudom, reménykedni akarok, mosolyogva nézni a tükörbe, és mondani, hogy "Ne aggódj, Kira, minden rendben lesz!", de csak remélni tudom ezt. Ennyi minden után nehéz azt elhinni, hogy egyáltalán rendbe fog-e jönni minden. Vagy inkább képtelenség.

Ráérősen törölköztem meg, majd bújtam vissza a pizsimbe, hogy mihamarabb tudjak visszabújni a meleg takaróm alá. Megpróbáltam minél halkabban visszasurranni a szobába, hogy nehogy felébresszem Bakugót, de mikor becsuktam az ajtót, azt fedeztem fel, hogy már ott ült az ágya szélén, engem bámulva. Próbáltam úgy tenni, mintha legkevésbé sem érdekelne, de amint elsétáltam mellette, egyre jobban nőtt bennem az idegesség.

-Miért vagy ébren? - köszörültem meg a torkom, miközben leültem a saját ágyamra, szembe vele.

-Kérdezhetném ugyanezt - vágta rá szemrebbennés nélkül. Miért tartunk megint itt?

Csendben, nem, kínos csendben ültünk az ágyunk szélén, egyikünk se mert, vagy akart megszólalni, így csak bámultuk a szőnyeget, ami a hideg padlót takarta.

-Miután elmentél... - törte meg a csendet, majd hirtelen félbehagyta a mondandóját, mintha megbánta volna, hogy megszólalt.- Szóval.. Ma fogunk húzni. Tudod.. Karácsonyra..

-Ma? - vontam fel a szemöldökeimet. Nekem ehhez túl késő van.

-Igen. Hajnali 2 van - vont vállat. Helyesbítek.. Nekem ehhez túl korán van..

-Köszönöm ezt a nagyon fontos információt hajnalok hajnalán.. - mondtam álmosan, majd visszafeküdtem a meleg takaró alá.

---------------