Bízz bennem/ Bakugo x oc

17.Fejezet_Emlék

-Kiköltözni? - kérdeztem vissza megszeppenve, Mina pedig helyeslőn bólintott.

-Igen. Aizawa azt mondta, hogy át kéne építeni kicsit a kolit, hogy két személyesek legyenek a szobák. És ahhoz a szobáknak nagyobbnak kéne lenniük, meg lenne egy csomó üres egyszemélyes szoba, szóval nem elég átrendezni.

-Ja, és még azt is mondta, hogy így biztonságosabb lesz, ha esetleg megtámadnák az UA-t és... - szólalt meg Kirishima.

-Várj, az nem telne túl sok időbe? - szakítottam félbe, közben fél kézzel kirángattam a méretes bőröndömet az ágyam alól.

-Ugyan már! Ez Japán, a munkásoknak van képességük, szóval jövő hétre kész is lesz! - mondta Mina, majd hirtelen hátúlról megszólalt Kaminari, mire mindenki felröhögött.

-Ja. És addig homelessek leszünk!

   A beszólás után egy-két percig tartottuk a vonalt, majd letettük, mert közeledtek. Éppen hajtogattam össze a ruháimat, mikor az addig csendes épületet bezengték az ismerős duruzsolások. Nem bírtam ki, így rögtön félbehagytam a pakolást és lesiettem a földszintre. Rögtön kiszúrtam Minát, aki Urarakával és Jiroval beszélgetett a bejárat előtt. A többiek mind már bent voltak, és vagy siettek fel pakolni, vagy indultak a könyhába ebédelni.

   Gyorsan kiléptem a novemberi, már nem annyira meleg időbe, és az alig néhány méterre álló lányok felé mentem.

-Sziasztok! - értem oda hozzájuk, és megálltam Mina mellett. Mindhárman viszonozták a köszönést, majd legjobb barim egy "Most nézzelek meg" kijelentéssel megragadott, és szembe fordított, hogy alaposan szemügyre mérjen.

-Most sokkal jobban nézel ki - jelentette ki, majd Uraraka meg Jiro felé fordult. - Reggel olyan volt, mint egy zombi. Mondjuk tegnap is rémesen festett.. - gondolkodott hangosan, mire én megforgattam a szemem.

-Az a helyzet, - váltott témát Uraraka - hogy heten vagyunk mi, lányok. Szóval egy szobában hárman leszünk. Youyorozo Tsuyuval, Jiro Hagakuréval, én pedig Minával lennék. Kikhez szeretnél csatlakozni?

   Ezen nem is kellett gondolkodjak, rögtön Minára néztem, majd elmosolyodtam.

-Természetesen veled meg Minával! - mondtam, majd msgláttam az éppen kijövő Bakugót, aki nagy valószínűséggel Szanitécia irodája felé hajtott. - Szíves engedelmetekkel lelépek! - kiáltottam vissza nekik, közben pedig már futni kezdtem a sőkeség felé.

   Bakugo felvont szemöldökkel nézte, ahogyan zihálva megállok előtte, kissé meggörnyedve, térdeimre helyezve két tenyerem.

-Ba..khu... - mondtam ki két mély levegő vétel között. Úgy látszott, hogy a megfázásom kellő szeretettel nehezítette a légzést.

-Na? - kérdezte összefont karral egy "nyökd már ki" pillantással.

-Én..Öö.. - gondolkoztam el. Szuper, legközelebb, Kira, akkor menj oda valakihez, ha ki is gondoltad mit akarsz mondani! - Meg akartam köszönni - improvizáltam. - Tudod, mikor nem éreztem jól, segítettél, meg minden..

-Oh, valóban, úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna. - felelte szkeptikusan, s tartotta a szemkontaktust. Viszont én bírtam tovább, megint bevillant az a képkocka, mikor a karjában, az esőben levitt az óriáskerék kabinjánól, és valami arra késztetett volna, hogy elpirulva mosolyogjak zavarodottan, ezt pedig nem engedhettem meg, így gyorsan elszakítottam a tekintetem, ami pomt a felénk néző, vigyorgó Minára szállt. Remek.

-Oké, látom Szanitéciához mész, szóval nem tartalak fel. - sóhajtottam, viszont mikor megfordultam, nem tudtam kibírni. - Vigyázz, hogy szeded le a tapaszt, tudod, nehogy lejöjjön a szemöldököd.. - vigyorogtam, s egy pillanatra felé néztem, így láthattam, ahogy a homlokán megjelenő ér lüktetni kezdett.