Tavasz

30. fejezet

30.

A lakás megint üres volt. Dávid ezt utálta a legjobban, a hétvégéket, közvetlenül azután, hogy Ármin hazament. Utána órákig nem tudott igazán mit kezdeni magával, és ez megőrjítette. Ilyet soha senkivel nem élt át. A takarítást két órája fejezte be, azóta semmi sem kötötte le, a második filmet hagyta félbe, a könyv, amit levett a polcról, olvasatlanul hevert mellette a kanapén, miközben ő sokadjára vette a kezébe a telefonját. Épp azon volt, hogy felhívja a fiút, amikor a készülék megcsörrent a kezében, ő pedig összerezzent meglepetésében. Talán Ármin messziről is olvas a gondolataiban.

– Nem bírod nélkülem? – szólt bele a vonalba, mire Ármin halkan nevetett, de szinte rögtön gondterhelt sóhajra cserélte le a vidámságot.

– Épp most coming outoltam a húgomnak. Anya meg fog ölni.

Dávid kihúzta magát ültében. Nos, erre a témára nem számított.

– Miért ölne meg ezért? – kérdezett rá a biztonság kedvéért, bár remélte, Ármin nem ment olyan messzire, hogy mindenbe beavassa a testvérét. Ekkora merészséget nem nézett ki belőle.

– Nem tudom.

– Mennyit mondtál neki? – faggatta nagyon óvatosan, nehogy a fiú támadásnak vegye.

– Nem olyan sokat. Szóba jöttek a melegek, én meg rákérdeztem, baja van-e velük. Visszadobta a labdát azzal, hogy az vagyok-e. Azt hiszem, biztos volt a válaszban – felelte Ármin. A fogalmazásból ítélve ő is most jött rá, hogy ez történt, legalábbis Dávid erre tippelt, mert a fiú egy darabig hallgatott. – Ki tudja, mióta érdekelte.

– A megfelelő helyzetre várt?

– Valószínűleg.

– És most hogy érzed magad?

– Őszintén? Fogalmam sincs. Mármint örülök, hogy könnyedén vette, és rohadtul érzem magam, amiért nem beszélhettem rólad. Valahol a kettő között, folyamatosan – hadarta Ármin, a végén halkan nevetett. – Miért nem lehet ez egyszerűbb? Miért kell mindenkivel hatszáz kört lefutnom?

Dávid hallgatott. Bűntudata támadt Ármin keserű hangját hallva, mert ha annak idején nem pánikol be, és nem dobja ki... Nos, akkor talán sosem jutnak odáig, hogy egyáltalán tudna róluk a családja. Dávid arra jutott, ha nem így alakul, valószínűleg ennél jóval titkosabb lenne a kapcsolatuk.

– Nem cseszegetésnek szántam.

– Tudom – felelte Dávid, és gyors mérlegelés után úgy döntött, talán jobb lenne, ha Árminnal is megosztaná a gondolatait. – Az jutott eszembe, hogy ha nem így alakul, és valamilyen csoda folytán ráveszel a kapcsolatra, akkor is örökké egy homályos viszony lett volna. Nem hiszem, hogy lett volna bátorságom többhöz.

Ezúttal Ármin nem szólt semmit. A csend szinte üvöltött, Dávid levegőt is alig mert venni. Talán jobb lett volna, ha befogja a száját...

– Ármin?

– Akkor jobb ez így. Minden vacakkal együtt is jobb így.

Dávid elmosolyodott.

– Szerintem is.

– Anya attól még ki fog nyírni, ha rájön – sóhajtotta Ármin, de ezúttal sokkal felszabadultabbnak tűnt.

– Nem fog – biztosította Dávid, és tényleg nehezére esett elképzelni, hogy Csilla valóban kiakadna ezen. Ármin ennyire nem látta derűsen a helyzetet, de Dávid megértette, hogy a fiú mostanában túl sok mindenen ment keresztül ahhoz, hogy ne legyen paranoiás akár apróságok miatt.

– Mikor lettél ennyire optimista?

– Mióta az enyém vagy – mondta Dávid, és egészen addig nem esett le neki, hogy mennyire romantikusan hangzott, amíg Ármin a vonal végén hallhatóan levegőt után nem kapott, majd sietve közölte:

– Na jó, most leteszem.

És valóban megszakította a hívást. Dávid vigyorogva ejtette maga mellé a mobilt. Nem tervezte így zavarba hozni Ármint, sőt, ami az illeti, magát is sikerült kicsit.

A telefon újra megcsörrent. Dávid utána kapott, azt hitte, ismét Ármin az, aztán megdermedt, amikor meglátta a hívót. Egy darabig hagyta, de a dallam makacsnak tűnt, kitartónak, így végül beadta a derekát.

– Szia, anya.

– Szervusz! Megint el vagy tűnve, szóval kereslek én! Hogy vagy?

Dávid hiányolta az előző beszélgetés meghittségét. Átadta a helyét az automatizmusnak, megpróbált könnyedén csevegni.

– Jól vagyok, köszönöm. És ti?

– Nálunk minden rendben. Mikor ünnepeljük a születésnapodat?

– Mindjárt megnézem, hogy érek rá.

Dávid kihangosította a készüléket, és megnyitotta a naptárat. El is feledkezett róla, hogy ennyire közeli az időpont. Lapozott egyet, és megdermedt. A tavasz a végéhez közeledett, még egy hét, és beköszönt a nyár, neki pedig kettős érzései támadtak ettől.

– Szombatra esik. Hacsak nincs valakid épp, akiről elfelejtettél mesélni...

– Jó a szombat – vágta rá Dávid. Árminnal még úgysem egyeztettek programot, a pánik pedig hamarabb legyűrte, mintsem átgondolhassa, mit szeretne. Egyébként is, utána az estéje szabad, Ármin pedig biztosan megérti majd.

– Akkor átjössz ebédre?

– Igen.

– Megbeszéltük. Természetesen nem muszáj egyedül érkezned... – pedzegette az édesanyja, Dávid azonban gyorsan rövidre akarta zárni az ajánlatot.

– Egyedül fogok.

– Szörnyű vagy. Sosem kötelezed el magad?

– Tényleg muszáj ezt a kört mindig lejátszanunk? Akárkit mutattam be, úgysem kedveltétek, minek vigyek oda bárkit? – csúszott ki a száján. Azonnal elnémult, amikor erre rájött, de már késő volt.

– Értem. Várunk a születésnapodon.

– Rendben.

A telefon elnémult, Dávid pedig felnyögött. Nem így akarta. Ezer éve leszokott róla, hogy kritizálja a szüleit, mert sosem jött ki jól a hasonló helyzetekből, évekkel ezelőtt egyszerűen inkább a távolságot választotta. Ezért a megnyilvánulásáért viszont még biztosan elő fogják venni, és nem fog számítani, hogy ünnepelni hívják át. Jó kibúvót maximum akkor talál, ha ráesik egy repülő.

Most nagyon szerette volna, ha Ármin mellette van, és eltereli kicsit a figyelmét. A fiú valóban értett hozzá, hogy órákig ne legyen képes gondolkodni, és erre épp nagy szüksége lett volna. Végül üzenetet neki.

Anyád akkor is megöl, ha visszajössz, és itt alszol?

A válasz nem késett sokat.

Akkor biztosan.

Dávid várta, Ármin ír-e még valamit, aztán feladta. Ez így sajnos nemet jelentett, amit el kellett fogadnia.

Kár. Marad a kedd?

Alig várom – írta Ármin, és még egy kacsintós jelet is tett hozzá. Dávid arra gondolt, ennél írásban sokkal nyíltabb flörtöléshez szokott, mégis már ennyitől beindult a fantáziája.

Én még inkább.

Dávid nagyon igyekezett meggyőzni magát arról, hogykét nap nem a világ.