Heartbreak girl [l.h.&d.o'b.]

19

#Liane
Következő szünetben úgy döntöttem megkeresem Dylant, hiszen ma még nem is találkoztunk. Nem kellett sokáig bolyonganom, mert szembe jött velem a folyosón. Rávetettem magam, és neki nyomtam a szekrénynek.
- Péntekre ne csinálj programot - mondtam mosolyogva.
- Persze - válaszolta Dylan mindenféle érzelem nélkül. Összeráncoltam a szemöldökömet.
- Mi a baj?
- Semmi - mosolygott, de látszott rajta, hogy kamuzik.
- Dylan...
- Luke a bajom... - forgatta a szemeit. - Miért ölelget téged? Nincs elég csaja neki? És lehetséges, úgy tűnik, hogy kiakarlak sajátítani, de nem, mert azt csinálsz, amit szeretnél, meg amúgy sem vagyunk együtt, de egyszerűen szarul esett, hogy ölelgettétek egymást, főleg, hogy tisztában vagyok vele, hogy Luke ezerszer jobb, mint én, és te is jobbat érdemelsz nálam és kibuktam... - hadarta, de nem hagytam, hogy befejezze. Két tenyerem közé szorítottam arcát, majd lágyan megcsókoltam.
- Nem érdekel Luke Hemmings, érted? Ő csak a bátyám egy idióta haverja, akivel néha én is jóban vagyok. Engem te érdekelsz. És nálad jobbat nem is találhattam volna - néztem mélyen a szemébe, mire kissé elpirult. Felnevettem, és megsimítottam az arcát. - Olyan bolond vagy.
- Tudom - mosolygott, majd nyomott egy puszit a homlokomra, miközben szorosan magához ölelt. - Na megyek bocsánatot kérni Luke-tól.
- Mi? És mégi miért? - nevettem fel. De azért közben átfutott az agyamon pár összeesküvés elmélet.
- Hát mert elküldtem a halál faszára... - húzta el a száját. Felröhögtem, de ő még csak el sem mosolyodott. Vagyis teljesen komolyan gondolta a dolgokat. Nevetve megráztam a fejemet, majd nyomtam egy puszit az arcára és meglátva Ravent, ott hagytam.
Ebédszünetben a szokásos bandával ültünk, és szokás szerint Raven állt neki dumálni.
- Na szóval Pénteken lesz a meccs.
- Igen, és? - kérdezte Luke, miközben a telefonját nyomkodta. Tipikus. Igazad van, ne is figyeljen a hugára.
- Hát elmegyünk. Utána lesz egy buli, Kennyéknél. Oda is elmegyünk. Mindenki ott lesz.
- Szóval ez olyan tipikus focistás, pompom-lányos, "csak a népszerűek léphetnek be" buli lesz? - kérdezte Hayley töprengő arckifejezéssel. Elég valószínűlen tartom, hogy túl sok amerikai filmet nézett, de persze nem mondhatom, hogy nincs valóságalapja, de azért na.
- Sajnos itt nincsenek pompomlányok - válaszolta neki Calum szomorú arckifejezéssel, mellette a haverjai pedig szintén szomorúan bólogattak. Hülye állatok.
- Nincsenek? - nézett leesett szájjal Hayley. Majd megrázta a fejét. - Hát ez botrányos, már ne is haragudjatok. Akkor alapítanunk kell egyet. Nincs focicsapat pompom-lányok nélkül - kezdett belelkesedni. Szerintem már a szeme előtt látta az egész csapatot.
- Hát pedig látod hogy van - húzta el a száját Vic.
- Én támogatom az ötletét - emelte fel a kezét Mikey. - Mindannyiótokat megnézném, ahogy a focipálya szélén akrobatikáztok egy falat kis szoknyába... Szinte már látom magam előtt, ahogy... - mondta, miközben hatalmas szemekkel meredt maga elé, ő is látva maga előtt a dolgokat.
- Jól van Mikey, azért el ne élvezz - verte hátba Will.
- Egyébként Hayley... Tudod mi történik, ha nemet mondassz az orális szexre? - kérdezte Ashton a még mindig lelkes Hayleyre nézve, akinek e mondat hallattán kissé lehervadt a mosoly az arcáról.
- Öhm... Nem?
- Valahol egy kisnyuszi sírni kezd - húzta el a száját, mire Hayley lesütötte a szemét, a fiúk füttyögni és ujjongani kezdtek, Ash pedig élvezte, hogy ekkora jó dumát mondott. Micsoda idiótákkal vagyok körülvéve, te jó ég.
- Ezért ne csináljak programot péntekre? - nézett rám Dylan a nagy röhögés közepette, mire bólogattam. - Nem voltam még buliba. Tutira mehetek? Engem nem szoktak meghívni ilyenekre, és nem akarok felesleg lenni...
- Jajj, fogd már be, eljöhetsz, és kész - nevettem fel, miközben kezemet az arcába nyomtam és összeszorítottam a száját. Ezután nyomtam rá egy puszit. Egyszerűen imádom ezt a kis esetlenségét. Szörnyen édes.
Tanítás után, amikor a szekrényembe pakoltam, valaki megállt a szekrényem mellett. Felnéztem. Luke volt az, miközben lazán a mellettem lévő szekrénynek támaszkodott.
- Én is végeztem mára - kezdett bele.
- Aham, hát ez tök király, de leszarom - válaszoltam egyhangúan és csak folytattam a szekrénybe való pakolást. Luke felhúzta a szemöldökét, és így fürkészett, mire én bevágtam a szekrényajtót és ott hagytam.
De ha azt hittem, megúszom ezt a beszélgetést, tévedtem. Éppen a szobámban üldögéltem, és a neten szörföztem, amikor valaki benyitott. Természetesen egyből felkaptam a fejemet. Hemmo volt az, és teljes nyugodtsággal leült mellém az ágyra.
- Mi a halált keresel itt? - néztem rá.

- Cal azt mondta bejöhetek - válaszolta vigyorogva. Lukenál kiborítóbb ember nincs a világon.
- Aha. Én viszont nem engedtem meg, szóval szia - mutattam fejemmel az ajtó felé, jelezve, hogy hívatlan vendég.
- Dylan bocsánatot kért tőlem - váltott témát hirtelen. Egy pillanatra megálltam, hogy átgondoljam a dolgokat, de úgy döntöttem, játszom tovább a rendíthetetlent. - De hogy miért...

- Látta, amikor megöleltelek - válaszoltam végül, aztán hirtele felültem, így a szemünk egy magasságba került. - És kiakadt, mert azt hiszi, te jobb vagy nála. Na meg hogy miért kell engem is ölelgetned, van elég lyukad, amit dughatsz, ne fájjon még rám is a fogad. És tudod mit? Utóbbiban igaza van. Annyi csajod van, két kezemen nem tudom megszámolni őket. Ja, tudom, tudom, nem kell mondanod, hogy haver hugijával nem kufircolunk - előztem meg, amikor már nyitotta volna a száját, hogy elmondja a híres jelmondatukat. - Döntsd el Luke, hogy kit akarsz.
- És te miért haragszol rám? - kérdezte pár perc csend után.
- Mi az, hogy tudod, hogy terpeszbe tenném a lábamat, ha ez lehetséges lenne?
- Jó az csúnya volt...
- Nem vágom, miért jó ez neked, hogy egyszer jófej vagy, egyszer meg seggarc - ráztam meg a fejem.
- Baszd meg Liane, ilyen vagyok. Nem tehetek róla, változik a hangulatom. De basszus... - sóhajtott. - Igazából van oka. - Felkaptam a fejemet.

#Luke
Tudod, milyen szar úgy felnőni, hogy nincsenek szüleid? Hogy szarnak rád konkrétan, és egy tök más embernek hisznek, mint amilyen valóban vagy? Nekik én Lucas Tökéletes Hemmings vagyok, nem pedig Luke, a punk-rock frontember. Nem szabad nekik csalódást okoznom, tudod? Pedig ők folyamatosan csalódást okoznak nekem. Elegem van belőle. És abból is, hogy így Raven az én felelősségem marad. Legszívesebben elszöknék a francba, de nem lehet.

De persze ezt nem mondhattam Liane-nek. Nem ismer még ennyire, hogy ezt tudhassa. Ennek is eljön az ideje, majd talán egyszer. De az nem mostanában lesz.
- Mindegy. Sajnálom, ha megbántalak - erőltettem meg egy mosolyt, majd kimentem a szobájából. Gonosz lennék? Lehet. De ő csak Liane, Calum huga. Semmi több.