Heartbreak girl [l.h.&d.o'b.]

8

#Liane
Edzés után kissé fáradtan léptem ki a suliból. A parkolóban csak pár autó állt, az egyiknél, a kis jeepnél pedig ott támaszkodott Dylan. Mosolyogva indultam meg felé.
- Szia - üdvözölt szintén mosolyogva, majd kinyitotta nekem az ajtót.
Dylanék szerény kis háza körülbelül 3 percre volt a sulitól. Ezt a 3 percet azzal töltöttük, hogy elmeséltem, milyen volt az edzés. Amikor pedig megérkeztünk, kipattant a kocsiból és azzal az aranyos szétszórtsággal megint kinyitotta nekem az ajtót. Mint már említettem, a házuk nem volt túl nagy és elég szerény volt. Bentről detto. Nem volt otthon senki. Felvezetett a szobájába, ahol aztán a meleg miatt levettem magamról a dzsekimet.
- Hű, neked aztán klór szagod van - mondta nevetve Dylan, mire én azt hiszem, kissé elpirultam.
- Bocsánat, pedig megfürödtem - tűrtem egy tincset a fülem mögé.
- Engem nem zavar - vonta meg a vállát, majd levágta magát az ágyra. Összefont karokkal álltam a szobája közepén, mire ő kérdőn nézett rám. - Tudod, igazából le is ülhetnél. De nem muszáj, nekem mindegy - mondta, mire felnevettem és leültem mellé. Talán túlságosan is mellé. Arcunk körülbelül 10 centire volt egymásétól. Mélyen a szemébe néztem, mire lehervadt a mosoly az arcáról. Résnyire nyitott szájjal és hatalmas szemekkel pásztázta az arcomat: hol a szememet, hol a számat. Aztán lehajtotta a fejét és megköszörülte a torkát. - Akkor kezdjük...
- Dylan! - szóltam rá, de nem figyelt. Csak mondta tovább a képleteket. Hirtelen felindulásból kezemet a combjára tettem. Egyből abbahagyta. - Lazíts már egy kicsit! - mosolyogtam.
- Ígérem, miután ez kész lesz, lazítunk. Vagyis én lazítok. Meg ha szeretnéd, akkor te is lazíthatsz. Itt, nálunk. Ha van kedved maradni. A bátyám csak későn ér haza.
- A bátyáddal laksz?
- Igen, de ez... Hogy is mondjam... Komplikált - magyarázta lesütött szemekkel. Látszott, hogy érzékeny téma.
- Nem kérlek, hogy beszélj róla! - simítottam meg a combját óvatosan, majd elhúztam a kezemet és elkezdtem kidolgozni a házit. Egy darabig szótlanul írogattunk, amikor aztán egyszerre tört ki belőlünk a beszéd. Onnantól fogva nevetve és beszélgetve fejeztük be. Éppen a táskámba pakoltam, amikor Dylan remegő hangon a nevemen szólított.
- Hmm? - néztem rá.
- Akkor lenne kedved maradni?
- Ezer örömmel - mosolyodtam el, majd visszavágódtam az ágyba.
- Viszont akkor lenne hozzád egy kérésem. Lehet, hogy kicsit udvariatlan lesz, sőt... Előre is bocsi érte, de egyszerűen muszáj...
- Oh, mond már - csaptam vállon.
- Tusolj le, kérlek! Hosszú távon elég zavaró ez a klórszag, és az orrom valahogy nem állt rá és...
- Oké, oké, felfogtam, büdös vagyok - röhögtem. - De csak egy feltétellel tusolok meg.
- Oh, igen? - vonta fel a szemöldökét meglepődve.
- Ha te is tusolsz velem - mondtam ki.
- Te-te-tessék? Hogy én? Tusoljak? Veled? - mutogatott. - Áh, ez tuti nem igaz. Tuti csak valami fogadás miatt csinálod ezt. Neeem, ez nem igaz...
- Fogadás? Nincs semmiféle fogadás - magyarázkodtam. És tényleg nem volt.
- Ugyan már. Hisz ki akarna önszántából velem fürdeni?
- Én, hogy végre ellazulj. Dylan, én az életemre esküszöm, hogy ez nem egy fogadás vagy bármiféle átverés.
- Biztos?
- Biztos - bólintottam, mire ő megragadta a kezemet és maga után húzott a fürdőszobába. Hmm, mintha csak megéreztem volna, hatalmas zuhanyzójuk volt, pont kétszemélyes. Igazából magam sem tudom, miért így akartam ellazítani egy fiút, akit egy hete ismerek, de próba szerencse.