Heartbreak girl [l.h.&d.o'b.]

2.11

Igaz, az italainkat már kikaptuk, de a vacsorára még várni kellett, így egy idő után úgy döntöttem, meglátogatom az illemhelyiséget. Ki gondolta volna, hogy kifele jövet éppen Luke-ba botlok majd bele?

Ha az életünk olyan lenne, mint a Sims, azt gondolnám, hogy az a fene játékos direkt irányítja mindig úgy a dolgokat, hogy egymásnak ütközzünk. Ugyanis most is ez történt. Persze, valószínűleg ez inkább azért következhetett be, mert éppen azt figyeltem, milyen szépen csillog a nemrég vásárolt alkalmi magassarkúm, amibe egyébként totálisan szerelmes vagyok. Aztán durr, ütköztem.

- És megint megcsináltuk - nevetett fel Luke, miután realizálta a helyzetet. Erre aztán én is elmosolyodtam, hiszen igaza volt. Megint megtörtént. - Mi a francot néztél ennyire? Az ember próbál kikerülni, de lehetetlen.

- Áh, mindegy - ráztam meg a fejem zavartan, de még mindig mosolyogva. Luke nem az a srác, aki megérti az ilyen lányos dolgokat. Indultam is volna vissza, de Luke elkapta a csuklómat és visszahúzott magához, mire én érdeklődve néztem rá.

- Jól nézel ki - jegyezte meg halkan, majd egy csibészes mosolyt villantott felém. Na, eddigre már teljesen zavarba jöttem.

- Te is kitettél magadért - bólintottam elismerően. - Gondolom, Cornelia-ért bármit - tettem hozzá a végére, nehogy félreértsen bármit is. Luke felhorkant, majd ezúttal az ezerwattos mosolyát villantotta meg.

- Hát persze.

Kezdett beállni a kínos csönd, az emberek meg csak kerülgettek minket, így gondoltam, ideje lépni.

Visszaérve a társaságunkhoz, először egy forró csókban részesítettem a barátomat, majd megérdeklődtem, mi a téma. Amint megtudtam, kicsit elferdítettem a számat.

Valahogyan szóba jött, hogy Calum lelépett pár napra, pont amikor Raven kórházban volt. Cornelia, aki ugye viszonylag új a csapatban, nem értett semmit, így el kellett mesélni a sztorit, mi miért volt. Ekkor már éppen magáról a buli estjéről beszéltek, és tudtam, hogy ebből baj lesz, habár Luke akkor még csak nem is tartózkodott a társaságunkban.

- Szóval akkor együtt voltál még azzal a Will csávóval? - kérdezett vissza Cornelia, mire eperszőke barátnőnk kissé kelletlenül bólintott.

- De ez teljesen lényegtelen, abból a szempontból, hogy ki dugta meg... - hajtotta le a fejét Calum. Tudtam, hogy neki is fájó pont az az este, főleg úgy, hogy most még az a bizony affér is szóba jött. Kár, hogy tulajdonképpen maga Cal szólta el magát. A következő pillanatban ugyanis Luke csapott rá két kézzel, elég dühösen az asztalra. Minden megugrottunk e váratlan tettétől, az étteremben lévők pedig mind felénk pislongattak.

- Na, ki dugta meg a húgomat? - kérdezte, miközben tekintetével azonnali válaszadást parancsolt. Raven ijedten nézett rá, nem igazán jutott szóhoz. Calum csak lejjebb csúszott a széken, a többiek pedig lehajtott fejjel ültek. Igazából csak Calum, Ashton, Raven és én tudtam a választ (meg talán említettem Dylannek is). - Halljam! - szólt ránk Hemmo ezúttal kicsit erélyesebben. - Chad? Esetleg Chris? Vagy az a gyökér Bellington? - sorolt fel pár köztudottan gyökér tagot a suliból. Raven félve megrázta a fejét. Ahogy elnéztem az arckifejezését, tudtam, hogy most tényleg fél bátyja reakciójától. És ezúttal még én sem tudtam segíteni rajta. Lehetetlen volt már kihúzni a sziutációból, vagy bármit is hazudni, egyértlemű volt ugyanis, hogy kamu. Így csakis az igazat mondhattuk el.

- Mindegy, Luke - nyögte ki végül a fiatalabbik Hemmings nagyot sóhajtva.

- Mi az, hogy mindegy? Mi lehet ennyire rossz, hogy nem meritek elmondani? - fakadt ki, majd gúnyosan felnevetett. - Már kezdem azt hinni, hogy közületek valaki.

Talán túlságosan is árulkodó volt, hogy az egész asztal síri csendben ült. Luke arcáról is lehervadt a mosoly. Tudtam, hogy most jön az igazság pillanata, és mivel Cornelia nem tudta, mi jön, nekem kellett cselekednem. Óvatosan belekapaszkodtam Luke karjába, míg másik kezemmel a kézfejéért nyúltam.

Ashton mondhatni óvakodva nézett fel. Látszott rajta, hogy leverte a víz és szabályosan félt. A nagy Ashton Irwin. Viszont ezt már nem lehetett tovább húzni. Amint Ash válaszra nyitotta a száját, megszorítottam a szöszi kezét.

- Én voltam az, Luke... - mondta ki remegő hangon. Luke szeme elkerekedett.

- Tessék?

- Tényleg vele feküdtem le akkor - erősítette meg Raven az információt. Calum továbbra is csendben, de elhidegülten ült a barátnője mellett. Ashton és Raven arca tűzpiros volt. Hayley arcára fintor ült ki, azt hiszem Irwin ismét szerzett egy jó pontot nála. Cornelia es Vicky csodálkozva néztek, Mickey szeme pedig mintha felcsillant volna egy picit. Ő talán még büszke is volt barátjára. Luke csak nézett, de éreztem, hogy remeg az idegességtől, így már felálltam, és elérakva karjaimat próbáltam picit arrébb tolni. Ashton is felpattant, és amolyan "haver, ne már" stílusban nézett Luke-ra. Mintha ért volna bármit is ez.

- Na elmentek ti a jó büdös fenébe! - mondta végül utóbbi, majd hátat fordított és elindult. Cornelia, Raven és Ashton egyszerre kiabáltak utána. Cselekedni viszont ismét én cselekedtem egyedül. Miközben elhordtam magam mindennek, amiért az egyik utolsó estém teszem tönkre Dylannel, azzal, hogy Luke drámájára fókuszálok, mégis úgy éreztem, most mennem kell.

- Hemmings, várj már meg! - kiabáltam utána, miután már kiértünk az étteremből. Luke sietős léptekkel vette céljába a kocsiját. Futni kezdtem, hogy utolérjem. - Luke! - ordítottam rá, amikor már többszöri megszólítás után sem volt képes megállni. Azt hiszem, ez megtette hatását, Luke ugyanis megállt, és 180 fokos fordulatot vett. A szemei egyenesen könnyesek voltak.

- Mi van? - tárta szét karjait. - Szeretnéd elmondani, ki dugta még meg? Esetleg te is? - kérdezte. Bár rohadtul nem volt vicces a szitu, utolsó megjegyzésén elmosolyodtam.

- Nem, Luke. Én csak... Nem szerettelek volna ezzel egyedül hagyni - mondtam neki aztán. Erre mintha megenyhült volna az arca.- Tudom, hogy nem vagyok a legjobb barátod, és hogy nem is annyira bírsz. És tényleg, el is küldhetsz akár, de... Én szeretnék neked itt lenni - léptem hozzá közelebb. Luke megrázta a fejét.

- Liane... Neked most Dylannel kell lenned, nem velem - mondta aztán egy nagy sóhaj után.

- Nem, Luke. Ezúttal nem hagylak itt - jelentettem ki határozottan.

Luke kifújta a levegőt. Remegett. Aztán belekezdett.

- Tudod, annyira nehéz... Mindenki egy lyukként tekint a húgomra, pedig ő a világ legértelmesebb és legnormálisabb embere. Csupa szeretetet érdemelne, de ő ezt a hülye életmódot élvezi. Büszkének kéne rá lennem, de képtelen vagyok rá... Mintha az egész családom idegen lenne.

- Nem, te és Raven ugyanolyanok vagytok. Mind a ketten iszonyat jó emberek vagytok, minden imádunk benneteket. És csodálatos barátok vagytok, te is, Raven is - tettem aztán hirtelen az arcára a kezemet, mindenféle megfontolás nélkül. Csillogó szemekkel nézett le rám. - Calum mindennél jobban szereti Ravent, neked pedig ott van Cornelia. Viszont, van még egy dolog, amiben hasonlítatok. Ismerd be Luke, te is szereted halmozni az élvezeteket. Nem ítélheted el a húgodat egy ilyen miatt. Ha ő nem érzi magát rosszul ez miatt, akkor neked sem kell. Eddig is rajtuk kívül csak Calum és én tudtam.

- Te is? És nem mondtad el? - Luke arca ismét eltorzult. Ekkor kissé kifkadtam. Féltem, hogy majd még engem is vétkesnek nyilvánít.

- Mert nem volt jelentősége, Luke. Nem történt semmi több köztük, és akkor valahogy jobban érdekelt, hogy Raven felépüljön, majd hogy Calum hazajöjjön.

- És Ash? Tehet ilyet az ember legjobb barátja? - nézett rám aztán hatalmas kiskutya szemekkel.

- Ő is emberből van, Luke. Hibázhat - válaszoltam. - Nyilván nem szép dolog.

- Hát nem, és azért haragszok rá... De tulajdonképpen igazad van. Köszönöm, Liane - ölelt át hirtelen. Teljesen meglepődtem, de természetesen visszaöleltem. Nem is a tettén lepődtem meg, hanem inkább azon, hogy tudtam rá hatni. Mert egy hosszú ölelés, és egy fejemre nyomott puszi után, így szólt:

- Menjünk vissza!