Heartbreak girl [l.h.&d.o'b.]

2.3

Hemmings🎸: lilo [18:09]
Hemmings🎸: hallod [18:09]
Én: mond [18:13]
Hemmings🎸: szólj Calnak, hogy hívjon fel [18:13]
Hemmings🎸: sürgős [18:13]
Én: éppen a húgodat rakja [18:14]
Hemmings🎸: baszdmeg [18:14]
Én: sorry😊😋 [18:14]
Hemmings🎸: az egyik étterembe lesz egy verseny, bandáknak, aki nyer, az minden pénteken főműsorszám lesz [18:16]
Hemmings🎸: átkéne beszélni [18:16]
Én: ezen mit akarsz átbeszélni, úgyis belemegy [18:17]
Én: Luke, nevezz be [18:19]
Én: most [18:19]
Én: !!!!!! [18:19]

Ez a beszélgetés zajlott le köztünk pontosan 1 héttel ezelőtt. Igaz, Calum meglepődött, hogy kihagyták a döntésből, de végül nagyon örült a lehetőségnek. Hát még Ashton hogy örült annak a telefonhívásnak, amit a szerda esti táncpróba után, hazafele sétálva kapott.
- Basszus, ki hívogat ilyenkor? - nyúlt idegesen a zsebébe. Örömmel konstantáltam, hogy a What I Like About You a csengőhangja. - Hallo? Igen, én vagyok az. Igen, így volt. Hogy micsoda? Ez most komoly? Te jó ég, köszönjünk szépen, ez remek hír. Nem fognak bennünk csalódni, igérem. Rendben. Köszönöm. Viszhall'! - Ennyit hallottam, közben pedig figyeltem, milyen fejeket vág Ashy. Mikor lerakta, hatalmas vigyorral az arcán nézett rám. - Lily, megnyertük. Mi nyertük meg a versenyt. Miénk a péntek! - közölte, én pedig lefagytam a döbbenettől.
- Ez komoly? - kérdeztem, mire ő vadul bólogatott. - Istenem, annyira büszke vagyok rátok - ugrottam a nyakába, mire ő széles karjai közé zárt. (Hát igen, dobos a srác.) Tényleg szörnyen büszke voltam rájuk, mert igazán megérdemlik ezt a győzelmet. A versenyen szokás szerint fantasztikusak voltak. Játszaniuk kellett két saját számot (Don't stop, Heartbreak girl), egy szabadon választott covert (What I Like About You) és egy zsűri által kijelölt számot (Teenage Dirtbag). Közben pedig hangulatot kellett csinálni. Hát, a fiúkák ebben is jók, szóval ezzel sem volt gond. Egyszerűen királyok.
Miután kitomboltuk magunkat, eszembe jutott valami.
- Ashy, miért téged hívtak? Nem Luke szervezte?
- Az én adataimat adták meg, mert én vagyok a legidősebb - csapott a mellére büszkén, de én csak kiröhögtem.
- Meg a legértelmesebb is, nyilván - veregettem vállba. Ebben már csak az a gáz, hogy el is hitte. Mindegy.
- Na és mizujs a te kis hercegeddel? - kérdezte felvont szemöldökkel, vigyorogva, hirtelen témát váltva.
- Oh, köszi, megvagyunk.
- Meghúzott már?
- Ashton! - csaptam orrba mérgesen. - Nem mindenkinek szól erről az élete, egyrészt, másrészt pedig a szerelmesek szeretkeznek, vagy szexelnek, és ha már így rákérdeztél, igen, lefeküdtünk. Boldog vagy?
- Akkor lennék boldog, ha én húzhatnálak meg - kacsintott, majd az arcom láttán elröhögte magát. - Nyugi, én tartom magam a 'haver hugijával nem kufircolunk' szabályhoz, meg amúgy is másra pályázok.
- Csak nem Hayley? - mosolyodtam el aztán én is.
- Tudom, hogy nem lesz egyszerű. De szerintem ezért most megéri küzdeni - válaszolta teljesen komolyan. - Nagyon szeretném, ha összejönne. Ha nem is szexre, de legalább egy normális randira. Az a pár hónappal ezelőtti elég ratyira sikerült.
- Azta, Ashton, neked vannak érzelmeid? - tátottam el a számat, mire felröhögött.
- Itt még nem tartunk azért, de na - válaszolta még mindig röhögve. - Visszatérve rád, akkor megvagyok Dylannel? - Bólintottam. - És milyen érzés tudni, hogy itt fog hagyni?
- Őszintén? Szar. És nem tudom, hogy fogom kibírni nélküle. De az ő boldogsága fontosabb - mosolyogtam gúnyosan. Közben már bekanyarodtunk az utcánkba. Ashton megállt a házunk előtt és leült a patkára, én pedig követtem példáját.
- És ha te vagy a boldogsága? - nézett mélyen a szemembe. Lehajtottam a fejem.
- Ashton, a gimis barátnője vagyok... És nem hagyom, hogy ez miatt kihagyja ezt a lehetőséget. El kell engednem. - Arcomon végig csordult egy könnycsepp.
- Figyelj, mi itt leszünk neked, okés? Még akkor is, ha már Mikeyval elballagtunk - húzott magához, mire én nevetve letöröltem az arcomat. - Komolyan baromira örülök, hogy ide költöztél. Mindent megváltoztattál, pozitív irányba.
- Örülök, hogy itt lehetek - fúrtam vállába a fejemet. Annyira jó, hogy a bátyámnak ilyen barátai vannak, akikre én is bármikor számíthatok. Pár percig még ültünk ott összebújva, majd feltápaszkodtunk, én bementem, Ashton pedig elindult hazafele.
Bent a nappaliba ott ült Calum és Luke, és éppen nagyba fifáztak. Miután köszöntöttem apuékat, levágtam magam közéjük.
- Képzeljétek, meg van, ki nyerte a versenyt - kezdtem bele tök nyugodtan. Cal megállította a játákot és érdeklődve nézett rám. Luke ugyanígy tett. - Az a 4 srác...
- Jajj, a Dragons? Ne már - vágott közbe Calum mérgesen.
- A 5 Seconds of Summer nyert - mondtam még mindig higgadtan, érzelmek nélkül.
- A kis... - kezdte volna szidni őket, de arca megenyhült. - Várj! 5 Seconds of Summer? - rakta össze a képet.
- Azok mi vagyunk. Calum, nyertünk! - csillant fel Luke szeme, szája pedig hatalmas mosolyra húzodott. Calum vigyorogva ránk vetette magát, ezáltal egy nagy csoportosölelésnek lehettünk részei. Felnevettem.
- Mienk a péntek! - ismételgette Calum boldogan. Miután velük is kitomboltuk magunkat, a srácok folytatták a játékot, én pedig a szobámba mentem. Benyomtam egy kis zenét, megírtam a házimat, majd csak feküdtem a plafont nézve. Majd ahogy oldalra fordítottam a fejem, megláttam a képeket.