Heartbreak girl [l.h.&d.o'b.]

2.5

#Luke szemszöge
Összebújva feküdtünk Corneliaval az ágyamban, és éppen a Long Way Home-ot mutatta a telefonján, hogy milyen ügyesek voltunk. De már körülbelül huszadszor. Tényleg jók voltunk, de egyszerűen ez most nem tudta lekötni a figyelmemet. Valamiért kicseszettül zavart a tény, miszerint Liane ott hagyott minket, és (inkább) elrohant Dylanhez. Azt hittem, ennél fontosabbak vagyunk neki. De persze, ez tök normális, már nincs egészen 2 hónap Dylan költözéséig, gondolom próbálnak minden időt kihasználni. Milyen kis romi, hogy el ne hányjam magam.
- Luke, elmondanád, hol a francban járnak a gondolataid? - pattant fel hirtelen Nelli az ölemből. (Na igen, én már elég régóta így hívom a kis szöszkét.) Kérdőn néztem rá. - Jajj, ne add itt az értetlent, könyörgöm, mert itt hagylak... Mi a bajod?
- Nincs is semmi bajom - ráztam meg a fejem. Cornelia odébb mászott, így én is felültem, lábaimat lelógattam az ágyról. Háttal voltam neki.
- A francokat nincs, Luke, ismerlek - dörmögte. Dehogy ismersz.
- Mondtam, hogy nincs semmi bajom, nem érted? - szóltam vissza kicsit talán szúrósabban, mint kellett volna.
- Jó, akkor majd szólj, ha nem menstruálsz - vágott vissza Nelli, majd éreztem, hogy felkel az ágyról. Felkaptam a fejemet, és láttam, hogy az ajtó felé veszi az irányt.
- Felcseszett, hogy Liane elment, ennyi - bukott ki belőlem. Hiba volt, kurva nagy hiba.
- És ez téged mégis miért csesz fel? - kerekedett el a szeme. - Oh, hát persze, Lukey, tudhattam volna. Hallottam rólad egyet s mást. Egy kibaszott hímringyó vagy, és most új lyuk kell, igaz? Erről van szó, ugye? - kezdett el üvöltözni. Még sosem láttam ennyire kikelni magából. Ijesztő volt, és nem mellesleg baromi frusztráló. Annál jobban nem utálok semmit, mint ha valaki üvöltözik, vagy kiabál, dühből.
- Nelli, mi a franc? Kurvára nem azért cseszett fel, hanem mert csak felcseszett és ennyi. Ne kérdezd miért, mert én sem tudom, de az az egy biztos, hogy nem azért, mert rá fáj a fogam - kiabáltam ezúttal már én is. És el is küldtem magam érte a pokolra. - Olyan nekem, mint a húgom, és mivel velem volt minden nehéz időszakban...
- Oh, szóval én már nem vagyok elég jó a kis lelkednek? - vágott közbe.
- Most hímringyóztál le, baszdmeg! Ő ilyet bármennyire is utált, soha nem mondott...De tudod mit? - léptem hozzá közelebb. - Nem akarlak hozzá hasonlítani. Mielőtt összeesküvés elméleteket szőnél a kis fejedben, elárulom neked, hogy amióta megismertelek, kurvára nem keresek más lyukakat, és tudod miért? Mert tényleg nagyon sokat jelentesz nekem. Szeretlek, Nelli - suttogtam, bár utolsó szavaimnál azt hittem, rám szakad a mennyezet. Tényleg sokat jelent nekem ez a lány, meg tetszik is meg minden, de az túlzás, hogy szerelmes is vagyok belé. Még nem. Hüvelykujjammal végig simítottam puha ajkán. Durcásan, könnyes szemekkel nézett rám.
- Én is - mosolyodott el, majd csókért ágaskodott. - Amúgy, én mondtam Liane-nek, hogy menjen el, mert bűntudata volt. És tényleg használjanak csak ki minden időt, amit lehet. Haragszol?
- Hát, nem is tudom... A békülős szex mindent megold, nem? - vigyorogtam aztán rá perverz módon. Elnevette magát, majd újra megcsókolt. Ezután belekapaszkodott a pólóm aljába, és elkezdett vetkőztetni.

#Liane szemszöge
- Minden oké, Liane? Feszültnek tűnsz - bökött oldalba Dylan, amikor már éppen fürdeni készülődtünk.
- Persze, persze, csak sok volt a stressz az elmúlt pár napban és hát ja... - bólogattam, és próbáltam hiteles lenni. Dylan felhúzta a szemöldökét.
- Ismerlek, Liane. Mond, mi a baj - fogta tenyerei közé arcomat. Nagyot sóhajtottam.
- Úgy éreztem ez a helyes döntés, hogy eljövök, mert most veled kell lennem. De már nem vagyok benne ilyen biztos. A srácoknak tényleg szüksége lett volna rám. Ne érts félre, nem azt mondom, hogy nem szívesen vagyok itt, vagy veled, mert nagyon is, de basszus, azért mégiscsak olyanok nekem, mint a tesók... Sajnálom - hadartam el egy szusszanás alatt.
- Tudtam, hogy innen fúj a szél. Liane, én nem sértődtem volna meg, ha velük maradsz. A barátaid, tök alap, hogy velük is ott vagy, ha kell - válaszolt kedvesen, miközben hüvelykujjával végigsimított az ajkaimon.
- Tudom, de akkor is... - csóváltam meg a fejem. Dylan elmosolyodott.
- Köszönöm, hogy átjöttél. Tényleg, Liane, nagyon szeretlek.
- Szeretlek - mosolyodtam el én is, majd hagytam, hogy forró csókban részesítsen. Azután az utunk egyenesen a fürdőbe, és abba a bizonyos tusolóba vezettet. Bár, most nem csak relaxálós fürdés volt.

#Luke szemszöge
Egy kiadós szex után Nelli békésen szuszogott mellettem, de én csak ültem az ágy szélén, és néztem. Habár a szex egy darabig elfeledtette velem a dolgokat, most minden újra visszatért. Fogtam magam, felálltam, és kisétáltam az erkélyre, úgy, ahogy voltam, egy szál boxer alsóban, nem is foglalkozva azzal, hogy kint max. 5 fok lehet. A korlátra támaszkodtam, kinéztem és csak a várost láttam, ahogy mindenhol világított valami. Gyönyörű látvány volt. Az ablakpárkányból kivettem a fülesemet, majd a telefonomról elkezdtem lejátszani az Amnesiat. Mert most nem akartam mást, csak tényleg, egy jó kis amnéziát.

#Liane szemszöge
Mikor Dylan már baromi régóta szuszogott (illetve édesen horkolgatott is) mellettem, viszont én a gondolataim miatt nem igazán tudtam elaludni, a telefonommal és a fülesemmel, belebújva Dylan köntösébe és papucsába, kiültem az erkélyre. Csak néztem az előttem elterülő tájat, miközben a fülemben bömbölt a fiúktól az Amnesia. Mert nem volt most másra szükségem, csak egy kis amnéziára, hogy legalább ezt a napot elfelejthessem. Szörnyen éreztem magam, Luke szavai miatt mardosott a bűntudat.
Alighogy lejárt a szám, csörgött a telefonom. Először megijedtem, mert ilyenkor senki nem hívogat, majd amikor megláttam Luke nevét a kijelzőn, talán egy kicsit még jobban beparáztam, ugyanis legutoljára sem jó hírt közölt velem, amikor felhívott ilyen későn.
- Igen? - szóltam bele remegő hangon.
- Figyelj, nem akarom, hogy úgy tűnjön, megharagudtam rád. Vagy, hogy a fiúk megharagudtak rád.
- Luke, én... - kezdtem volna bele a magyarázkodásba avagy a bocsánatkérésbe, de nem hagyta.
- Hagyd, hogy végig mondjam. Először tényleg haragudtam, mert ez nem csak nekem, de a srácoknak is nagyon fontos volt, mint tudod. És az, hogy te ott vagy, mindannyiunknak biztonságot ad valamiért. És basszus ne haragudj, hogy önző módon csak azzal törődtem, nekem mi lett volna jó, és leszartam, hogy neked most Dylan az első, és az üzik pedig talán rosszul érezted magad. Sajnálom, ne haragudj rám kérlek! Nem tudom, mi ütött belém, különben is, ott volt Nelli, meg azért elég profik vagyunk, szóval nem is volt gáz. Tényleg, ne haragudj rám, amiért fasz voltam. Ismét - mondta, nekem meg közbe már fülig ért a szám.
- Ki vagy te, és mit csináltál Luke Hemmingsszel?
- Haha, nagyon vicces vagy Crane, mindjárt visszavonom az egészet - dünnyögte, de tudtam, hogy mosolyog.
- Na azt azért ne! - szóltam rá. - Miért nem alszol, Luke?
- Ezt én is kérdezhetném. De amúgy csak azért, mert tudtam, hogy te sem.
- Tudtad, mi? - csóváltam meg a fejem, habár tudtam, hogy nem látja.
- Ismerlek, Liane - mondta, mire felnevettem.
- Nem szakadt még rád a mennyezet?
- Az erkélyen vagyok.
- Én is, és képzeld, éppen Amnesiat hallgattam.
- Basszus, én is - nevetett fel, majd elcsendesült és lágy hangon témát váltott.- Menj be, Liane, megfázol.
- Igenis főnök - gúnyolódtam.
- Nincs harag? - kérdezte, nem törődve az előző megszólalásommal
- Nincs - feleltem.
- Jóéjt, hisztis - suttogta bele a telefonba.
- Jóéjt, dili - köszöntem el én is, majd a kezembe vettem a telefont, és néztem, ahogy megszakítja a hívást.
Még egy-két percig ültem ott kint, majd tényleg elkezdtem fázni, így inkább visszamentem, és bebújtam szerelmem mellé, a jó melegre.
- Minden oké? - kérdezte kómásan, félálomban.
- Szeretlek, Dylan - suttogtam, majd nyomtam egy puszit a homlokára. Átkarolt, majd válaszolt.
- Én is szeretlek, kincsem.