Heartbreak girl [l.h.&d.o'b.]

23

Arról, hogy mi történt fél hatig, jobb nem is beszélni. Konkrétan vért izzadtunk, mire kitaláltunk egy-egy koreográfiát. Az indulókat két végzős, elég strébernek tűnő lánnyal irattuk meg, így azzal nem volt baj. Összesen három koreográfiát sikerült összeraknunk ezekkel, azt is úgy, hogy közben a Youtube-on néztünk dance practice-ket, na megy hogy a tanárnő, Mrs. Swift, mint kiderült, valaha pom-pom lány volt, és elég sok figurára emlékezett még. Fura volt a szitu: ott álltunk 11-en. Bonnie Miller, aki az atlétika csapat tagja, és teljesen maximalista a csaj; a tipikus szöszke Kristen Tyler, aki csak ötös tesiből, és az egyik focistával jár, Trish McCartney és Liz Andrews, akik szimplán az úszócsapat tagjai, tehát van közük a sporthoz, Bella Hudson, akiről üvölt, hogy lázadó, csak szuper hajlékony, Lene Doug, aki táncos, illetve Vic és én. Mi csak azért, mert ötösök vagyunk tesiből, és erősen gyanítom, Ravennek is volt köze hozzá, hogy pont mi legyünk a kiválasztottak. Kristenen és Ravenen kívül egyikőnk sem volt az a tipikus pom-pom lány alkat. Főleg Bella. Ráadásul amilyen morcos arcot vágott egyfolytában, kezdtem kételkedni benne, hogy egyáltalán elhiszi valaki, hogy mi vagyunk az igazi szurkolócsapat. Egyszerűen semmi közünk volt ehhez a világhoz. 
De persze nem is Raven lenne, ha nem oldotta volna meg a problémát. A próbát körülbelül háromnegyed ötkor hagytuk abba. Akkor aztán bevettük a lány öltözőt. Mrs. Swift kihozta a szertárból a jó sok évvel ezelőtti generáció egykori szurkolóruháit. Messzriől virított róluk, hogy nem mai példányok. Ekkor jött az olló ötlete, természetesen Raventől. Hát igen. Szétvágtuk az amúgy egyberészes ruhákat, majd amíg Raven rendbe szedett minket, Mrs. Swift a töritanár és egy focista anyuka segítségével gyorsan felvarta, hogy mégse látszon nagyon rajtuk, hogy ez bizony olló műve. Amint már említettem, közben Raven kezelésbe vett mindenkit. Mindannyiunknak megcsinálta a haját, és enyhe sminket is kaptunk. 10 perccel a meccs kezdete előtt minden saját magunk totális ellentéteként álltunk a fiú öltöző előtt. 

- Én ezt nem csinálom - nyafogott Bella, amikor valaki utána füttyögött. - Hülye Willkins, így utánam füttyög, de amúgy azt sem tudja ki vagyok - forgatta a szemét. És igaza volt. Miért van az, hogy a fiúknak csak így tetszenek a lányok? 
- Lányok, nem adhatjuk most fel! - szólt ránk Bonnie. - Az egész délutánunk elment, vért izzadtunk, most már mutassuk meg azoknak a kis picsáknak, hogy mi igenis jobbak vagyunk! - Eme beszéd után aztán mégis minden belelkesedtünk, pedig aztán nem volt egy hosszadalmas, és feltüzelő beszéd. Mindegy, elindultunk a pályára. Az Alfons gimi szurkolócsapata már javában  a pálya szélén melegítettek (a lábukhoz hajolgattak, miközben a fenekük igencsak a lelátó felé állt). Végig néztem a lelátón ülőkön, miközben nagyot sóhajtottam. Szörnyen idiótán éreztem magam. Aztán végre megláttam egy ismerős arcot. Pontosabban Mikey zöld haja igencsak kitűnt a tömegből. Ő is észrevett engem/minket, mert vállba csapta a mellette ülő Ashtont, aki azonnal felénk fordult. Tátott szájjal nézett végig a csapaton, majd hirtelen felállt és lemászott a lelátón. A többi fiú természetesen, kérdőn nézve, de követték. Amikor leért, széttárt karokkal megindult felénk, majd amikor elért minket, magához ölelte Ravent és Hayleyt.
- Köszönöm, hogy szereztetek nekem egy jó évet - mondta aztán röhögve, miközben végig mérte őket. Aztán minket is. Elég alaposan. 
- Ne örülj Irwin, ez csak egy ideiglenes csapat - szólt be neki Bella, aki ezek szerint tényleg nem viseli túl jól, ha egy fiú ilyen. Közben egyébként megérkezett Mikey, Cal és Luke is. Ők is elismerően néztek végig a csapaton. Jó, tény kérdés, hogy nem néztünk ki szarul, de azért na. 

Aztán kezdetét vette a meccs. A fiúk visszamentek a lelátóra, a focisták felálltak a pályán, mi pedig a mi térfelünk szélén vettük fel az alakzatot. Csináltuk, amit kellett, de az Alfons-osok egyszerűen ezerszer jobbak voltak, mint mi. Szerencsére a focistáink hozták a formájukat, sorra szerezték a gólokat, így pedig a pontokat is. Az első negyed végére a mi sulink állt nyerésre, de ez rajtunk, a pom-pom lányokon nem segített. Az első szünetben kellett bemutatnunk a koreográfiáinkat, úgy, hogy mi mentünk fel a pályára. Átadtuk a lehetőséget az Alfons-nak, így ők kezdték, mi pedig éreztük, hogy kevesek vagyunk mi ehhez képest. Így volt ez a második szünetben is, bár akkor mi kezdtük. A lelátón ülők sem voltak túl lelkesek a táncuk iránt, messziről virított róluk. Egy dolog vígasztalt azonban mindenkit: a meccset még mindig mi vezettük.
Amikor a harmadik negyed kezdetét vette, Raven eltűnt, de hamar visszaért. Egyikőnk sem tudta akkor még, hogy már megint mit művelt. De a negyed végén kiderült. Még nem fújták le a negyedet, amikor mozgást véltem feldezni a pálya másik oldalán lévő színpadon. Biztos valakik hülyülnek, gondoltam. A szünet kezdetén az Alfons lányai már vonultak is fel, és be is álltak alakzatba, amikor a szemközti színpadot hirtelen megvilágították.
- Hé Marvin gimi! Készen álltok egy hatalmas bulira? - kiabált bele a mikrofonba a bátyám, majd Ash az dobverői segítségével beszámolt, és belecsaptak a lecsóba. A lelátón ülők mind egy emberként sikoltottak fel, ahogy mi is, az Alfons-osok pedig csak döbbenten néztek, majd hisztérikusan levonultak a pályáról.
- She dropping outta school 'cause she don't need the grades - kezdte el énekelni Luke azon a csodálatosan gyönyörű hangján, aztán Calum úgyszintén. Ravenre pillantottam, aki aprót bólintott, majd megragadta a kezeimet, és így együtt kezdtünk el táncolni és tombolni. Mások is így tettek, és valami eszméletlen hangulat alakult ki. Még két számot eljátszottak (Mrs. All American és legnagyobb örömömre Don't stop), de minden jónak vége szakad, így kénytelenek voltak lejönni, és kezdetét vette az utolsó negyed. Már mind a 11-en fel voltunk pörögve, és ezerszer jobban ment a szurkolás. A focistáink nyertek, az Alfons-osok pedig megszégyenült arccal hagyták el a pálya területét. Csúnyán elmostuk őket.
A népszerűbb diákok, akik hivatalosak voltak Ken bulijába, szinte azonnal rohantak is a kocsijaikhoz. Mondanom sem kell, mi is hozzájuk tartoztunk.
- Úristen, Calum, hogy jutott ez eszetekbe? - kérdeztem vigyorogva, amikor beültem mellé a kocsiba.

- Szerinted a mi ötletünk volt? - nézett rám sokat mondóan, mire leesett. Hát ezért tűnt el Raven. 
Amikor Kenék házához értünk, az már tele volt emberekkel és a zene is ezerrel dübörgött. Megláttam Willt, így lerohamoztam, gondolván Dylan is vele van. Hmm, és micsoda jó gondolat volt, Dylan tényleg vele volt. Ennek örömére Will ott is hagyott minket. 

A ház tele volt népszerűbbnél népszerűbb tagokkal. Voltak azok, akik a zenére szeleteltek, legfőképpen önkívületi állapotban. Voltak, akik üvegeztek, egy másik társaság piramisozott. Szokás szerint az egymásba gabalyodott párok sem maradhattak el, és voltak, akik csak csapódtak ide-oda. Mint pl. mi. Összevissza kínáltak mindenféle piával, de csak egy kis likőrt fogadtam el. Elvégre nem piálni jöttem. De azért kérésünkre valakinek sikerült rólunk egy igen előnyös képet csinálnia a telefonommal. Hmm. Kicsit kompromitáló volt.
A kanapén ültünk Dylannel, amikor Raven megtalált, megragadott, majd ismét táncolni kezdett. Nevetve követtem a példáját, majd ott maradtam, és mindenféle emberekkel táncoltam. Egyszer Dylan is odajött, így vele is táncoltam, de aztán eltűnt. Körülbelül 10 szám után azonban meguntam a táncikálást, és visszamentem a kanapéhoz. De Dylannek nyoma se volt. Az egész házat végigjártam, mindenkit leszólítottam, de senki nem látta. Vagy csak nem tudta kiről van szó. 
- Will! - kiabáltam rá. Azonnal felém fordult. Hát már nem álltak túl jól a szemei.
- Mondjad, bébi! - kiabált vissza.
- Hol van Dylan?
- Hazament. 
- Mi? De miért? 
- Unta és szarul is érezte magát. Nem neki való ez - rántotta meg a vállát, majd feltartotta a kezében lévő piát. - Kérsz?
Tisztára lesokkolódtam, hogy Dylan egy szó nélkül itt hagyott. És baromira elkeseredtem, így csak szomorúan bólintottam. Will vigyorogva megfogott egy poharat és tele töltötte. Húzóra megittam, és szinte azonnal éreztem a hatását. Gyorsan töltöttem magamnak egy kis colát, majd elindultam az emeletre. A lépcsővel szemben volt egy hatalmas ajtó, ami az erkélyre vezetett (az előbb jártam erre, amikor Dylant kerestem). Kiléptem rajta, majd a korlátnál támaszkodva ismerős alakot véltem felfedezni.
- Szia - mosolyogtam rá Calumra, aki csak biccentett, majd rám nézett. Nem vigyorgott, ebből pedig tudtam, hogy valami nincs rendben. - Mi a baj?
- Rájuk nyitottam... - válaszolta keserű arccal. Összeráncoltam a szemöldökömet. Tudtam, hogy Ravenről van szó.
- De hát Will ott lenn van...
- Will? Még ha csak vele lett volna. Raven Kibaszott Hemmings lefeküdt Ashton Irwinnel - kiabálta dühösen, majd könnyei folyni kezdtek. A szám elé kaptam a kezemet. Ash és Raven? Már megint? Ezt egyszerűen nem hiszem el... Calum nyakába borultam, majd a hátát simogítva próbáltam csitítani. Mondanom sem kell, nem sok sikerrel jártam. - Kibaszottul fáj, Liane... Amióta az eszemet tudom, azóta vágyok Ravenre, de jött Luke a hülye szabályával, és így nem lehet köztünk semmi. Legalábbis azt hittem. De basszus, ha Ashton dughat vele, velem miért nem randizhat? - zokogta a nyakamba. Álltunk így ott még egy darabig, majd amikor kissé lenyugodott, leültünk, és összebújva néztük a tájat. Gyönyörű látvány volt, hogy sötét volt, és csak a házak világító ablakait láthattuk. 
- Köszönöm - szólalt meg hirtelen Calum, mélyen a szemembe nézve.
- Ugyan mit? - mosolyodtam el.
- Mindent - suttogta, majd közelebb hajolt hozzám és egyszercsak megcsókolt. Calum Thomas Hood, a bátyám megcsókolt. Persze, tudom, nincs köztünk vérszerinti kapcsolat, de mégis csak a bátyámként tekintek rá. Szerencsére megszólalt a telefonja, így pár másodperc alatt leszállt az ajkaimról. 
- Luke az - nézett furcsán a képernyőre, majd felvette és kihangosította.
- Calum... - nyüszögte elhaló hangon. - Ide kell jönnötök.... Most....
- Hol vagy, Luke? - kérdeztem.
- A kórházban... Raven... - mondta, majd kitört belőle a zokogás. Kinyomta a telefont, mi pedig ijedten összenéztünk Calummal. Egyszerre pattantunk fel és már rohantunk is a kocsijához. Éreztük, hogy itt bizony nagy gáz van. Mindketten ittunk, és az engedett sebbességhatárt is bőven túlléptük, de ez egyikünket sem érdekelt. 5 percen belül a kórházba értünk.
- Hol van Raven Hemmings? - üvöltüttünk az információs pultnál ülő hölgyre szintén egyszerre. A hölgy teljes nyugodtsággal mondta ki.
- Sürgősségi.
Lefagytam. Teljesen elfehéredtem, és már majdnem elájultam, de Calum megragadta a kezemet és húzott maga után. Csak futottunk a sürgősségiig, mígnem megláttuk a folyosón zokogó Lukeot.
- Mi a fasz történt? - kérdezte Calum.
- Elütötték - válaszolt Luke, majd a nyakamba borult. Ledermedve öleltem vissza. És én még azt hittem, Dylan eltűnése vagy Calum csókja miatt lesz szar az estém. Hát. Kurva nagyot tévedtem. 
A buli Kenéknél reggelig tartott. Állítólag.
Mi csak ott álltunk hárman a kórház folyosóján, sírva, miközben a mindannyiunk számára fontos Ravent éppen próbálták életben tartani.