Heartbreak girl [l.h.&d.o'b.]

35

Mondanom sem kell, másnap iszonyú fejfájással keltem, és semmire nem emlékeztem az előző estéből, nem hogy arra, hogy hogyan is kerültem haza. A fájdalomtól összeszorítottam a szemeimet és így ültem fel az ágyban. Calum most is csak édesdeden szuszogott, de ezúttal nem érdekelt. Odaléptem az ágya mellé és felkeltettem.
- Calum, mi történt tegnap? - kezdtem el vele kiabálni. Nyűgösen és iszonyú kómásan pislogott rám egyet-kettőt, majd visszafordult, és próbált visszaaludni. Hah, még ha hagytam volna. - Caluuum, ez most vészhelyzet lenne. Mit csináltam tegnap? - tettem fel újra a kérdést, miközben nagyot rántottam a bátyámon, aki így legurult az ágyról. Persze, ez egyből megtette a hatását, felébredt rendesen.
- Mi a fasz, Liane?! - káromkodott, majd a képem láttán átgondolta a dolgokat, összerakta a fejében a szitut, és elvigyorodott. - Csak nem másnapos a kisasszony?
- Nem vicces, Cal - ütöttem meg, de ő csak tovább röhögött. Idióta. Megforgattam a szemeim.
- Szóval hogy mi történt? - köszörülte meg a torkát végül. - Miután bementünk az usziba, és ott is üdvözöltél mindenkit, valaki megkínált minket piával. Persze minden elfogadtuk. Egy darabig velem táncikáltál, majd az ötödik kör pia után eltűntél, és amikor legközelebb láttalak, valami csávóval voltál. Aztán akkor megint szem elől veszítettelek, és amikor újra összefutottunk, már seggrészeg voltál, még a saját nevedet se tudtad megmondani, úgyhogy akkor döntöttem úgy, hogy haza hozunk Winterrel, az egyetlen józan személlyel. Ugyanis ő nem ivott. Ellentétben a többiekkel. Ronaldot akkor láttam utoljára, amikor beértünk, Sena és Jay pedig kellő pia mennyiség és egy idő után együtt léptek le.
- Na szép, mondhatom. Istenem, egy barom vagyok. Miért hagytam leitatni magam? Te is tudod, hogy nem szokásom az ivászat... - húztam el a számat, hallva rettenetesen szégyenteljes viselkedésemet.
- Semmi gond, Li, egyszer megengedheti az ember - húzott magához. Szavai kedvesek voltak, mégsem vigasztaltak. Ez nem én vagyok.
- Na de ennyire? Egyáltalán, milyen sráccal mászkeráltam?
- Fogalmam sincs - röhögte el magát kínosan. - De úgy tűnt, anno egész elmélyült volt a kapcsolatotok. - Az agyam kattogni kezdett. Itt Melbourne-ban nem volt sok fiúhaverom, akikkel egy pöppet is elmélyült lett volna a viszonyom. Két igaz barátom volt, Sena és Winter, illetve néha az osztálytársaimmal bandáztam, akik ugyan bírtak, és én is őket, de ennyi. Sosem voltam ismert vagy népszerű, ezért is volt meglepő, hogy az új suliban mindenki hogy odavolt értem. Az első komoly kapcsolatom is most van, Dylannel. Habár, már nem voltam szűz, amikor vele lefeküdtem... És akkor beugrott.
- Ugye nem egy fekete hajú, tetovált srác volt? - kérdeztem kétségbeesetten, miközben kutatni kezdtem az íróasztalom fiókjában, mire megtaláltam a fotót, amit kerestem. Megmutattam Calumnak.
- Öhm, de, ő volt az - válaszolt Calum. Lesápadtam és lerogytam az ágyra. Részeg Liane a legostobább ember a világon. - Huh, hugi, jól vagy? Igencsak elfehéredtél.
- Hogy lehetek ekkora hülye? - kérdeztem inkább magamtól, mint tőle.
- Ki ez a srác, Lil?
- Zayn Kibaszott Malik.
- Csak nem egy ex? - vigyorodott el óvatosan a bátyám.
- Majdnem. Igazából barátok voltunk, vagyis többek annál, mert hát vele vesztettem el a szüzességem és előszeretettel smároltunk, de kevesebb volt ez az egész, mint szerelem, így sohasem alkottunk egy párt. Köbö 1 hónappal a költözésem előtt vetettünk véget a dolognak, mert lett rendes barátnője, de egy buli alkalmával megint kavartunk, és nem tudom, akkor volt-e csaja. Szóval ez miatt nem barátságban váltunk el.
- Nem hangzik túl durvának - legyintett Calum a sztori végén. Elkerekedett a szemem.
- Nem hangzik túl durvának? Én dalokat írtam róla, Calum - háborodtam fel, így nem is figyeltem arra, miket beszélek. Ez a dalírós dolog is csak véletlenül csúszott ki, és először észre sem vettem. - És ha megint csináltunk valamit? Nem tudnék Dylan szemébe nézni, én...
- Na álljon csak meg a menet! - vágott közbe Calum, majd elvigyorodott. - Dalokat írtál róla? - A számra csaptam, majd lehetetlenül elnevettem magam.
- Igen. Miért, mi van abba? - kérdeztem nevetve.
- Semmi, ez tök jó, csak nem gondoltam volna, hogy ebben is remekelsz.
- Miért, még miben? - nevettem fel újra. Mintha olyan nagy tehetség lennék bármiben is. Biztosan csak elfogult.
- Hát a tanulásban, úszásban, éneklésben, táncolásban, szurkolásban, főzésben, a tesóságban, a párkapcsolatokban, a barátságban... Soroljam még? - Tenyerembe temettem arcomat, hogy ne lássa azt a pírt, ami elöntötte az azt. Áh, nem voltam zavarban, meg semmi. - Na, ne pirulj, inkább mutasd azokat a dalokat!
- Kizárt - vágtam rá azonnal. Hát igen, ezen dalok létezéséről rajtam kívül senki sem tudott. Calum az első, akinek beszámoltam róluk, de ez nem jelenti azt, hogy meg is kell mutatnom neki.
És hogy hogy jutottunk a tegnap esti buli emlékeitől addig, hogy a gitárommal az ölemben, magamat kísérve énekeltem pár saját szerzeményemet? Hát igen, Calum Hood kiskutya pofijának senki nem tud ellenállni, mint ahogy azt már említettem.
- Na jó Liane, én csődbe megyek. Ezek baromi jó számok, és miért nem mondtad sohasem, hogy tudsz gitározni? - kommentelte végül Calum a dolgokat. Persze, nem értettem vele egyet, így egy újabb aprócska veszekedés vette kezdetét, de aztán megegyeztünk abban, hogy megmutatajuk otthon a fiúknak, és ha nekik is tetszik, elgépeljük jónak a dolgokat.
Ezután lementünk végre reggelizni, majd a telefonjainkon megnéztük, mit is csináltunk tegnap este. Vagyis, hogy én mit csináltam. Hát igen, legelőször válaszokat kaptam az éjjeli üzeneteimre. Vajon miért küld az ember részegen üzeneteket a barátainak?
Dylan❤: Liane, minden oké? én is 'szerizlek' [23:33]
Hemmings🎸: na mi van, csak nem bulizik a kis hercegnő? [00:29]
Raven❤: büszke vagyok rád :') de ne szexelj [01:19]
Ashy☺: heey, ha mondjuk 10 perc múlva érted megyek, táncizhatunk [09:14]
Oh, te jó ég. Ashton nem teljesen százas, ez már biztos. Tegnap még azt hitte, a Föld túlsó felén vagyunk, most meg már 10 percen belül összeszedne... Aztán, Luke egy fasz, ahogy azt az éjjeli felháborodott üzenetemben ki is fejeztem számára. De vajon honnan tudta, hogy részeg is vagyok? Ennyire átlátszó lennék? És mi az, hogy Raven büszke rám? Szóval szerinte is jó dolog leinni magunkat? Ne szexeljek... Hát köszi, tényleg. Mintha lenne kontrollom felette, ha részeg vagyok, és a nevemet se tudom. Na és a legfontosabb: mit mondok majd Dylannek? Te jó ég. Mert hogy, ott virított az instagramomon és a snapchatemen nem csak 1, hanem több tucat kép Zaynnel.
- Szerinted megcsaltam Dylant? - kérdeztem Calumtól félve. - Mármint, a részeg énem elég nagy egy idióta, és elnézve a dolgokat, képes lettem volna rá... - Először óvatosan rámpillantott, arcomat fürkészte, majd válaszolt.
- Figyelj, ha tényleg szereted Dylant, akkor a részeg éned sem csalja őt meg. - Elmosolyodtam, majd megráztam a fejemet.
- Beszélnem kell vele. Tudnom kell az igazságot. Mégsem mondhatom azt Dylannek, hogy lehet, hogy megcsaltalak - pattantam fel az asztaltól, majd már rohantam is a szobámba átöltözni. Calum meg jött utánam, és próbált lebeszélni a dologról, de ezúttal nem jött be a kiskutya képe. Kénytelen volt ő is felöltözni.
Miután közöltem anyuval, hogy egy kis időre lépünk, de igyekszünk majd haza, sietve neki is indultunk. Szerencsére az út nem volt hosszú, gyalog csak egy negyed óra. Hatalmas házuk elé érve megremegett a lábam. Te jó ég, mennyiszer álltam itt anno és egyszer sem mertem becsengetni. Pedig ismertem a szüleit, jóban is voltam velük, de ez valahogy sosem ment. Nagyot sóhajtottam, majd elővettem a telefonomat, és inkább írtam neki egy üzenetet.
Én: otthon vagy? [11:04]
Zayn Malik: yepp [11:05]
Én: akkor nyiss ajtót. [11:05]
És láss csodát, egy percen belül nyílt is az ajtó. Zayn csodálkozva meredt ránk, majd látva, hogy nem akarunk közelebb menni, belebújt egy cipőbe és kilépkedett hozzánk. Még pizsama volt rajta. Pontosan ugyanaz a kopott bandás póló, amit anno még én is sokszor viseltem, amikor náluk aludtam. Sosem tudtam, melyik banda ez, Zayn pedig nem volt hajlandó elmagyarázni. Karjain jól láthatóvá váltak a tetoválások, és ahogy észrevettem, volt egy-két új remekmű is.
- Öhm, segíthetek? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
- Hát, azt reméltem, neked több minden megmaradt az estéből, mint nekem - válaszoltam lehajtott fejjel. Hogy ez a fehér Converse mennyire jól néz ki! Zayn felkuncogott.
- Hát igen, eléggé rotty voltál.
- Zayn, lefeküdtünk? - tértem rá a lényegre. A mosoly lefagyott az arcáról. Calumra nézett.
- Hallottad a kérdést - vonta meg a vállát az.
- Nem, nem feküdtünk le - válaszolt körülbelül olyan stílusban, mintha én lennék a világ legostobább embere. Úgy is éreztem magam. Arról nem is beszélve, hogy már mindenféle csitrinek elhordtam magam.
- És smároltunk vagy pettingeltünk vagy valami? - faggattam tovább.
- Nem, nem volt semmi, csak egész este ölelgettük egymást. Nem használtam ki, hogy nem vagy józan - felelte, ezúttal kissé lazábban. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, majd a nyakába borultam.
- Köszönöm, Zayn - mondtam, ő meg elnevette magát, majd megsimította a hátamat. Hatalmas kő esett le a szívemről. Annyira örülök, hogy nem csináltam hülyeséget, na meg hogy Zayn ilyen korrektül járt el. Amin meg is lepődtem, hiszen sohasem volt az a hú de lelkiismeretes srác. Jót tett neki ez a kis idő, bár külsőre semmi nem változott. Szerencsére, hiszen ő így volt jóképű.
- Nem akartok bejönni? - invitált be minket, miután még váltottunk pár szót a buliról.
- Nem, köszi, igazából mennünk kéne, mert még előttünk egy 9 órás út - utasítottam el kedvesen.
- Akkor elkísérlek benneteket. Mármint anyudék házáig. Persze, ha neked nem baj - nézett Calumra, aki egy féloldalas mosoly keretében válaszolt.
- Liane barátai az én barátaim is.
Szóval ezúttal hármasban indultunk útnak.
- Hé! - torpantam meg az utcasarkon. Mindketten kérdőn néztek rám. - Zayn, te pizsamában vagy.
- És? - rántotta meg a vállát, majd elnyűtt rövidgatyája zsebeibe mélyesztette kezeit, és sétalt tovább. Cal szintén elintézte vállrándítással, és követte, szóval kénytelen voltam én is utánuk menni.
Anyu nagyon örült, hogy újra látja Zaynt. Mindig is szerette az én kis tetovált barátomat. Közben mi az emeleten neki álltunk csomagolni.
Zayn végül az indulásig velünk/nálunk maradt, majd mielőtt beszálltam volna a kocsiba, elé álltam.
- Hát, megint mennem kell.
- Hát, megint kénytelen leszek végig nézni, ahogy elmész - nézett mélyen a szemembe. Sötét szemeiből mintha fájdalom tükröződött volna.
- Jó volt újra veled tölteni az időt.
- Veled is. Egy probléma van.
- Éspedig? - húztam össze a szemöldököm vigyorogva.
- Az, hogy most újra láttalak, megint előidézte a régi dolgokat.
- Mármint a kavarásainkat? - néztem rá kérdőn.
- Nem, azt hogy szeretlek - mondta ki nemes egyszerűséggel. - Mindig is szerettelek, de sohasem mertem elmondani. És most megint hagynom kell, hogy elmenj. Fáj, de ez a helyes. Oda tartozol - mosolygott kedvesen, miközben megsimította a karomat. A gyomromban közben azok a bizonyos lepkék táncba kezdtek.
- Liane, indulnunk kéne! - szólt ki anyu a kocsiból. Oh, persze, ez annyira jellemző.
- Egy pillanat, anyu! - kiabáltam vissza, majd újra Zayn felé fordultam. - Zayn, én... - dadogtam, de végül a könnyebbik utat választottam. - Mennem kell. Ígérd meg, hogy beszélünk a közösségiken!
- Megígérem - nevetett fel. Hosszú ölelésben részesítettem, majd megindultam a kocsi felé.
- Üdvözlöm a szüleidet! - kiáltottam oda neki, mielőtt beszálltam volna.
- Átadom - biccentett. Becsuktam a kocsi ajtót, majd utolsó pillantást vetettem a házra, és az előtte álldigáló, faképnél hagyott Zaynre. Mindkét alak egyre csak távolodott, míg nem egészen pici pontok nem lettek.
Viszlát Melbourne, viszlát Zayn Malik.