A délután további részét egyedül töltöttem. Skyler az elkövetkezendő két napban a barátjánál alszik, így egy kicsit végre egyedül lehetek. Elfordítottam a tekintetem az ablaktól , majd ledobtam magam a kanapéra. Hirtelen különös érzésem támadt. Tegnap óta másnak éreztem magamat, de nem úgy mint eddig. Különlegesnek érezem magamat,és a legjobb értelemben másnak. A hirtelen rám tóduló érzelem áradat teljesen magával sodort. Ha Skyler visszajön, valamiképpen muszáj leszek a szemébe nézni. Nem akarok többet hazudni. Nem tudom ezt tovább játszani, és ha valaki megérdemli ezt, akkor biztosan Ő az. Nem a teljes igazságot, de legalább egy kis szösszenetet el kell árulnom neki. Ez az állapot teljesen kiborít idegileg, hogy még Ő sem tudhatja ki vagyok, pedig Ő az egyetlen aki megmaradt nekem. Ismernie kell, tudnia kell, hogy ez az igazi Holly, nem pedig az akit nap mint nap mutatok mások előtt. Néha még magam előtt is.
*
Csengetés zökkentett ki a gondolataimból,de úgy döntöttem nem nyitok ajtót. Biztos voltam benne, hogy valaki olyan van az ajtó előtt, akit most nem szívesen látok. Másodszor is csöngettek, de én még mindig nem voltam képes felállni. Nem akartam látni senkit. Mikor a csengő negyedjére is megszólalt, ingerülten felálltam, és az ajtóhoz sétáltam. Kihúztam a zárat, és kinyitottam. Amit elsőre megláttam, attól padlóig esett az állam. Egy fiú állt az ajtó előtt. De még milyen fiú! Szőke haja kócosan meredezett, összevissza hatása volt, de mégis nagyon dögös benyomást keltett. Fekete dzsekit, valamint tépett farmert viselt magas szárú bakanccsal. Amint végignéztem rajta, rájöttem, hogy nem közvetlen a fiúval volt a probléma.. Valami egészen nem stimmelt vele. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek. Nem láttam semmit, így hosszas koncentrálás után megjelent előttem az energiamezeje. Szemem tágra nyílt, torkomon akadt a szó. Az aurája... fekete volt. Megpróbáltam mélyebbre ásni, de falba ütköztem. Várjunk csak! Falat épített a gondolatai köré? Ez így nem lesz jó.
- Minden oké? - Kérdezte szexi, mély hangján, mire én feleszméltem a bambulásból
- A-ha. - Mondtam összeszorított fogakkal. Nem voltam képes levenni a szemem az őt körülvevő sötét burokról. Nem éreztem az energiáját. Láttam ugyan, de nem éreztem semmit. Minden egyes próbálkozásom kudarcba fulladt, nem tudtam mélyebbre ásni, akárhogyan is akartam.
- Csak köszönni ugrottam be. Jace vagyok. - Nyújtott kezet, de mikor látta hogy nem fogadom el, lazán visszacsúsztatta a zsebébe. - Most vettem ki a fenti lakást. - Közölte nyugodtan, majd ártatlanul elmosolyodott.
- Holly vagyok. - Nyögtem ki értelmesen az első mondatot, ami eszembe jutott.
- Szép név. - Mosolyodott el. - Majd látjuk még egymást. - Intett, azzal sarkon fordult, és szó nélkül elsétált. Leesett állal meredtem az ajtóra, és fogalmam sem volt hogy, mit gondoljak. Talán csak beképzeltem, vagy a srác tényleg egy halott? Torkomban még mindig gombócot éreztem, arcomra zavarodottság ült ki. Sosem éreztem magam ennyire hülyének, és elképedtnek. Ilyen aurájuk csak a halottaknak van! Harcot vívtam legbelül, hiszen tudtam jól, azt láttam, amit látni véltem. De az egyik részem nem akarta elhinni. Az a részem, amelyik mélyen legbelül, még a normális Holly utolsó darabkáit tartotta egyben.
*
*
*
Üvegcsörömpölésre ébredtem. Hangos, fülsüketítő zaj szakította meg álmomat az éjszaka közepén. Fülemre szorítottam a kezemet, felpattantam az ágyamból. Két rubinvörös szempárral néztem farkasszemet, és egy időben kihagyott a szívem egy ütemet. Reménykedtem hogy álmodok. Pedig nem így volt. A jéghideg valósággal álltam szemben. Egy cseppnyi gondolkodási időm sem volt, hátulról fejbe vágtak, így mintegy pár másodperces ájulást előidézve. Mire visszanyertem az eszméletemet, már több fekete nyúlvány tekeredett a combomra és a lábfejemre, pengeéles fájdalmat okozva. Leráncigáltak az ágyról, én pedig kapaszkodtam mindenbe amit csak értem, sikítottam ahogy csak bírtam. Rángatóztam, de sehogy sem bírtam szabadulni, a nyúlványok még csak meg sem mozdultak. Az egyik elkapta a csuklómat, és olyan erősen szorította meg, hogy azt hittem összeroppantja. Zokogtam a fájdalomtól, látásom elhomályosult. A vörös szempár közeledett, majd megállt felettem. Száját kinyitotta, kivillantva éles, kampószerű fogait. A legrosszabb rémálmomat láttam megvalósulni a szemem előtt. Csuklómat felrántotta nyúlványaival, és olyat tett, amit örök életemre megjegyeztem. Egy szempillantás alatt beletépett a húsomba, és szívni kezdte a véremet. Úgy éreztem magamat, mint akit élve felgyújtottak, vonaglottam a fájdalomtól, arcomra kiült a kín. Utolsó emlékem a halál volt. Azt kívántam bárcsak meghaltam volna.
