A vékony, cérnavékony hang addig erősödött, míg visszhangot nem vert. Erejével köveket tudott volna szétzúzni, vagy hegyeket megmozgatni. Nagyobbnak, és veszélyesebbnek hallatszott, mint tíz Pokol Tüze összevetve. Még is, én most ezzel az egyel sem tudtam megbirkózni.
Az elemet akartam bevetni ellene. A racionalitás most is közbeszólt, mondván a föld és a tűz nem ütik egymást, de most nem volt időm eldönteni sem, hogy belevágjak-e, vagy sem. A gyengébb mindig üti az erősebbet, legalábbis most ez volt az egyetlen reményem. A lény még mindig lábamon lógott, hirtelen hátralendített kezemet is elkapta. Csontos, avas ujjai otthagyták lila égett nyomukat a bőrömön, ahogyan tenyere is. Arckifejezése még száj nélkül is mintha mosolygott volna, ijesztő, furfangos kinézettel. Oldala hirtelen remegni kezdett, olyan volt mintha valaki hátulról rázta volna. Mintha textil szakadt volna, vagy papírlap, olyan hanggal csapódott ki két kar mellette. Zöldeskék folyadék folyt ott, ahol az imént új testrészeket növesztett. Elfogott a hányinger. Sokkal undorítóbb volt bármelyik másiknál, amelyiket eddig láttam. Nem sugárzott belőle közvetlen gyász, sem pedig szomorúság. Olyan volt, mint egy valódi mini sátán, akinek nem a lelked, hanem a szenvedésed okoz örömet. Szadista, boldog örömet.
Kezemen felizzott a jelem, mire elfogott a pánik. Azzal nyugtattam magamat, hogy sikerült már egyszer megidéznem a két, keskeny vonallal jelölt hegemet. Persze ez még mindig nem jártasságot jelentett, de már több eséllyel indultam neki. Előszedtem minden tudásomat, és mindent, amit Jace tanított. Elmormoltam három szót, mégpedig azokat, amelyekkel minden idézésnek kulcsfontosságú jelentést adhatok. Nem szerettem volna, ha elkövetem azt a hibát, hogy tisztánlátásba esek ahelyett, hogy megtudnám védeni magamat. Még mindig nem éreztem semmi különlegeset, az idő pedig vészesen szorított. Kezemet kilendítettem a feketeség irányába, mire az rácsimpaszkodott pulcsim ujjára, így letépve azt. Csuklómat szorosan átkulcsolta vézna kezével, szerencsétlenségemre éppen azt, amelyiken sebem volt. Hangosan felordítottam a fájdalomtól, és nekiestem a mögöttem lévő fának. Démonharapás okozta sebemből az erős külső hatás miatt folyni kezdett a fekete, irritáló szagú váladék. A lény ismeretlen, szenvedőteljes hangot hallatott, majd távolodva elhátrált tőlem. Ujjai fehéren felizzottak, pontosan ott, ahol érintkeztek az általam kibocsátott méreggel. Kitágult szemekkel tekintettem magam elé. Ezerszer dühösebbnek látszott, felindultnak, most sokkal inkább képesnek láttam ölni, mint pár perccel ezelőtt. Mindezek mellett én egy gyenge pont kitapasztalásával lettem gazdagabb. Kár, hogy most még úgy láttam, ez sem tudna segíteni rajtam a lénnyel szemben.
Arcán lévő szemgödreiben sárga, piros gömb szerű tűzképződmény lobbant. A fejem fölé intett, mire egy pillanat alatt hatalmas robajjal kigyulladt a fa. Szorosan maga mellé rajzolt egy kört az avarba, ahol szabályos alakban tűz csapott ki. Láthatóan kezdett vézna kis teste vastagodni, és magasodni, mire megértettem. Szükségesetben ezzel táplálja erejét. Természet adta képességeiből képes volt kétszer olyan erőset csinálni, mint amilyen egyébként volt, és ez most rám is rám fért volna. Minden erőmmel a megidézett körre gondoltam, mire remegni kezdett a föld. Távolodni kezdtem a fától, kezemmel továbbra is tartva a koncentrációs irányt. A föld megrepedt, majd pontosan a kör közepén kettényílt, így megakadályozva annak működését. Előre rendültem, majd bocsánatot kértem az elemtől. Sajnáltam amiért önpusztításra kellett kérjem. Az egyik vaskos fára intettem, majd elsuttogtam egy szót. A fa gyökerei kicsapódtak a földből, majd nagy erővel a lényre céloztak. Maga a fatörzs kicsavarodott a földből, majd két másik kisebbet magával rántva dőlt ki. Csupán ekkor vettem észre, hogy hajam szinte statikusan úszkál a levegőben. Szemem zölden izzott, akárcsak a látomásomban látott két démoné, hajam színe pedig fehérben ragyogott. Jelem nem vált láthatóvá, de annyira mellettem állt, hogy szinte kézzelfoghatónak éreztem. A feketeségre szó szerint rácsapódott az általam kidöntött fa, mire az köddé oszolva állította meg a végzetes próbálkozást. Újra megjelent előttem, ezúttal már nem tékozolt idejéből semennyit sem. Egy észrevehetetlen másodperc töredéke alatt került hátam mögé, majd egyik csontos kezét derekam köré fonta. Pólóm sisteregni kezdett, megfordulni sem volt időm, a másik karja már állam vonalán futott végig. Először csak megbillentette a fejemet, majd olyan erővel csapta oldalra, hogy ha nem követem testemmel irányát, kitört volna a nyakam. Erőm vészesen fogyni látszott, már nem éreztem magamat képesnek csak egy kisebb bokor megmozgatására. Először történt ilyen, hogy így kellett előhívnom bármelyik energiát is. Mivel még nem éreztem azt, hogy a természet ereje cserben hagyott volna, nem is küldtem el magamtól. Szívem hevesen dobogott, fülemben sebesen zúgott a vér, és nem hallottam mást, csak a saját zihálásom zaját. Ki voltam merülve. Sokkal jobban ki voltam merülve, mint amilyen szinten kellett volna tartsam magamat. A szellemem egy része tiltakozott, és tudta, most még véghez tudnék vinni valami halálosat is, de fáradt fizikai testem beadta a kulcsot.
Mögöttem, sarkamtól pár centire mélyedés nyílt. Fekete, örvénylő kis lyuk volt ez, amely minden egyes szál füvet is gyökerével együtt vonszolt magába. Vészesen szélesedett irányomba, és az egész föld irányába. Előrébb topogtam pár lépést, de a talaj úgy hullámzott talpam alatt, hogy óhatatlanul is féltérdre kellett ereszkedjek. Csupán most, hogy már nem csak az erdő sajátos, dallamos hangja töltötte be a teret, hanem a hangos zúgás is, ekkor tűnt fel az ismételten elhangzott sikítás. Ugyanonnan jött, ahonnan az előbb; nagyobbnak, többszörösnek hangzódott az előzőekhez képest. Előrébb kúsztam fél métert. A hang nem szűnt meg még most sem, sőt, sokkal közelebbinek tűnt. Homlokomról letöröltem egy kósza izzadságcseppet. A távolban kidőlt egy fa, gyökerei pedig maga köré csavarodva csapkodtak, akárcsak egy magatehetetlen, partra vetődött polip. Mostanra már egész testemben reszkettem a félelemtől, folyamatosan kutattam mindkét véglet okait. Rossz volt így, hogy még csak az egyik kimenetelt sejtettem, ugyanakkor a másik is megmutatkozni látszott előttem. Akkor pillantottam meg azt, amitől egész hátralévő életemben rettegtem volna, ha most nem látom meg. A három démon volt az. Egyenest felém közeledtek, csápszerű kezeikben pedig ismeretlen, számomra még sosem látott eszközöket tartottak.
Mások voltak. Élőben sokkal vérfagyasztóbbak, és egyenként is sokkal hatalmasabbak. Szinte rögtön észrevettem azt, hogy kit néznek, jobban mondva kit hagynak figyelmen kívül. Tekintetük szüntelenül a mögöttem tevékenykedő lényre esett, noha közben fáradhatatlanul tartottak irányomba. Pár méterre lehettek. Szinte rezgett köztünk a levegő, tapintani lehetett volna a félelmet, az elszántságot, és a harciasságot. Teljességgel kizártnak tartottam. Nem akartam azt, hogy oly módon haljak halált, mint ahogyan azt már megálmodtam, sokkal valóságosabban is mint kellett volna. A démonok csak közeledtek, arcukon minden lépéssel, és megtett centiméterrel csak jobban láthatóvá vált a harciasság. Akkor még nem tudtam, de időközben rádöbbentem arra is, hogy akkor, és ott, nem első helyen álltam a listán. Először meg kellett szerezniük engem. Két túlvilági lény, amelyek különbözőek, mégis sok időt felölelve hadban állnak. Mindketten csak egy dolgot akarnak, mégpedig a halálomat. És azt, hogy ki szerzi meg először a jogot, hogy elvehesse saját kezűleg, maguk közt kellett eldöntsék.Magamban már elköszöntem mindentől, és mindenkitől, ahogyan az elemnek is megköszöntem kitartó, békességet hozó jelenlétét. Az elem már nem tudott rajtam segíteni. Tartalékai kimerültek, és azt a kevés erőt is, amit ahhoz használtam fel, hogy kordában tartsam a természet lángoló dühét, már réges régen elengedtem magamtól. Nem tudtam pontosan felkészíteni arra magamat, amit tenni akartam, elmém folyamatosan tiltakozott, de testemnek már mindegy volt. Elképesztő volt. Szinte teljességgel kizártnak tartottam még most is, belegondolni, hogy így kell véget érjen. Most nem jelent meg sem egy különleges lélek, sem pedig egy különleges angyal, hogy segítségemre legyen. Második, életem második legnehezebb élethelyzete volt, többek közt ez is az első olyan, amiben csak rajtam múlik, ölök, vagy engem ölnek meg. Én már döntöttem. Csuklóm erőteljes bizsergésével, és másik karom szünetlen fájdalmával engedtem el magamat végleg. Utam most már a sötétségbe vezetett, és ki tudja mennyi idő lesz onnan ki, esetleg még beljebb jutnom.
Hát elérkezett volna ez az "izgalmakkal teli" rész is. :D Remélem nem csesztem el annyira, mint én azt most gondolom, és azt is remélem, hogy volt olyan, aki izgalommal, és vegyes félelemmel olvasta végig.
Sajnos most már nem bírok magammal, és muszáj leszek megmondani, de hamarosan itt a vége. Még pár részt tervezek előre (nem tudom mennyit pontosan), aztán nem sokára befejeződik a történet. A jó hír az, hogy már hetek óta készül a másik könyv, ami már mint hivatalosan is kiderült, szintén fantasy-jellegű lesz úgyhogy... csak semmi szomorkodás :)♥
Következő rész ugyanúgy érkezik szombaton, vagy vasárnap, addig is jó szórakozást mindenkinek!
#Iloveyouguys♥ #bye♥
