A padlón feküdve ébredtem fel. Fejem iszonyúan lüktetett, homályosan láttam. Lepillantottam a ruhámra, és hirtelen eszembe jutott minden egyes szörnyűség, ami tegnap este történt. Kirázott hideg, véres, szétmarcangolt farmerom láttán. Ránéztem az egykor még szürke pulóveremre, amelynek jobb oldalán vörös folt éktelenkedett. Bokámon hegek voltak, amelyek úgy néztek ki, mintha szögesdrót szakította volna fel vékony bőrömet. Nem mertem ránézni a csuklómra. Fejemet elfordítottam, és szememből kibuggyant egy forró könnycsepp, majd lefolyt az államig. Az első könnycseppet követte a második, majd egy harmadik is, végül zokogásban törtem ki. Akárhogyan próbálkoztam, nem tudtam másra gondolni. Emlékképek lepték el az agyamat egy pillanat alatt, én pedig a földön feküdve rázkódtam a sírástól. Jobb csuklómat megkíséreltem megmozdítani, de sikertelenül felüvöltöttem. Percekig meg sem mertem mozdulni. A fájdalom, és a hangom szinte visszhangot vert az üresnek érzett szobában. Olyan érzés volt, mintha húsomba ezer meg ezer tűt szúrtak volna abban a pillanatban. Lassan, óvatos mozdulatokkal kényszeredetten, grimaszolva odanyúltam, és elkezdtem lehámozni a pulcsim ujját. Még így is hatalmas fájdalmat okozott, ahogy az anyag lassan, komótosan hozzádörzsölődött a harapásnyomhoz. De nem hagyhattam így, ki kellett találnom valamit. Kínzások árán percek alatt sikeresen eltávolítottam a ruhadarabot a seb környékéről, majd erőt kellett vegyek magamon. Óvatosan, kínosan ügyelve a legapróbb mozdulatra is, felfordítottam a tenyeremet, majd csuklómat nem mozdítva vissza engedtem a földre. Elfintorodtam, és egyenesen hányni tudtam volna, tulajdon kezem látványától. Bőröm a tépés nyomán fekete volt, a seb maga pedig barnás a rászáradt vértől. A sebből kiinduló egyik ér szintén feketés árnyalatban mutatkozott, majd ahogy haladt a könyököm felé, fokozatosan változott vissza a normális kékre. Nagyszerű! Nem elég, hogy megharaptak, most még valószínűleg fertőzött is vagyok. Sírni akartam, de szemem már annyira ki volt száradva, hogy nem voltam képes rá. Semmit sem tudtam az ég világon, sőt, abban sem voltam biztos, hogy elmúlik-e vagy sem. A seb lüktetett, engem meg kezdett elfogni a kétségbeesés. Mi van, ha nem tudom helyrehozni? Az ég szerelmére, hiszen azt sem tudtam hogy mi ez a valami a karomon! Csak azt tudtam, hogy most azonnal el kell tüntetnem. Pániktól vezérelve fel akartam állni, de a szoba megfordult velem, én meg kis híján felborultam. Bal kezemmel megtámaszkodtam az egyik szekrényen, majd mindent összefogdosva kikecmeregtem a fürdőbe. Csap alá tartottam a jobb kezem, és hideg vizet engedtem rá. Átmenetileg enyhítette a fájdalmamat, de amint elzártam a vizet, visszatért. Ahányszor csak ránéztem a sebre, elfogott a rettegés, és a halálfélelem. Nem is kellett ránéznem igazából, elég volt az is, hogy minden ötödik másodpercben belehasított az a tüzes, lángoló érzés. Ügyelve, hogy kezem ne érjen semmihez, kibújtam nadrágomból, és levettem a véres holmikat. Felvettem egy laza rövid ujjút, egy térdig érő simulós nadrággal. Amint végeztem, kellemetlenül lehajoltam, és mindent feltúrva kerestem egy csomag gézt. Nem sokkal később rábukkantam a fiók alján, kivettem, majd diadalmasan elkezdtem fél kézzel bontogatni. Csak essek túl rajta, gondoltam. Ajkamba haraptam, nehogy megint felkiáltsak, majd elkezdtem bekötözni az érintett területet. Mire végeztem vele, homlokomon izzadtság cseppek csillogtak. Apró lépésekkel, fájdalomtól kimerülten csoszogtam ki a nappaliba, mikor megéreztem tarkómon bizsergést. Ezután megláttam a fekete aurát, és a hozzá tartozó szőke szomszédsrácot.
- Szia? - Kérdeztem inkább, mintsem kijelentettem. - Miért vagy itt? - Szegeztem neki a kérdést durván, de hirtelen felbosszantott a jelenléte.
- Nyitva volt az ajtó. - Intett kezével a másik irányba. - Gondoltam itthon vagy, ezért beugrottam. - Vette lazára, engem meg már kezdett idegesíteni. Hogy lehet valaki ennyire nem törődöm, és hogy vehet ilyen természetesnek mindent? Fogalma sincs, hogy pont életem összeomlása közepette "ugrott be", csak úgy, szórakozásból.
- És minek köszönhetem látogatásod? - Kérdeztem összehúzott szemekkel, és talán kicsit indulatosabban, mint ahogyan akartam. Lehet, hogy majd' szétpattantam az idegtől, de vagy nem tudta, vagy nem akarta ezt észrevenni.
- Történt valami a karoddal? - Biccentett a fejével jobb kezem felé, meg sem hallva goromba kérdésemet. Oldalra néztem, és leesett, csupán egy póló van rajtam,így egész karom látható volt, beleértve a vastag, súlyos gézkötést is.
- Elestem. - Rándítottam meg a vállam, nyomatékosítva hogy nem nagy ügy. Neki legalábbis biztosan nem.
- Jobbulást. - Nézett rám, és együttérzés csillant a szemében. - Kérhetek egy kávét ? - Váltott témát hirtelenjében, legnagyobb örömömre, és meglepődésemre.
- Szolgáld ki magad. - Néztem rá furcsán, de nem mondom hogy nem örültem, hogy nem kérdezett többet a karom felől. Felállt, majd kecses mozdulattal leemelt a polcról egy "Okay, but first coffee" feliratú bögrét. Tátott szájjal néztem otthonos mozgását, úgy ismerte ki magát a konyhában, mintha nem is először járt volna itt. Miközben ő beízesítette magának a kávéját, én jobban szemügyre vehettem. Csendben a konyhapult mögötti székre telepedtem, majd mivel háttal állt nekem, vizsgálgatni kezdtem a auráját. Próba szerencse, gondoltam, majd ismét megpróbáltam mélyebbre ásni. Meglepődtem, ugyanis sikerült elkapnom néhány semmitmondó gondolatfoszlányt, de csüggedten tapasztaltam hogy nem tudtam meg semmi újat. Mielőtt újra próbálkoztam volna, mintha csak megérezte volna, hogy magánszférája határait feszegetem, hátrafordította a fejét, majd rám mosolygott. Visszamosolyogtam, majd elképedve néztem az energia mezejében létrejövő színjátékot. Aurája kiszürkült, majd nem sokkal utána visszafeketedett, belsőbb részein kifehéredett. Színátmenetet képezve ez a két szín maradt meg, én pedig nem tudtam hova tenni, pedig csodás látvány volt. Most akkor ez hogy is van? Hiszen változott a színe, az előbb láttam a saját két szememmel. Akkor a "halotti" lehetőséget kizárhatjuk, bár ez elég értelmetlen feltételezés volt részemről. Ha halott lenne, akkor mindenféleképpen érzékelném, még akkor is, ha nem is lenne olyan közel hozzám. Megfordult a gondolat a fejemben, hogy lehet, hogy tud rólam. Ezt a gondolatot logikus úton inkább elvetettem, ezer és egy másik okom volt aggódni, mintsem ezen rágódjak. Nem sokkal később gőzölgő bögrével huppant le mellém, és elárasztott a kérdéseivel. Tudni akarta honnan jöttem, miért pont itt vagyok, és a terveimet. Meglepődtem, hirtelen támadt érdeklődése miatt, de boldogan válaszoltam neki, bizonyos határokon belül. Ennél a pontnál már nem haragudtam rá, nem is tudtam volna. Még örültem is neki, hogy elterelte figyelmemet a zsibbadó, és sajgó karomról. Megmosolyogtam minden kérdésénél, hiszen az ő szájából nagyon aranyosan, és édesen hatottak , én pedig teljesen belemerültem személyiségébe. Elbeszélgettünk egy darabig, majd búcsút véve kísértem ki az ajtón. Nem is sült el olyan borzalmasan ez a hirtelenjében tett látogatás, gondoltam. Csak az idő, és a hely volt a nem éppen megfelelő. Talán máskor, helyes körülmények között,talán boldogabb lettem volna.
- Hát, akkor majd még beugrok. - Nevetett fel, és közelebb lépett a küszöbhöz.
- Oké, de legközelebb használd a csengőt. - Vigyorogtam rá, majd kinyitottam az ajtót.
- Úgy lesz. - Mondta férfias,mély hangján, majd kisétált a lakásból. Becsuktam az ajtót, és lerogytam a földre. Még mindig a hatása alatt voltam, karom lüktetése repített vissza a kegyetlen, üres valóságba, amiben még mindig én voltam a vesztes. Üveges szemmel meredtem magam elé. A francba! Jó pasi, kevésbé jó időzítéssel.
